Kisebbség
Egy emberölés két miniszter lemondásához vezetett, de szlovén tüntetők ennél is többet követelnek
Fia segélykérő hívására érkezett a helyszínre egy közismert bártulajdonos, akit annyira összevertek Novo Mesto egyik szórakozóhelyénél, hogy belehalt sérüléseibe. Az eset komoly társadalmi...
A romániai tankönyvekben a magyarok még mindig idegen, elnyomó hatalomként jelennek meg
Tinca Richárd szociológus 78 romániai tankönyvet elemzett, és arra jutott: a szerzők az erdélyi magyarokat betelepedő hatalomként, a romákat és szászokat pedig folklórkellékként ábrázolják a román...
„A munkások magyarul beszélnek, a mérnök és más vezetők meg románok”
A romániai átlagnál jóval nagyobb az iskolai lemorzsolódás a magyar nyelvű oktatási rendszerben. Az iskolai eredmények javulásához az is kell, hogy a diákok sikerélményt szerezzenek a román nyelv...
Ukrán kormányfőhelyettes: Ez engem nem üt szíven. Tisztában vagyok azzal, hogy ez csak politikai...
Keddi budapesti útján az ukrán kormányfő helyettese, Olha Sztefanyisina a magyar külgazdasági és külügyminiszter helyettesével találkozott, és a Magyar Leventével tartott sajtótájékoztató után adott...
Semjén Zsolt: Az őshonos kisebbségek államalkotó tényezők, ne keverjük össze őket a bevándorlókkal
A miniszterelnök-helyettes a parlament magyarországi nemzetiségek bizottsága előtt beszélt a nemzetiségekkel kapcsolatos álláspontjáról.
Ukrajna-szakértő: Ürügyként használták a kisebbségeket Orbán Viktor kijevi útjához
Fedinec Csilla szerint nem hirdethetett volna „békemissziót” a magyar miniszterelnök, ha nem jön össze a találkozó Zelenszkijjel.
Titokban Kijevbe utazott Orbán Viktor, hogy tárgyaljon Zelenszkijjel
Teljes hírzárlattal szervezte a magyar kormány Orbán Viktor kijevi látogatását. Volodimir Zelenszkij fogadja őt, ami Ukrajnának az EU-csatlakozását, a Fidesznek pedig az EU-ban való...
Ukrán miniszterelnök-helyettes: sikeres a kapcsolatunk Magyarország „sajátos” kormányával
Olha Sztefaniscsina szerint van párbeszéd a két kormány között, bár nem mindig könnyű.
Az apartheid vége óta először kellett fehér vezetésű párt segítsége Dél-Afrika elnökének...
A tíz százalékban fehérek lakta országban 22 százalékot kapott a fehér pártelnök által vezetett párt, amely koalícióra lépett a néhai Nelson Mandela alapította ANC-vel.
Magyar és német helységnévtáblákat festettek le Szeben megyében
A háromnyelvű helységnévtáblákon a román megfelelő érintetlen maradt.









