A Fidesz nemzeti konzultációt indítana az energetikai szankciókról

2022. szeptember 22. – 14:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kétnapos frakcióülést tartott a Fidesz–KDNP Balatonalmádiban, a Blikk szerint Mészáros Lőrinc hoteljében, a közeli utcákban pedig még új kamerákat is felszereltek az eseményre. A képviselőknek szerdán Orbán Viktor beszélt zárt ajtók mögött, ahol a kormánylapok szerint azt mondta, lát esélyt arra, hogy az ország kanyarban előzzön ebben a válságban, és felszólította a Fidesz-frakció tagjait, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy Brüsszel legkésőbb év végével visszavonja a szankciókat.

Csütörtökön aztán az ülés témáiról Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője tartott sajtótájékoztatót. Kocsis itt azt mondta,

a Fidesz–KDNP felkérte a kormányt, hogy tartson nemzeti konzultációt az Oroszországra kivetett szankciókról.

De nem mind a tizenegyezerről, mert annyiról nem lehetne, hanem csak az energiaszankciókról, mert „azok kárt okoznak, helyzetbe hozzák Oroszországot”. Kocsis szerint Oroszország sokkal gazdagabb lett, Európa meg szegényebb. Ha viszont a szankciókat visszavonnák, nem lenne infláció és recesszió, mondta.

Kocsis szerint az unióban még senki nem kérdezte meg az embereket a szankciókról, a magyar kormány lesz ezzel az első, ezt pedig később majd „fel tudjuk használni”. A frakcióvezető szerint meg kell győzni az európai politikusokat arról, hogy ezeket a szankciókat meg kell szüntetni, így a nemzeti konzultáció egy „politikai eszköz” lesz majd a kezükben. Kocsis szerint a tervezett konzultáció valószínűleg nemcsak online lesz majd, hanem papíralapú is. Utána pedig, ha szükséges, a nemzeti konzultáció eredménye alapján akár parlamenti határozatot is hozhatnak, mondta.

Rogán Antal, Gulyás Gergely, Kocsis Máté és Orbán Viktor a Fidesz–KDNP kétnapos frakcióülésén Balatonalmádiban – Fotó: Kocsis Máté / Facebook
Rogán Antal, Gulyás Gergely, Kocsis Máté és Orbán Viktor a Fidesz–KDNP kétnapos frakcióülésén Balatonalmádiban – Fotó: Kocsis Máté / Facebook

Eddig egyébként csak a szénre van szankció, és jövő év elejétől él az olajembargó, de bizonyos országok – például Magyarország – ez alól egyelőre felmentést kaptak. A gázra, ami megdrágult, semmilyen szankció nem vonatkozik.

A magyar kormány és propagandasajtó aktuális mantrája, hogy az Oroszországra kivetett szankciók nem működnek, sőt valójában Európa saját magát bünteti velük. Orbánék szerint az oroszok elleni büntetőintézkedések felelősek minden aktuális rosszért, és Magyarország az egyetlen józan hang, amely véget vetne a kártékony gazdasági háborúnak. Valójában a szankciók nagyon is működnek, bár a háború megállítására rövid távon valóban nem voltak alkalmasak. Putyin ellenlépésként használt zsarolása a gázzal viszont olyan hideg zuhany, amely pár éves időtávon akár nagyon jót is tehet Európa energiabiztonságának. Erről itt írtunk bővebben.

Orbán garanciát adott nekik

Simicskó ezután azt mondta, most mindenkinek takarékoskodnia kell, de garanciát kaptak Orbántól arra, hogy a „nagy stratégiai célokat” később tudják folytatni. A családtámogató rendszer például 2023-tól bővülni fog a frakcióvezető szerint.

Kocsis ezután arról is beszélt, bár lesznek olyan országok, ahol fűtési problémák lesznek, Magyarország gázbiztonsága rendben van. Szerinte „ma egy magyar háztartásnak” havi 150–300 ezer forintot adnak, mert érvényben van a rezsicsökkentés. Kocsis egyébként nem tudja, mekkora számlája lesz a következő hónapokban, mert azokkal a felesége foglalkozik, de abban azért biztos, hogy átlag fölötti fogyasztónak számítanak a családdal.

Kocsis szerint a kormány még dolgozik azon, mivel, hogyan, mikor mérnék az iskolai osztálytermekben a hőmérsékletet, de nem hiszi, hogy ezt nagyon szigorúan ellenőriznék majd. Ehhez egyébként megjegyezte, hogy most, a balatonalmádi szállodában is 18 fok volt, de tudtak dolgozni. A DK úgynevezett árnyékkormányáról azt mondta: „mint tudjuk, az árnyékban is le lehet égni”.

Kocsis szerint abortuszkérdésben nem szigorítottak, mert az abortuszról „az érintett nő dönt, a döntést nem vette el senki”. Ugyanakkor azt is mondták Simicskóval, ha az Országgyűlés elé került volna a szívhangról a szigorítás (és nem csak a Magyar Közlönyben jelent volna meg erről a rendelet), akkor azt „természetesen” ott is támogatták volna. Kocsis azt is mondta, Hadházy Ákos tehet arról egyedül, hogy még nem tehette le a képviselői esküjét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!