Hűtlen kezelés

Hűtlen kezelés miatt nyomoznak a Magyar Olimpiai Bizottságnál
A rendőrség tanúként hallgatta ki a MOB elnökségének több tagját.
2,2 milliárdos hűtlen kezeléssel vádolnak egy volt helyettes államtitkárt
Emellett egy közbeszerzési eljárásnál is nyomást gyakorolt.
350 millió forintnyi EU-s pénz tűnt el Hugyagon
Többek közt óvodafelújításra és szociális bérlakások építésére kapták, de az alpolgármester szerint működésre ment el. A polgármester lemondott, és a helyiek szerint külföldre távozott.
Még mindig nem ért véget az MSZP volt fővárosi alelnökének 2013-ban indult hűtlen kezeléses ügye
A vád szerint a piaci ár helyett szociális alapon adott bérbe többek között a csepeli rendőrkapitánynak is lakást, amikor az önkormányzat ingatlankezelő cégének volt vezérigazgatója.
Félmilliárdos ingatlanvagyont szerezhet vissza Pécs
Pécsi tanmese arról, hogyan lesz az 500 millióból nulla, majd újra 500 millió.
Hűtlen kezelés miatt pénzbüntetésre ítélték a Honvédkórház volt főigazgatóját
Osztályvezető főorvossá nevezett ki egy orvost, aki végül más feladatokat végzett, mégis több, mint kétmillió forintot kapott.
Vádemelés Bige László ügyében: börtönt, pénzbüntetést, közügyektől eltiltást kér az ügyészség a...
Leértékelt műtrágyákkal való ügyeskedést gyanít a hatóság, hűtlen kezelés a vád.
A túlárazott Biodóm és a felújított hármas metrószerelvények miatt sem nyomoz a rendőrség
A hatsóágok szerint nem történt bűncselekmény, így nyomozást sem indítanak.
Taopénzből, többszörös áron bérelte vissza évekig saját edzőtermét a pécsi önkormányzat egykori...
30 ezerért adta ki, óránként 20 ezerért bérelte vissza , így három év alatt összesen 3,5 millió forintot fizetett ki a saját terméért, miközben bérleti díjként mindössze egymilliót szedett be.
Kövess minket Facebookon is!