Feljelentést tett a Nemzeti Választási Iroda a kidobott erdélyi levélszavazatok miatt

2022. március 31. – 17:38

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtök reggel a Transtelex írta meg, hogy Marosvásárhely mellett egy hulladéklerakatban egy teljes zsák kidobott és részben elégett magyarországi választási szavazólapra bukkantak. Már kitöltött szavazólapokról van szó, az egyiken kivehető az ellenzéki koalícióra behúzott X, a másikon pedig az látható, hogy valaki a Mi Hazánkra adta le voksát. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) feljelentést tett az ügyben ismeretlen tettes ellen – közölte a szervezet. „További tájékoztatás várhatóan az eljárás későbbi szakaszában adható” – írták.

A Nemzeti Választási Iroda „felhívja a levélben szavazásra jogosultak figyelmét, hogy a választási eljárásról szóló törvény vonatkozó rendelkezése (279. §) szerint a szavazási levélcsomagot a személyes kézbesítés mellett egyéb – meghatalmazással nem rendelkező – személy általi kézbesítéssel is le lehet adni. Ezért a levélcsomag átadásakor a választónak kiemelt figyelmet kell fordítania a bizalmas küldeményre, hogy az iratok biztonságban vissza is érkezzenek a későbbiekben az NVI-hez.”

Emellett azt is hangsúlyozzák, hogy a szavazási levélcsomagot „a személyes leadás mellett postai úton is célba juttathatják, ez szintén garantálja, hogy a feladott
küldemény sértetlenül megérkezzen. A levélszavazatot és a szavazási iratot tartalmazó borítéknak előbbi esetben a választások lezárásáig, tehát április 3-án 19.00-ig meg kell érkeznie az NVI-hez.”

Azok a magyar állampolgárok, akik 2022. március 9-ig regisztráltak, levélben szavazhatnak az április 3-i magyarországi választásokon. A levélszavazási rendszerről itt írtunk bővebben.

Április 3-án 12 órától több élő műsorban elemezzük a parlamenti választás részvételi adatait, este pedig folyamatosan követjük az eredményeket. Minden fontos helyszínen ott leszünk, a stúdióba pedig számos vendég érkezik majd hozzánk. A választási műsorokról további információt a Facebook-eseményben találnak.

A hírre az ellenzék miniszterelnök-jelöltje Facebook-bejegyzésben reagált: „Most megfogtuk őket: kidobott szavazólapokat találtak Erdélyben, egy Marosvásárhely melletti hulladéklerakatban. Mindig is tudtuk, hogy csalnak a választáson, de most mindenki láthatja, hogy milyen eszközökkel. Úgy tűnik, egyre többen gondolják Erdélyben is, hogy a Fidesznek mennie kell. Ők pedig annyira rettegnek a vereségtől, hogy még a legegyértelműbb csalástól sem riadnak vissza: szó szerint szemetet akartak csinálni a választói akaratból” -írta Márki-Zay.

A Fidesz szerint a baloldal gyújtotta fel az erdélyi szavazólapokat, ahogy szerintük 2006-ban a tévészékházat is, „a kétségbeesett baloldal minden aljasságra képes” – tették hozzá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!