Plágiumgyanú: az egyetem szerint csak akkor vizsgálhatják Marosi Beatrix szakdolgozatát, ha ő maga hozzájárul

Legfontosabb

2022. október 18. – 19:11

Plágiumgyanú: az egyetem szerint csak akkor vizsgálhatják Marosi Beatrix szakdolgozatát, ha ő maga hozzájárul
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A Kodolányi János Egyetem (KJE) lezárta Marosi Beatrix szakdolgozatának vizsgálatát, és az eljárás végén megállapította, hogy az egyetemnek nincs joga hivatalosan felülvizsgálni a plágiumgyanút, és az online elérhető dolgozat nem pontosan egyezik a náluk található diplomamunkával. Ezért

mindenképpen Marosi hozzájárulására lenne szükség a dolgozat további vizsgálatához

– derül ki a Telexnek elküldött dokumentumból.

Marosi Beatrix neve azért lett ismert, mert a Belső-Pesti Tankerületi Központ igazgatójaként ő bocsátotta el a Kölcsey Ferenc Gimnázium öt pedagógusát, mert azok többször részt vettek a polgári engedetlenségben.

Múlt hét szerdán írtuk meg, hogy plágiumgyanú miatt vizsgálja a Kodolányi János Egyetem Marosi Beatrix szakdolgozatát. Ennek az volt az oka, hogy kiderült, több helyen szó szerint átmásolt, de nem hivatkozott mondatok vannak a diplomamunkájában. Ezt először Ujlaki Tibor, a fővárosi Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium egyik tanára elemezte egy Facebook-posztban. Majd igazán nagy nyilvánosságot akkor kapott a történet, amikor Hadházy Ákos parlamenti képviselő a Facebookon azt írta: a tankerületi vezető diplomamunkája „a copy-paste módszerrel szabálytalanul bemásolt szövegrészekből áll”.

Később Jámbor András, a Párbeszéd Magyarországért képviselőjének neve is bekerült a sztoriba, mert egy 2012-es, a Kettős Mércére írt cikkéből is szó szerint átemelt Marosi a szakdolgozatába. Jámbor ezért személyes találkozóra hívta őt, mondván, a dolgozat, illetve a tőle átvett rész megvitatása után többek közt a tankerületi iskolák helyzetéről, a tanárhiányról, az épületek állapotáról, finanszírozási kérdésekről, várható összevonásokról és a tanárok sztrájkjogáról is szívesen beszélgetne vele. A politikus arra kérte Pintér Sándor belügyminisztert és Hajnal Gabriellát, a Klebelsberg Központ vezetőjét, hogy vizsgálják ki a Belső-Pesti Tankerület szakmai vezetőjének ügyét, és ha a plágium bebizonyosodik, menesszék őt.

A Telexnek elküldött dokumentum alapján a hivatalos egyetemi vizsgálat eredményei a következők:

  1. Marosi Beatrix a Kodolányi János Egyetemen 2013-ban Erkölcstan, Etika szakos
    pedagógus szakirányú továbbképzési szakon szerzett diplomát, amely korábbi Tanár szakos diplomájára épült. Tanári képesítést tehát korábbi végzettségével szerzett.
  2. A KJE belső eljárása megállapította, hogy a jelenlegi jogszabályi keretek miatt a közel tíz évvel ezelőtt kiadott diploma tartalmi felülvizsgálatára az egyetemnek nincs joga. A hatályos jogszabályok alapján, az elévülési időre tekintettel, valamint a személyiségi jogok miatt a felsőoktatási intézménynek nincs hatásköre ilyen vizsgálatot lefolytatni. A szakdolgozat szerzői jogi védelem alatt álló mű, egy olyan „ügyirat”, amelyet a hallgató és az intézmény közötti kapcsolat szerint a polgári jog véd.
  3. A sajtóban megjelent esetleges szerzői jogi jogsértéssel kapcsolatban a Kodolányi János Egyetem megállapította, hogy az internetre feltöltött szakdolgozat – annak megjelent részei – nem azonos a KJE könyvtárában található, és egyben hivatalosnak tekinthető szakdolgozattal.
  4. A Hang.hu oldalon megjelent cikk állításával szemben a szakdolgozat nem a KJE rektorának korábbi cikkéből idéz. Itt csak véletlen névazonosság áll fenn a két személy között. (Előző cikkünkben mi is azt írtuk, a rektorról lehet szó.)

A Telexnek elküldött vizsgálati anyagban az egyetem nem részletezi, pontosan milyen különbségek vannak Marosi egyetemi könyvtárban megőrzött eredeti szakdolgozata és a dolgozat online elérhető verziója között, és nem írnak arról sem, mi lehet az oka a két verzió közötti eltérésnek.

Az egyetem úgy ítéli meg, hogy két út lehetséges az ügy tisztázására: vagy az érintett írásban hozzájárulását adja az egyetemnek a szakdolgozata teljes átvizsgálásához, vagy a szerzői jogok megsértése miatt indul hatósági eljárás, de ilyet kizárólag a jogosultak (azaz a plagizált szerzők) indíthatnak.

„A Kodolányi János Egyetem felkér minden érintetettet, hogy az esetleges plágiumgyanúval kapcsolatban a szerzői jogaik megsértése miatt forduljanak bíróságon keresztül a Szerző Jogi Szakértői Testülethez. Az Egyetem – kizárólag az érintett hozzájárulásával – kész segíteni bármilyen további vizsgálatot”

– írták.

Cikkünk megjelenése előtt írásban kérdeztük Marosi Beatrixet, hogy hozzájárulását adja-e az egyetemnek a szakdolgozata alaposabb átvizsgálásához, illetve több érintett szerzőt is kerestünk, hogy élnek-e a plágiumgyanú kivizsgálása érdekében jogi eszközökkel. Ha válaszolnak, beszámolunk róla.

Korábban bővebben foglalkoztunk a tankerületi igazgató szakdolgozatának ügyével. Marosi Beatrix 2013-ban szerzett erkölcstan, etika szakos pedagógusi oklevelet a Kodolányi János Főiskolán (az intézmény 2018-ban kapott egyetemi rangot), ez egy két féléves szakirányú továbbképzési szak volt, amelynek előfeltétele a pedagógusvégzettség.

A tankerületi vezető A halálbüntetés – Jog és erkölcs című diplomamunkájában (ez ide kattintva érhető el) egy ponton kiemelte, hogy pedagógusként, illetve pedagógiai szakértőként dolgozik, és rendszeresen tart képzéseket, elsősorban felnőtteknek, pedagógusoknak. A dolgozat kutatásának célja annak igazolása volt, hogy a felsőfokú végzettségűek, ezen belül a pedagógusok körében a halálbüntetés megítélése „humánusabb”, mint össztársadalmi szinten – magyarán jobban elítélik, mint a társadalom egésze.

Múlt héten is kerestük már az ügyben Marosi Beatrixet, akkor azt kérdeztük, mi az oka annak, hogy a diplomamunkájában máshol, más szerzőknél, honlapokon is megjelent mondatok, szövegrészek szerepelnek, amelyek forrását nem jelölte meg, és összességében mi az álláspontja azokról a vádakról, hogy a szakdolgozatában plagizált részletek szerepelnek. Ezekre a kérdésekre azóta se kaptunk választ.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!