Leukémiás kisfiának kért maszkos fotókat a magyar anyuka, többtucatnyi tűzoltó posztolt képet magáról

2021. december 20. – 12:45

Leukémiás kisfiának kért maszkos fotókat a magyar anyuka, többtucatnyi tűzoltó posztolt képet magáról
Fotó: Tóth Martin / Facebook A VIII. Kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság is jobbulást kívánt.

Másolás

Vágólapra másolva

„Nimród a záró kemoterápiás blokkot csinálja. Sejttelen volt és tüdőgyulladása van. Oxigént kell kapnia, amit nagyon rosszul visel, napok óta nem alszunk. Ma meg tudtam győzni, hogy a Tűzoltók is hordanak maszkot. Ezért hagyta, hogy ráadjuk. Ha ismersz tűzoltót, vagy te vagy az, kérlek küldj Niminek egy képet, ahol tűzoltó maszk van rajtad. Köszönjük, egy 2.5 éves leendő tűzoltó anyukája és apukája”

– ezt írta 2,5 éves kisfia, Nimród fotója mellé Csóka Anita a Facebookon december 19-én, vasárnap hajnalban. Akkor már napok óta nem aludtak rendesen, a bejegyzést Anita kétségbeesésében tette közzé.

Bejegyzését másnap reggel kilenc óráig 1800-an osztották meg, és közel 600 komment érkezett rá, zömmel fotók és videók maszkot viselő hivatásos vagy önkéntes tűzoltókról, pozitív üzenetekkel, bátorításokkal, jókívánságokkal, sőt, negyed tízre a VIII. kerületi tűzoltóság munkatársai is bevonultak hozzá a kórházba, ahol leukémiás betegségével kezelik, és megmutogatták a sisakjukat is.

„Amikor elmentek, szomorúan mondta, hogy »de hát anya, elvitték a sisakot, most hogy lesz nekem sisakom?«️” – mesélte anyukája.

Fotó: Csóka Anita
Fotó: Csóka Anita

Nimród kezén kevesebb mint egy éve jelent meg egy zúzódás a karján, de mivel karácsonyra mászókát kapott, a szülők nem tulajdonítottak neki túl nagy jelentőséget. Csakhogy másnap a másik karján is előtűnt egy nagyon nagy véraláfutás, de ahogy Anita mondta, nem egy apró, felületes dolog volt ez, hanem egy fekete-lila bevérzés. Aznap egyik nővére születésnapját ünnepelték, így a nagyszülők tudtak vigyázni Nimród testvéreire, őt pedig bevitték a Heim Pál Kórházba. „Innen már nem jöttünk haza” – mondta a Telexnek a kisfiú édesanyja.

A kórházban T-sejtes ALL leukémiát állapítottak meg nála, magas rizikófaktorral, mert sejtszáma a normál érték maximumának tizenötszöröse volt. Nimród csontvelője már 51 nap után tiszta volt, ami biztató jel, de a kezelés még most sem ért véget, ugyanis több szövődménnyel, köztük egy nehezen kiirtható gombás fertőzéssel és egy egy hónapig tartó folyamatos lázzal is meg kellett küzdeniük közben. Összességében Nimród és szülei több mint 260 napot töltöttek kórházban idén, és legalább 30 olyan napjuk volt ezenkívül, amikor be kellett menniük az intézménybe. Anita azt mondta, ők szerencsések, mert közel laknak és van autójuk: így időnként hazaengedték őket. Más ennyit sem mehet el.

Fotó: Bölkény Zsolt, ózdi tűzoltóság / Facebook
Fotó: Bölkény Zsolt, ózdi tűzoltóság / Facebook

Ha nagy lesz, Nimród tűzoltó szeretne lenni, ezért is gondolta édesanyja, hogy így, tűzoltós képekkel próbálja motiválni a légzőmaszkviselésre. „Kaptunk olyan videót is, ahol cicát mentettek, az is nagyon tetszett neki, újra és újra kérte, hogy nézzük meg” – mondta Anita, aki nagyon hálás a számos üzenetért, és maga sem gondolta, hogy ilyen sokan írnak majd nekik.

Kisfiuk betegségét nem titkolják, de nem is reklámozzák, ugyanakkor mint mondta, fontosnak tartják felhívni a figyelmet a véradásra, hiszen velük is többször megesett, hogy akár egy nap alatt többféle vérkészítményt is kellett kapniuk. Vérre pedig sajnos szükség van, például négy egység trombocitához (Nimród ennyit kap egyszerre) hatvan ember véradására van szükség.

Fotó: Gulyás-Gábor Tímea / Facebook
Fotó: Gulyás-Gábor Tímea / Facebook

Nem sokkal bonyolultabb a hagyományos véradásnál az sem, ha valaki őssejtdonornak szeretne jelentkezni. „Már nincs szükség komoly műtéti beavatkozásra a mintavételhez, hanem egy puszta vérvételre csupán, illetve esetleg előtte néhány injekcióra. Azok, akik donornak jelentkeznek, bekerülnek egy adatbankba, és így, ha szükséges, a teljes, világszerte elérhető adatbankból tudnak találni donort. Szerencsére Nimródnak nincs szüksége transzplantációra, de az OVSZ adatai alapján három gyereknek és 37 felnőttnek keresik jelenleg a megfelelő donort hazánkban” – mondta Anita.

A család sokat köszönhet a Gyermekgyógyítóknak, a magyar gyermekonkológiai hálózatnak is, amely az összes, itthon elérhető gyermekonkológiai központot és az abban dolgozó orvosokat összefogja. Azt írják magukról, hogy ötven évvel ezelőtt öt gyerekből négyet elveszítettek, azonban amióta szervezetten dolgoznak, a túlélési esély 30 százalékról 80-ra nőtt. Az együttműködésnek „köszönhetően ma a rákbeteg gyermekeket ellátó orvosok az ország nyolc kezelőcentrumában ugyanazon szakmai irányelvek szerint járnak el. Közösen a legmodernebb eszközökkel kezeljük a daganatos betegeket” – fogalmaznak. Ők most épp infúziós pumpára gyűjtenek – ilyenből csak Nimród állványán jelenleg három darab van.

Fotó. Robotka István / Facebook
Fotó. Robotka István / Facebook
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!