Az új SZFE az '56-os hazugságával lebukó Dózsa László 1956-os történeteivel emlékezik a forradalomra

2021. október 21. – 17:16

frissítve

Az új SZFE az '56-os hazugságával lebukó Dózsa László 1956-os történeteivel emlékezik a forradalomra
Kásler Miklós átadja a Magyarország Kiváló Művésze díjat Dózsa László színművész, rendezőnek, Jászai Mari-díjas színművésznek a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a Várkert Bazárban 2019. március 12-én – MTI/Mohai Balázs

Másolás

Vágólapra másolva

Emlékeznek még Dózsa Lászlóra? Az emberre, akinek nevét egy ‘56-os fiú képe mellé írták ki hatalmas házfalakra az ’56-os emlékévben, és aki maga is arról beszélt, hogy ő van a képen? És persze kiderült, hogy egyáltalán nem ő van a képen – megdőlve ezzel az egyetlen bizonyítéka az '56-os szerepével kapcsolatban –, a képen szereplő Pruck Pál rokonai pedig pert is nyertek a plakátokat kihelyező, Schmidt Mária vezette közalapítvány ellen.

Emlékeznek még, hogy miközben már teljesen nyilvánvaló volt, hogy Dózsa László színművész és Schmidt Máriáék is egy hazugságot próbálnak kitartóan védeni, Orbán Viktor a nemzeti ünnepen emelte beszédében Nagy Imrével és Mindszenty Józseffel egy mondatban említve az '56-os hősök közé Dózsát? Hogy aztán a vesztes per után Havasi Bertalannal üzenje meg újságírói kérdésre, hogy jó, hát van az úgy, hogy későbbi kutatások eredményei új, más megvilágításba helyezik a múlt egyes történéseit.

Emlékeznek még, hogy volt egy 150 éves intézmény, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE), amely a Fidesz-kormány döntésével alapítványi tulajdonba került, az alapítványi kuratóriumba egyetlenegy tagot nem delegálhatott az egyetem, viszont bekerültek olajipari vállalatok vezetői, az egyetem kancellárja a gépesítettlövész-ezredes Szarka Gábor lett, egyik új tanára pedig az egyetemükért kiálló hallgatókat alázó HírTv-s műsorvezető? Hogy ezután hosszas blokádot és tüntetést követően, a hosszú évek óta itt tanító tanárok és ide járó diákok nagy része egy időközben létrehozott Freeszfe Egyesület képzési keretében folytathassa azt a szakmai munkát, amit az SZFE-n kezdtek.

Na! Miután Dózsa László a Schmidt Mária rendezte ‘56-os emlékévben (2016) fantasztikusan játszotta Pruck Pál szerepét, logikusnak tűnik, hogy most, 2021-ben így néz ki egy ’56-os megemlékezés (október 22-én) programja az új világ SZFE-jén:

„A Színház- és Filmművészeti Egyetem ünnepi megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójának alkalmából. Az ünnepségen bemutatják az Uránia Nemzeti Filmszínház fejlesztéseit, és köszöntik az újonnan megalakult hallgatói önkormányzat tagjait. Program:

11:00: ünnepi beszélgetés Bodrogi Gyula és Dózsa László színművészekkel ’56-os emlékeikről.”

Lehet-e ennél kerekebb valami?

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!