Nem jelent meg a bíróságon a pécsi vagyonkezelő volt kommunikációs vezetője, mert Dubajba költözött

2023. február 16. – 20:15

Nem jelent meg a bíróságon a pécsi vagyonkezelő volt kommunikációs vezetője, mert Dubajba költözött
A vádlottnak ezen a tárgyaláson nem kellett megjelennie – Fotó: Gűth Ervin / Telex
Gűth Ervin
Pécsi tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Három tanút hallgattak meg a Pécsi Járásbíróságon csütörtökön a Pécsi Vagyonhasznosító (PVH) volt vezérigazgatója ellen indított pótmagánvádas eljárásban, amelyben egy marketingkommunikációs szerződést, valamint egy szoftver beszerzését érintő ügyet vontak egybe.

A második tárgyalási napon három tanút hallgattak meg, csakhogy a PVH egykori kommunikációs vezetője, aki a korábbi vallomások szerint a gyanús szerződés „gazdája” volt, most sem jelent meg a bíróságon.

A távolmaradás okát, a külföldi tartózkodást ezúttal már az Egyesült Arab Emírségekben érvényes személyi igazolvánnyal igazolta.

Viszont a korábban kezdeményezett online meghallgatásra sem kerülhetett sor, a bíróság szerint ennek oka, hogy a Skype le van tiltva az közel-keleti országban. A vád ragaszkodott volna a tanú meghallgatásához, és nehezményezte, hogy a külföldi tartózkodás ennek az akadálya.

A bíróság végül csupán a tanú korábbi vallomását olvasta fel, amiben az önkormányzati cég kommunikációs vezetője magát „multifunkciós munkatársként” jellemezte. A kérdéses marketingkommunikációs szerződés nyertesének kiválasztásakor a szakmai szempontok mellett a legalacsonyabb ár dönthetett, ugyanakkor a folyamatban nem vett részt, ami szöges ellentétben áll a korábbi tanúvallomásokkal. Úgy értékelte, hogy jó munkát végzett a cég, a munkaanyagok, stratégiák bárki számára hozzáférhetőek voltak és alkalmazták is azokat.

A kommunikációs vezető elismerte, hogy a testvérének a férje vezeti a nyertes céget, de azt is hozzátette, hogy a vádlott, azaz a PVH volt vezetője már korábban is ismerte a budapesti vállalkozás vezetőjét.

A felolvasott vallomás szerint a főnökével – vagyis a vádlottal – csak a cégtől való távozásuk után kerültek élettársi kapcsolatba.

Ezt követően az önkormányzati cég informatikai vezetője elmondta, a gyanús szoftverbeszerzésre azután került sor, hogy egy másik pécsi céggel már hónapokon keresztül tárgyaltak egy új rendszer bevezetéséről. Sőt, már a rendszer használatának oktatása következett volna, amikor megtudta, hogy a PVH vezetése mégsem írta alá szerződést.

A vádlott 2018 januárjában jelezte az informatikai vezetőnek, egy másik céggel kellene megegyezni a fejlesztésről, annak ellenére, hogy a megoldásuk belátható időn belül nem lett volna képes minden elvárásnak megfelelni, mivel a szoftver eredetileg teljesen más célokat szolgált. Ezért folyamatos fejlesztésben egyeztek meg, és a kötelező online számlázás volt az elsődleges feladat. Ezt kisebb csúszással végül össze is hozta a szolgáltató, azonban rendkívül időigényes folyamat árán: havi 50-60 számla kiállítása órákat vett igénybe.

Ennek módja is érdekes volt, mivel az adatokat el kellett küldeni a megbízott cégnek, amely aztán beküldte a NAV-nak, majd a PVH visszakapta a kész számlákat, amiket kinyomtattak. Csak azokat a számlákat kezelték így, amiket az akkor hatályos törvények szerint mindenképpen azonnal be kellett küldeni a NAV-nak. A fennmaradó, havi nagyjából 1500 számlát a korábbi módszerekkel állították ki a szerződés érvényessége alatt is.

A szerződésben vállalt további fejlesztések sem valósultak meg kellő ütemben, sőt összességében csupán mindössze 10 százalékát teljesítették az informatikai vezető szerint, aki

31 alkalommal jelezte emailben a cégvezetésnek a problémákat.

Azt is hangsúlyozta, hogy az önkormányzati cég gazdasági vezetőjének konkrétan megmondta, hogy ő nem fog teljesítési igazolásokat aláírni ebben a projektben.

A megbízott szoftverfejlesztő cég vezetője a vallomásában azt mondta, hogy ők a szerződésben foglaltaknak megfelelően kezdtek el dolgozni, és időközben derült ki, hogy sem a keretösszeg, sem az idő nem elegendő az elvállalt feladatokra. Szerinte az online számlázás időben elkészült, ezenkívül más modulok is működőképesek voltak, azonban ezeket nem használták a PVH munkatársai, és nem tudtak a fejlesztésekkel tovább haladni. Szó volt a vásárban, piacokon használható mobilalkalmazásról is, ami állítása szerint azért nem készült el, mert a PVH nem adta nekik oda az eszközöket, amikre fejleszteni kellett volna a programot. Hozzátette:

ők arra is nyitottak voltak, hogy a havidíjban foglalt 60 licenc áráért – amikre a gyakorlatban nem is volt szüksége volt PVH-nak – inkább fejlesztéseket végezzenek.

Vitatkozott ugyanakkor az PVH informatikusának azon állításával, hogy a feladatoknak csupán a 10 százalékát végezték volna el, szerinte „ez egy szubjektív kategória”, és igazságügyi szakértő bevonását javasolta. Azt is előadta, hogy egy második szerződés keretében elkészült egy ügyfélportál is, aminek a demó verzióját be is mutatták.

A két vallomás közötti ellentmondásokat a szembesítés során sem igazán sikerült feloldani. Viszont az kiderült, hogy az informatikai vállalkozás megbízta a PVH informatikusát, hogy munkaidőn kívül segítse a szoftverük integrációját az önkormányzati cég rendszerébe.

Az utolsó beidézett tanú a vagyonhasznosító pénzügyi csoportvezetője volt, aki azonban már két éve nem dolgozik a cégnél. A marketingkommunikációs szerződéssel kapcsolatban elmondta, hogy a számlákat mindig a cégvezető igazolta le. Megjegyezte ugyanakkor, hogy

a szokásos ügymenettől eltérően ebben az ügyben pénzügyi kapcsolattartó volt kijelölve a szerződéshez, méghozzá a jelenleg Dubajban tartózkodó egykori kommunikációs vezető.

Az ügy további tanúk meghallgatásával áprilisban folytatódik.

A cikk szerzője a Pécsről szóló Mecseki Müzli hírlevél szerkesztője.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!