Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány

Nehéz elhinni, de nem jut elég pénz a nagy sportberuházásokra
Egyre kevesebb a milliárdos tao-projekt, ráadásul ezeknél sem tudnak belekezdeni a pénz összegyűjtésébe, mivel rendre kimerül a kormány által biztosított keret.
A felcsúti akadémia úgy kicentizte a tao-programját, mint egy jól belőtt közbeszerzést
Nagyon igyekeznek elkerülni a minisztériumot, de így előbb juthatnak hozzá a pénzükhöz.
Ötszázszor több tao-pénz jutott a felcsúti focinak, mint az országos átlag
Az egy lakosra jutó tao-támogatás Felcsúton meghaladta a 20 millió forintot.
Rejtély, kihez került a Felcsút-szponzor építőipari cég közel 9 milliárd forintja
Hatalmas nyereségéből hatalmas profitot fizetett a Soltút Kft., a pénz nagy része azonban néhány cégjogi ügylet eredményeként lényegében akárkihez kerülhetett.
Kellett még 440 millió forint Felcsútra
Az első körben sportszállóra megítélt 2,4 milliárd felett kap még ennyit a miniszterelnök által alapított akadémia. A tao-rendszer bevezetése óta 35 milliárdnál tartanak.
Az óbudai vízilabda csapat Bugyiig megy uszodát építeni, hogy kaphasson rá 1,8 milliárdos támogatást
Ez lehet a felcsúti ifjúsági akadémia után a második legnagyobb beruházás az idén. A fejlesztés indokolt, csak az a furcsa, miért így kell megvalósulnia.
Az eszéki fociklubtól is mennie kellett a volt felcsúti igazgatónak
Hat év után egyik napról a másikra elveszítette minden fontosabb pozícióját Takács Mihály, aki korábban a miniszterelnök személyi edzője is volt.
Egy éve akarták befejezni, most újabb közpénz-milliárdokat kapott a felcsúti sportszálló
Az épülő ifjúsági sportszálláshely harmadik ütemére kért újabb tao-támogatást a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány, pedig az már három éve is szerepelt a fejlesztési programjában.
Rejtély, mire kapott plusz 2,4 milliárdot a felcsúti foci
Úgy tűnik, azért került be a tao-támogatásokat szabályozó rendeletbe néhány új bekezdés, hogy a Felcsút bármikor újabb milliárdokhoz juthasson.
Az UEFA szerint nincs még egy olyan csapat Európában, mint a Felcsút
A Puskás Akadémia bekerült a húsz legnyereségesebb európai futballcsapat közé. Bár az akadémia tényleg kilencmilliárdos profitot csinált, akadnak gondok a módszertannal.
Kövess minket Facebookon is!