„Megcsinálom, nézd majd a híradót!” – nyilvános kivégzésről csetelt egy győri fiú, a TEK fogta el
A gyanú szerint nyilvános kivégzésre készült egy 15 éves győri diák, a TEK kommandója csapott le rá, a Blikk információi szerint az FBI is részt vett az akcióban. A fiú egy ismerősével csetelt az egyik közösségi médiafelületen, a hol magyar, hol angol nyelvű párbeszédre pedig az FBI figyelt fel, mondta érdeklődésünkre Gál Katalin, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség szóvivője.
Itt használta a fiú a „public executions”, vagyis nyilvános kivégzés kifejezést is.
Most úgy tudni, a kamasz muszlimokat, feketéket és LMBTQ-embereket akart megölni február 1-jén. Azt, hogy pontosan hol és hogyan képzelte, a csetelésből nem derült ki, mint ahogy az sem, hogy a kiszemelt áldozatai kik lehetettek volna. Annyit írt az ismerősének, hogy „megcsinálom”, és majd nézze a híradóban.
A nyomozók a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) bevetési egységével január 30-án fogták el a diákot, majd házkutatást tartottak nála, aminek során elektronikai eszközöket foglaltak le.
A nyomozók megkezdték a tanúmeghallgatásokat, de egyelőre még nem mindenkit hallgattak meg, a teljes kép még nem állt össze. Az biztosan tudható, hogy a fiút nem kezelték korábban pszichés problémákkal, a rendőrség látókörébe sem került, iskolába járt és átlagos életet élt. Elfogásakor – múlt pénteken – édesapja kocsijában csaptak le rá a kommandósok, a házkutatásban vett részt a FBI egyik munkatársa.
Az ügyészség kezdeményezte a kamasz letartóztatását, az ügyészségi szóvivő megerősítette a Blikk azon információját is, hogy egy budapesti nevelőintézetbe szállították. A Telexnek adott ügyészségi válaszból kiderült az is, hogy a kamasz tagadásban van, megfellebbezte a végzést, ezért az nem végleges.
A rendőrség közleménye szerint a diákot terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. Azóta a bíróság elrendelte letartóztatását.
Győr-Moson-Sopronban nem ez volt az első ilyen eset, 2022-ben egy kapuvári fiút vittek el bilincsben, aki azzal fenyegetőzött, hogy „holnap megölöm az osztálytársam”. Az ő esetében már ítélet is született, másfél év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Győri Törvényszék. A fiatalkorú ott mindent beismert, céljai, tervei nincsenek, pszichológushoz kell járnia. Az ítélet része az is, hogy írnia kell egy dolgozatot a lelkiismereti, vallási szabadságról és a megkülönböztetés tilalmáról.
A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.