Az MTA kivizsgálja, hibázott-e az OMSZ

2022. augusztus 24. – 16:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Magyarország alapvető érdeke, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) feladatát a lehető legmagasabb szakmai színvonalon, a tőle elvárható legnagyobb gondossággal, a kormány, a tudományos közösség és a társadalom bizalmára érdemesen lássa el. Híradásokból arról értesült a közvélemény, hogy az idei augusztus 20-ai ünnep kapcsán az OMSZ feladatellátása súlyos kormányzati kritikát kapott. A részletek azonban nem ismertek kellő mértékben ahhoz, hogy arról állást lehessen foglalni és orvoslására javaslatot lehessen tenni” – kezdi szerdai közleményét Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke.

Freund ezért felkérte Geresdi István egyetemi tanárt, az MTA doktorát, az MTA Meteorológiai Tudományos Bizottsága elnökét, hogy bizottságával készítsen jelentést a történtekről. Két kérdésre kell választ találniuk:

  • Az augusztus 20-ára vonatkozó előrejelzés kapcsán a rendelkezésére álló eszközök, szoftverek és adatok birtokában az OMSZ az adott helyzetben elvárható gondossággal járt-e el?
  • Milyen módon tud támogatást adni a tudományos közösség (egyetemi és kutatóintézeti műhelyek, akadémiai testületek) az OMSZ közfeladatainak ellátásához?

A közlemény előzménye, hogy augusztus 20-án az operatív törzs az OMSZ előrejelzéseit figyelembe véve a tűzijáték elhalasztásáról döntött, majd miután nem volt 20-án este vihar, először a teljes kormánymédia támadta a meteorológiai szolgálatot, hogy hibás előrejelzésük miatt kellett elhalasztani a tűzijátékot, majd Palkovics László technológiai és ipari miniszter kirúgta a szervezet két vezetőjét is. Válaszul az OMSZ 16 vezetője közös közleményben tiltakozott a kirúgások ellen, szerintük már augusztus 19-étől politikai nyomásgyakorlás érte a szervezetet.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a keddi kormányinfón azt mondta, az OMSZ vezetőit nem a tűzijáték miatt rúgták ki, az csak az utolsó utáni csepp volt a pohárban, miután a korábbi előrejelzéseik is hagytak kívánnivalót maguk után, bár erről semmilyen konkrétumot nem mondott. A Telexnek adott interjújában az egyik kirúgott vezető, Horváth Gyula azt mondta, ő most hallott először arról, hogy a kormány elégedetlen a munkájukkal.

„Az Akadémia vezetése nagyon fontosnak tartja, hogy a kormányzati döntéseket támogató tudományos tanácsadás mindenkor tényszerűen, szakszerűen és illetéktelen befolyásolástól mentesen történjen. A tényfeltárás érdekében az Akadémia vezetése a Technológiai és Ipari Minisztériummal is felvette a kapcsolatot, és jelezte együttműködési készségét az OMSZ tudományos hátterének megerősítésében” – írja az MTA elnöke, aki a közleményben megígérte, hogy a bizottsági jelentés eredményét nyilvánosságra fogják hozni.

Arról, hogy miért volt szakmai szempontból különösen bizonytalan és nehezen előrejelezhető a szombati időjárási helyzet, itt írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!