Élelmiszerárak
Emelkedtek az árak, Trump inkább visszavont egy sor élelmiszerekre kivetett vámot
„Csak egy kis visszalépés” – mondta az elnök.
Folyamatosan nyomasztja a kormány az élelmiszeripari cégeket, hogy ne drágítsanak
A 24.hu-nak nyilatkozó szereplők szerint az árrésstop csak a jéghegy csúcsa, a háttérben erős informális nyomást helyez rájuk a kormány „egyeztetésekkel” és berendelésekkel.
NGM: Az árrésstop 1,6 százalékponttal fogta vissza az inflációt augusztusban
A minisztérium szerint 20 százalékkal lettek olcsóbbak az élelmiszerek a kormány intézkedései miatt.
Az Eurostat adatai szerint Romániában és Szlovákiában is olcsóbbak voltak az élelmiszerek...
Az uniós átlag 94,8 százalékába kerültek az élelmiszerek Magyarországon 2024-ben.
Eladó nélküli okosboltot nyitott Szegeden a Coop, megnéztük, mit tud
A vásárlók egy mobilalkalmazással és egy QR-kóddal tudnak bevásárolni a nonstop okosboltban, az új rendszer fejlesztése közel 300 millió forintba került. A tulajdonosok szerint így is megérheti.
Ragadós száj- és körömfájás: csak parancsuralmi rendszerrel lehet elejét venni egy ilyen problémának
Gyuricza Csaba agrármérnök szerint a mostani járvány miatt az egész magyar mezőgazdaság jövője veszélybe került, így kérések helyett most csak a parancsuralmi rendszer működhet. A tapasztalatok azt...
A KSH inflációs boszorkányhonyhájába is belátást engedhet az árrésstop
Előbb érkezett meg az árrésstop hatása, mint a szakértők várták. Vagy nagyon gyorsan gyűjtött adatokat a KSH, vagy áprilisban még nagyobb árcsökkenés jön.
A kormány több lépéssel is feljebb lökte az élelmiszerárakat az elmúlt négy évben
A GKI elemzése szerint az árstop, a különadó és még több másik tényező is van azok között, amelyek miatt az elmúlt négy évben gyorsabban nőtt az élelmiszerek ára, mint az azt megelőző 11 évben.
Megnéztük, mekkora árrésük volt eddig a boltoknak a legfontosabb élelmiszereknél
Az egykor árstoppos termékek egy részének már évek óta nagy az árrése, azoknál viszont, ahol a kormány nem szólt bele az árazásba, évek óta változatlan a marzs. Sok az olyan termék, aminél alig lesz...
A kisboltokra nem lesz érvényes az árrésstop
A kormányrendelet csak a nagy láncoknál írja elő az árrés korlátozását.









