Elbocsátás
Pesti Srácok: Politizált az óráin, kirúgták a Károli patkányozó docensét
Klein Tamás például azt mondta még 2019-ben, hogy a Lendvay utca környékén (ahol a Fidesz székháza található) sok a patkány.
Nem követte elbocsátás a cserkeszőlői fürdőben az állítólagos szakszervezet-alapítást
Szombaton közölték vele, hogy már vasárnap se kell felvennie a munkát.
Meghirdettek egy termelői ügyintézői állást, tömegével jelentkeztek a diplomások
Több mint 140-en jelentkeztek egy olyan pozícióra, amire egy éve csak ketten-hárman, a kulcsembereket azonban még mindenhol próbálják megtartani.
Minden tizedik dolgozójától megválik az egyik legfontosabb magyar autóipari beszállító csoport
Négy és fél év alatt 15 ezer embert kell elküldeni a ZF-nél, és ennek csak a fele lesz Németországban. A cég egyik fontos leányvállalata Egerben van.
Már rövid távon is tízezrek munkája van veszélyben a járvány miatt
Elbocsátásról, fizetett és fizetés nélküli szabadságról is meséltek nekünk munkavállalók. A feketén dolgozók vannak a legnagyobb bajban.
Tizenegy top vezetőt kirúgtak a Nike-tól, mert diszkriminálták a nőket
Egy névtelen felméréssel indult az egész, aztán kiderült, hogy jó néhány vezető nem bánik megfelelően az alkalmazottakkal.
Inkább kirúgnának, mint hogy megemeljék a fizetésedet?
A magyar cégek meglepően normálisan reagálnak a minimálbér-emelésre. Egy kutatás szerint elsősorban nem azzal válaszolnak, hogy csökkentik a létszámot.






