„Nincs semelyik fajta üzemanyag!!! Elfogyott!!!” – a Mol szerint beindult a pánikvásárlás

Legfontosabb

2022. december 5. – 21:29

„Nincs semelyik fajta üzemanyag!!! Elfogyott!!!” – a Mol szerint beindult a pánikvásárlás
Mol-kút a Kőbányai út és a Könyves Kálmán körút sarkán 2022. december 5-én – Fotó: Zách Dániel / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A Mol szerint beindult a pánikvásárlás a benzinkutakon, miután több helyen napokkal ezelőtt elfogyott a hatósági áras üzemanyag, majd az autósok felvásárolták a drágább fajtákat is. Tapasztalataink szerint furcsa dominóhatás alakult ki Budapesten: azok a kutak viselik az extra terhelést, ahová a máshonnan elküldött autósok áradata zúdul, így viszont ez utóbbiaknál is gyorsabban merülnek ki a készletek. A Mol a Telex kérdésére azt válaszolta: a töltőállomásai továbbra is nyitva tartanak, a tartálykocsik folyamatosan úton vannak, a Dunai Finomító karbantartásán pedig szintén dolgoznak, és a terveknek megfelelően haladnak.

A Shell grafikusai jó érzékkel reagáltak az utóbbi hetekben szórványos, mostanra viszont általánossá váló ellátási zavarokra. A cég Határ úti benzinkútján nem holmi ócska fénymásolt papírra írták ki, hogy mely gázolaj- és benzinfajta fogyott el, hanem előregyártott matricákra.

A helyzet olyan gyorsan romlik, hogy az összesen ötféle üzemanyag közül csak négy neve mellé került átmeneti készlethiányra figyelmeztető, céglogóval ellátott matrica, a literenként több mint 700 forintos V-Power Racing 100-hoz már nem. Csakhogy hétfő délután már ezt sem lehetett tankolni.

A probléma bizarr helyi vonatkozása, hogy miután a benzinért eredménytelenül portyázó autósok gyorsan áthajtanak a kúton, a kihajtásnál alakul ki dugó. Sokszor percekig kellett várniuk, hogy az Üllői úton haladók lemondjanak az elsőbbségükről, és végre vissza engedjék sorolni a benzinkútról érkezőket.

A kútszemélyzet hasonlóan enervált volt, mint a Budapesten végiglátogatott többi helyen, de nemcsak ez volt közös a Shell, a Mol és az OMV embereiben, hanem az is, hogy senki nem tudta megmondani, mikor fut be végre a megváltó tartályautó. A benzinkutasoknak láthatóan nagyon elegük van abból, hogy az oszlopok közt szlalomozó, majd indulatosan távozó autósok mindig ugyanazokat a kérdéseket ismételgetik.

A megszokottnál hosszabb kocsisor

Mielőtt letámasztottam a motort a Határ úti Shellnél, körbejártam néhány budai és pesti kutat, és beszéltem néhány autóssal is. Egészen más lélektani helyzetbe kerül, aki egy hosszabb út előtt akarja telenyomni az autót, és ekkor pattan vissza a rendszerről, mint az, aki éppen begurul a fővárosba, miután egy ideje már idegesen nézegette az üres jelzés közelében fekvő mutatót a műszerfalon.

A XI. kerületi Nagyszőlős utcában működő Mol fontos kútnak tűnik, autók ezrei kanyarodnak innen a Budaörsi útra, hogy elérjék az M1-es és M7-es autópálya közös kivezető szakaszát, ám az itt dolgozók élete alaposan lelassult, hiszen péntek óta semmilyen üzemanyagot nem tudnak adni. Az összes oszlopot bójákkal zárták le, és bár itt is sok autós teszi fel a nagy kérdést, délután fél háromkor nem tudták nekik megmondani, hogy mikorra oldódhat meg a helyzet.

A Nagyszőlős utcai Mol-kúton péntek óta semmilyen üzemanyagot nem tudnak adni – Fotó: Zách Dániel / Telex
A Nagyszőlős utcai Mol-kúton péntek óta semmilyen üzemanyagot nem tudnak adni – Fotó: Zách Dániel / Telex

Részben ennek lehet a következménye, hogy a Budaörsi út 112.-nél található, télen-nyáron forgalmas OMV-nél a megszokottnál is hosszabb volt a kocsisor. Néhány vezetővel is beszéltem, többen a második-harmadik kísérlet után jutottak el ide, és érthető okokból nem tűntek oldottnak. Ezen a kúton csak a Maxxmotion 95 elnevezésű, olcsóbb prémiumbenzin töltőpisztolya nem működött.

