Bombariadó volt a Széchenyi és a Lukács fürdőben is

2022. május 18. – 14:33

Másolás

Vágólapra másolva

Bombariadó miatt kiürítették szerdán délután a budapesti Széchenyi Gyógyfürdőt és a Lukács fürdőt is – erősítette meg a Telex információját Réthy Sarolta, a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. kommunikációs szakértője. Azt mondta, a tűzszerészek mindkét épületet átvizsgálták, nem találtak robbanószert, így mindkét fürdő újra megnyitott.

Vendégek a Széchenyi fürdő épületénél Fotó: Olvasói fotó / Telex
Vendégek a Széchenyi fürdő épületénél Fotó: Olvasói fotó / Telex

Szerdán kora délután a Széchenyi fürdőnél tartózkodó olvasónk küldött levelet a Telexnek arról, hogy bombariadó miatt kitessékelték a fürdőzőket a Széchenyiből. Egy másik olvasónk azt jelezte, hogy bombariadó volt a Lukács fürdőben is. Később mindkét bombariadó hírét megerősítette a rendőrség és a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. is.

A Budapest Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója azt mondta, hogy a tűzszerészek nem találtak robbantásra alkalmas eszközt a Széchenyi fürdőben, további kérdéseinkre azt a választ kaptuk, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság az illetékes az ügyben.

Az ORFK sajtóügyeletén telefonon nem adtak felvilágosítást egyik bombariadóról sem, de levélben küldött kérdéseinkre azt válaszolták, hogy „a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közveszéllyel fenyegetés miatt ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást az ügyekben”.

Tavasszal megszaporodtak a bombariadók szerte az országban, április végén volt olyan nap, amikor bombariadók sorozata söpört végig több plázán is, de érintette a Szépművészeti Múzeumot is. A Lukács fürdőnek sincs túl jó szériája, öt napja ugyanis kigyulladt egy szauna a II. kerületi épületben, a kár jelentős, a szaunavilág bizonytalan ideig nem üzemel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!