Nemzeti Filmintézet

A lemondáson gondolkodnék Csabi helyében – erős gondolatok a Szimler Bálint-interjúból
Az After+ vendége Szimler Bálint, a Locarnói Filmfesztiválon három díjjal elismert Fekete pont rendezője volt. Néhány fontos idézetet szöveges formában is kiemeltünk az interjúból.
Rákay Philip mohácsi csatáról szóló filmje meg is kapta az első állami támogatást
A projekt ötmillió forintot kapott a Nemzeti Filmintézettől a forgatókönyv első változatának elkészítésére.
Több mint félmilliárdos állami támogatással készülhet el a budapesti taxis hiénákról szóló film
A Hiénák című televíziós játékfilmet szeptemberben kezdik forgatni, Freund Ádám rendezi.
Közel 3 milliárd forint állami támogatást biztos kap a magyar A sólyom végveszélyben
A különleges katonai hadműveletről készülő akciófilmet Dyga Zsombor rendezi és jövőre kerül majd a magyar mozikba.
Milliárdos állami ingatlanbiznisszel kerülte el a veszteséget a TV2
A beszámoló alapján 2,3 milliárd forintot nyert az állammal kötött tavaly nyári ingatlanbizniszén a TV2. A cég nyeresége tavaly 2 milliárd forint volt.
Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé
Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.
Film készül a magyar hadsereg 2021-es afganisztáni mentőakciójáról
Az Operation Sámán során 540 embert mentettek ki Kabulból a magyar katonák.
Ne kérdezzetek már hülyeséget! – mondta Huth Gergely arról, tetszett-e neki a Petőfi-film
Jeszenszky Zsoltnak katartikus élményei voltak a film közben, Ördög Nóra ott érezte magát a '48-as forradalmi tömegben, Rákay Philip szerint pedig nagyon meg kellett dolgozniuk a támogatásért. A...
Zöld utat kapott a Nobel-díjas Krausz Ferencről szóló portréfilm, sorozatot kap a férfi...
A Nemzeti Filmintézet több televíziós produkció gyártására szavazott meg támogatásokat.
228 millió forintból forgatnak filmet Ákosról
A középpontban a szólókarrierje áll, és hogy milyen összetett személyiség.
Kövess minket Facebookon is!