Állami nyugdíj
Életünk végéig dolgoznunk kell, ha a társadalom ennyire elöregedik
Az öregedő országokban egyre több 65 éven felüli dolgozik és a relatív szegénységben élő idősek aránya is nő.
A kétezer forintos nyugdíjprémium is szélsőségesen optimista várakozás
Egyelőre csak a kincstári optimizmus várja 3,5 százalék fölé az idei gazdasági növekedést, ami a juttatás feltétele. Az elemzői várakozások átlaga 3 százalék alatt van.
A német nyugdíjpontrendszer idehaza is sok gondot megoldana
A német pontrendszer bevezetésével egy átlátható, méltányosnak érzett, a mai fontosabb problémákat megoldó rendszert kapnánk, amely jó alapja lenne a további reformoknak.
A költségvetésnek használ, a jólétnek árt a késői nyugdíjba vonulás ösztönzése
Van-e értelme egyre jobban kitolni a nyugdíjkorhatárt?
Érdemes lenne a magán- és az állami nyugdíjjáradékokat egymáshoz kapcsolni
Magától értetődőnek vesszük, hogy a magánmegtakarításból származó járadékot párhuzamosan kell nyújtani az állami nyugdíjjal, pedig együtt is működhetnének – írja szakértő szerzőnk.
A szlovák nyugdíjasokra nem, de a csehekre és lengyelekre irigykedhetnek a magyarok
Az elmúlt évtizedben nem sokat változott európai összehasonlításban az egyik legfontosabb szavazói csoport helyzete.
Öngondoskodás, amin nem fog a nyugdíjkorhatár-emelés
(Lantos Tamás a Nyugdíj Másképpen pénzügyi szakértője.) Vajon mi az oka annak, hogy a nyugdíjkorhatár egyre emelkedik? Tényleg igaz, hogy az állami nyugdíjra nem számíthatunk? Milyen lehetőségei...






