Nagy Márton
Nagy Márton szerint van esély a két számjegyű minimálbér-emelésre
A korábban rögzített 13 százalékos emelkedést azonban nem tartja megvalósíthatónak.
Még a választások előtt eladnák Nagy Márton alól a minisztériuma épületét
Az NGM épületet úgy adnák el, hogy csak jóval a választások után veheti birtokba a vevő. Ez bonyolítja a tranzakciót, az állam valamiért mégis fontosnak tartotta, hogy az ingatlant így is meghirdesse.
Októbertől emelt kamattal jönnek a fix lakossági állampapírok
A FixMÁP például az 5 éves futamidő mellett évi 7 százalékos kamattal lesz kapható.
Mesés GDP-növekedést, gigagyárakat, Nobel-díjat vár a kormány az MI-től, de jó kérdés, hogy hogyan
A kormány 2020-ban adta ki a 2030-ig érvényes magyar stratégiát a mesterséges intelligenciáról, most a félidőben nyúlt bele. Az új verzió az előzőnél is sokkal ambiciózusabb, de a rengeteg ígéret...
Hivatalos, hogy koncesszióban épül a ferihegyi reptéri vasút
Nagy Márton júniusban beszélt először a repteret és a belvárost összekötő vasútról.
A négy évvel ezelőtti filmet ismétli a gazdaságpolitika, kemény megszorítás lesz a vége
Tűzszünetet kötött a kormány és a jegybank, folytatódhat a laza költségvetési és a szigorú monetáris politika, ami sem az infláció letörését, sem a növekedést, sem a deficit kézben tartását nem...
A szakadék felé száguld az Alföldi Tej, és amikor jött volna egy megmentő, a kormány közbelépett
Egyetlen ügylet miatt volt érvényben egy szigorú vállalatfelvásárlási szabály, amit most már nyugodtan nevezhetünk Lex Alföldi Tejnek. Az állam meggátolta a görög befektetővel készülő üzletet, de...
„Nem csak egy kisebb korrekcióra lesz szükség” a munkaadók szerint – kemény menetnek ígérkezik a...
Elvileg 13 százalékkal emelkedne jövőre a legkisebb keresetűek havi bére, de a gyenge gazdasági teljesítmény megnehezíti ennek kivitelezését.
A Fidesz eddig tényleg nem nagyon csinált választási költségvetést, de most már fog
Nagy Márton kétszer is igazat mondott: a Fidesz 2010-ben tényleg szakított a korábbi baloldali kormányok gyakorlatával, most viszont, úgy tűnik, ehhez tér vissza.
Mégsem akarja elengedni a kormány a 13 százalékos minimálbér-emelést a választások előtt
A nemzetgazdasági miniszter először azt mondta, hogy a két számjegyű emelés is nagy teljesítmény lenne, aztán azt, hogy marad a 13 százalékos cél, amiért küzdeni kell.









