Nem követtek el bűncselekményt a mentősök, akik nem hajtottak be egy haldokló férfihez Csenyétére

2022. május 9. – 10:54

Másolás

Vágólapra másolva

Az ügyészség szerint nem történt bűncselekmény 2020. január 25-én Csenyétén, amikor két mentős rendőri kíséret nélkül nem volt hajlandó behajtani a faluba, ahová egy 49 éves, haldokló férfihoz hívták őket. A Telex kérdéseire az ügyészség elmondta, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indult eljárás a két mentős ellen az Encsi Rendőrkapitányságon, de az az Encsi Járási Ügyészség idén április 13-án bűncselekmény hiányában az eljárás megszüntetéséről döntött.

Az ügy komoly botrányt kavart, a csenyétei Kótai Győző ugyanis úgy halt meg, hogy egy mentőautó a házától néhány száz méternyire várakozott. A mentősök szerint azért nem hajtottak be a faluba, mert a haldokló hozzátartozói többször megfenyegették a mentők telefonügyeletesét, amiért szerintük nem ért ki időben a rohamkocsi.

Kótai Győző egy szombati napon este a kádban ülve lett rosszul, leállt a légzése, és pulzusa sem volt kitapintható. Hozzátartozói 19 óra 9 perckor hívták fel a mentőket, és a családtagok híváslistája alapján 12 percig beszéltek a diszpécserrel, aki telefonon irányította az újraélesztést, és biztosította a rokonokat, hogy a Csenyététől kb. 10 kilométerre lévő Krasznokvajdáról és a 21 kilométerre lévő Encsről is elindítottak egy-egy mentőautót.

Időközben egyre több csenyétei lakos érkezett Kótaiék házához, Kiss István, a falu polgármestere korábban az Indexnek elmondta, hogy több falusi egymástól függetlenül újra és újra, egyre idegesebben felhívta a 112-t, és nem kizárt, hogy valóban megfenyegették a diszpécsert. „Ha voltak is ilyen fenyegetőzések, azért elnézést kérnek” – mondta a polgármester az Indexnek még 2020-ban.

Kiss 19 óra 21-kor maga is felhívta a mentőket, és három percet beszélt velük. A polgármester a falu határában várakozó mentősökkel is találkozott, és bekísérte volna őket a faluba, a mentősök azonban azt mondták, „felsőbb utasításra” nem mehetnek tovább, meg kell várniuk a rendőröket. Kiss nem sokkal fél 8 után Kótaiék házához hajtott, és mivel ő tudta, hogy vár egy mentőautó a falu határában, az eszméletlen férfit autóval a mentőhöz szállította.

„Pont akkor ért oda a másik mentőautó és nagyjából 15 perc múlva két rendőrautó is” − állította a polgármester.

A mentőszolgálat akkor azt mondta, kollégáikat annyira megviselte a „veszélyeztetettség”, hogy a szolgálatukat sem tudták folytatni, a történteket pedig pszichológus segítségével dolgozhatják fel.

Csenyéte az ország egyik legszegényebb települése, a faluról az a hír járja, hogy a helyiek néha be sem engedik a faluba azokat, akik nem odavalósiak. Nem Kótai Győző 2020-as halála volt az első eset, amikor a csenyéteiek mulasztással vádolták meg a mentősöket, 2017 szilveszterén egy 5 éves fiú halt meg, szülei szerint azért, mert nem indult el hozzá időben a mentő.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!