Ennek nem csupán az országszerte kialakult túlfogyasztás lehet az oka, hanem az is, hogy az összes olajcég beszüntette a szabványazonosság miatt kényszerűen a 480 forintos ársapka alá tartozó benzinfajta forgalmazását. A hatósági árazás bevezetése előtt az alapbenzinnél literenként néhány tíz forinttal drágább volt az azonos oktánszámú, ám annál több adalékot tartalmazó 95-ös prémium, ezért most többet is buknának rajta a cégek, ha nem tüntették volna el.

Nem lenne jobb kiírni, hogy nincs benzin?

Szórakoztató mellékszál, hogy autópálya-kivezető elején lévő OMV-nek szinte telekszomszédja egy Mol-kút. Tegnap kifogyott az összes folyékony üzemanyag, és a személyzet ezúttal sem tudta megmondani, mikor érkezik utánpótlás. Azért fájó ez az információhiány, mert aki az M1-es vagy az M7-es autópályán hagyná el a várost, és ide kanyarodik be, két dolgot tehet a sikertelen tankolási kísérlet után: visszafordul az autópálya alatt, hogy a városba vezető oldalon lévő OMV-nél próbálkozzon, továbbhajt Budaörs irányába, esetleg felmegy Őrmezőre, vagyis elhagyja az eredeti útirányát, és bevállal egy kis dugót.

Az Audi, ami még éppen elcsípte az utolsó 16 litert – Fotó: Zách Dániel / Telex
Az Audi, ami még éppen elcsípte az utolsó 16 litert – Fotó: Zách Dániel / Telex

A második lehetőség mellett döntöttem, ezért

elcsíptem a pillanatot, amikor eladták az utolsó tizenhat liter 95-ös benzint egy fekete Audi A3 gazdájának. Az utána érkezőknek már csak gázolaj jutott.

Ebben a helyzetben különösen fontos kérdésnek tűnt, hogy miért nem kommunikál egy kicsit őszintébben az összes kúttársaság. Az útról is jól látható, világító árjelző oszlopokon például miért nem tüntetik fel, ha a benzin vagy a gázolaj elfogyott, esetleg azt, hogy van üzemanyag, de nem 480 forintért, hanem 700-ért? Pusztán ezzel felezni lehetne a sorokat és duplázni a kutasok működő idegrostjainak számát egy-egy keményebb munkanap után.

Este érkezik újabb adag – talán

Különösen rafináltan időzítette a székháza közelében található benzinkút átfogó felújítását a Mol, hiszen az Irinyi József utcai töltőállomás éppen akkor van zárva, amikor kezd az egekig érni a népharag. A szemközti OMV-nél jól ismerik az érzést, hiszen mint az ott dolgozók mesélik, a forgalom a szokásos háromszorosára nőtt, 95-ös benzin egy napja egyáltalán nincs, a 100-as még ma elfogy, így csupán gázolajat tudnak adni az autósoknak, és ők sem tudták, hogy mikor érkezik szállítmány.

A Mol székházával szemközti OMV-kútnál nem tudták megmondani, mikor érkezik benzinszállítmány – Fotó: Zách Dániel / Telex
A Mol székházával szemközti OMV-kútnál nem tudták megmondani, mikor érkezik benzinszállítmány – Fotó: Zách Dániel / Telex

Félve pillantottam a műszerfalra, amikor nekivágtam a könnyed üzemanyaghiány-körtúra utolsó szakaszának. A Határ úti Shell-kút előtt megálltam az Üllői út népligeti szakaszán lévő OMV-nél, ahol a biztonság kedvéért két kattanásig erőltettem néhány litert a motor tankjába. A kútkezelő rutinosan megnyugtatott, amikor azt mondta: kora délután futottak ki a mai napra szánt készletből, de talán este érkezik az újabb adag.

Érdekes, hogy mennyire bizonytalanok a szállítások a mostani helyzetben, hiszen ez a vágyvezérelt gondolat volt a legpontosabb válasz a mindenhol feltett kérdésre. Nem ártana kicsit pontosabb információkkal ellátni a benzinkutakat, mert így a Kőbányai út és a Könyves Kálmán körút sarkára érve sem alakulhatott volna ki a legfurcsább helyzet, ami a szemünk előtt térdre rogyó magyar üzemanyag-kereskedelemben elképzelhető.

A Józsefvárosi piactól egysaroknyira lévő Molnál nem engedték meg, hogy fotót készítsek a minden kútoszlopra a szenvedélyes „NINCSEN SEMELYIK FAJTA ÜZEMANYAG!!! ELFOGYOTT!!!!!” feliratokat ragasztgató kútkezelőről. Mire azonban lefotóztam végeredményt, a hátam mögött éppen leparkolt a Mol tartálykocsija, vagyis fölöslegesen kerültek ki az ügyfélelhárító üzenetek.

