Hadiipar
Amerika megvédené Tajvant, csak nem úgy, ahogy Tajvan szeretné
Az amerikai kormány évek óta az aszimmetrikus hadviselés, az Ukrajnában bevált olcsó, könnyű és mozgékony fegyverrendszerek felé próbálja terelni Tajvant, de Tajpej inkább fejlett és drága amerikai...
Pörög a hadiipar Kassa mellett, sérült ukrán harcjárműveket is javítanak
Szlovákiában fogják javítani az ukrán hadsereg háborúban megsérült járműveit, az erről szóló megállapodást a szlovák és az ukrán honvédelmi miniszter írta alá.
A világ legcifrább hadserege lett az ukrán, de ez sok gondot is okoz
Sokat erősödnek az ukránok a nyugati fegyverzettel, ám a lőszer- és alkatrész-utánpótlás biztosítása sokkal nehezebb feladat, mint pusztán a fegyverek átadása.
Beszáll a hadiiparba a 4iG, a Rheinmetall-lal alapítanak közös céget
A céljuk, hogy részt vegyenek a Magyar Honvédség digitalizációjában.
Nagy magyar lőszervásárlás segítette új rekordhoz a német Rheinmetallt
Sosem volt még akkora rendelésállománya a hadiipari vállalat fegyvereket és lőszereket gyártó egységének, mint most. A forgalom is szépen megindult felfelé.
Nehéz lesz fenntartani a fegyverszállítások ütemét Ukrajnának
Elszokott a nyugati hadiipar a nagy gyártási darabszámoktól, egyes típusok teljes pótlása egy ponton túl valószínűleg nem lesz lehetséges.
Az oroszok a saját hadiiparuk hírnevét is elkezdték szétlőni Ukrajnában
Oroszország a világ második legnagyobb fegyverexportőre, de piaci részesedése erősen csökken, az ukrajnai háború pedig tovább gyengítheti az orosz hadiipar kapacitásait és renoméját.
Mikor kezdődött az orosz kapitalizmus válsága?
Az ország legnagyobb problémája tulajdonképpen a saját hadiipara, hadserege és nukleáris arzenálja, amely a GDP-hez képest rettenetes erőforrásokat pazarol el.
Hatalmas üzletek, furcsa árazások, avagy mit kereshet a magyar távközlésben egy német hadicég?
Újabb részletek a tőzsdei 4iG Nyrt. és a német Rheinmetall hadiipari cég frigyéről. A körülmények alapján nehéz nem arra gondolni, hogy ez egy hasonló ellentételezés lehet, mint a 2001-es...
Jó befektetés volt az amerikai hadiipar az afganisztáni háború 20 éve alatt
Megtízszerezhette a pénzét, ha valaki egy héttel a szeptember 11-i támadások után fektetett nagy amerikai hadiipari cégekbe, és Kabul múlt heti elestéig meg is tartotta a részvényeket.