A gyorsan változó helyzet feszültsége ott rezgett a Stadionok közelében lévő, jelenleg kizárólag gázolajat árusító OMV alkalmazottjának hangjában is. A kútkezelő kicsit magába roskadva ült egy sarokban, és rövid beszélgetésünkben arra kért, hogy ne kérdezzem meg tőle, mikor lesz üzemanyag, és kíméljem meg ettől a más kutakon harcoló kollégákat is, mert a válasz mindenhol az lesz:

nem tudják.

A benzines hatótávpara

A villanyautózás lassú terjedésével egy egész sor mókás kifejezéssel gazdagodott a köznyelv. Az egyik ilyen a hatótávpara, ami az elektromos autók esetében a most még erősen korlátozott hatótávolságra alkalmas akkumulátorok és a ritka töltőhálózat együttállásából adódik. Noha Magyarországon körülbelül kétezer benzinkút működik, valójában senki nem tudja pontosan megmondani, hogy hol lehet biztosan üzemanyagot kapni, és melyek azok a kutak, ahol csak túlárazott kávé, autómosás és a pontgyűjtés fantasztikus lehetősége várja az autósokat. Éppen ezért ismerkedik most sok százezer benzines és dízelmotoros autó gazdája az érzéssel, ami az early adopter villanyautósok mindennapjaihoz tartozik.

A Határ úti Shellnél egyedül a literenként több mint 700 forintos V-Power Racing 100-as volt kapható – Fotó: Zách Dániel / Telex
A Határ úti Shellnél egyedül a literenként több mint 700 forintos V-Power Racing 100-as volt kapható – Fotó: Zách Dániel / Telex

Nem túl biztató, hogy a Mol szerkesztőségünknek küldött korábbi levele szerint 2-3 hónapba telhet, mire visszaépül az import, és ismét elegendő mennyiségű üzemanyag lesz az összes kúton.

Ehhez persze el kellene törölni az ársapkát, ami miatt sok helyen most már csak elméletileg lehet olcsón tankolni, gyakorlatilag viszont drágán sem.

A kutak rendelkeznek egyfajta vészhelyzeti készlettel, amelyből például a rendőrség, a mentők vagy éppen a katasztrófavédelem autóit lehet kiszolgálni, így ezek nem fognak megállni az út szélén, a többi autós viszont jobban teszi, ha minden eddiginél nagyobb ráhagyással indul útnak, és nem kockáztat meg egy lerobbanást. Esetleg kevesebbet autózik, mert ami most megy, az a túlfogyasztás tankönyvi példája.

Mol: A tartálykocsik folyamatosan úton vannak

A magyarországi üzemanyagpiacon eladott mennyiség mintegy harmadát korábban importból fedezték, mostanra azonban ez a mennyiség szinte teljesen eltűnt, és bár a Mol igyekszik rendkívüli importtal fedezni a 2021. november 15-től létező hatósági árszabást megelőző időszakhoz képest másfélszeres keresletet, ezt a lehetőséget teljesen kiaknázta a cég – válaszolta kérdésemre az olajtársaság, amely a piac több mint 80 százalékának kiszolgálásáért felel.

Tartálykocsi fut be a Kőbányai út és a Könyves Kálmán körút sarkán lévő Mol-kútra – Fotó: Zách Dániel / Telex
Tartálykocsi fut be a Kőbányai út és a Könyves Kálmán körút sarkán lévő Mol-kútra – Fotó: Zách Dániel / Telex

Mint szerkesztőségünknek adott válaszukban írják, az EU-s szankciók tovább nehezítik a helyzetet, hiszen a pozsonyi finomítóból sem tudnak majd üzemanyagot szállítani Magyarországra. Ezzel a Mol arra utalhatott, hogy a nyugati országok megállapodása értelmében február 5-től az oroszországi forrásból előállított üzemanyagok exportja is megszűnik.

Mivel az autósok zöme olvassa a híreket, és rendszeresen találkozik a most már minden cég összes benzinkútját érintő ellátási nehézségekkel, a Mol szerint elindult a pánikvásárlás, ráadásul sokan készleteket halmoznak fel, ami tovább súlyosbítja a helyzetet.

A Mol levelében leszögezi, hogy töltőállomásai továbbra is nyitva tartanak, a tartálykocsik folyamatosan úton vannak, a Dunai Finomító karbantartásán pedig szintén dolgoznak és a terveknek megfelelően haladnak.

A cég honlapja szerint csúcsüzemben napi 165 ezer hordó kapacitású százhalombattai telephely a régió egyik legnagyobbja, de egy ideje 50-55 százalékon működik. Ez a kiesés vált különösen fájdalmassá azzal, hogy Magyarországon egy éve bevezették az üzemanyagár-korlátozást, majd tömegek kezdtek el sokkal többet autózni pusztán azért, mert itt olcsóbban lehet tankolni, mint Európa legtöbb országában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!