Dobrev tarol vidéken, Karácsony a fővárosban kezd feljönni

2021. szeptember 29. – 12:13

frissítve

Dobrev tarol vidéken, Karácsony a fővárosban kezd feljönni
Felnyitották az előválasztási urnákat, számolják a szavazatokat – Forrás: Országos Előválasztási Iroda

Másolás

Vágólapra másolva

Szerda délután kezdték el bejelenteni a választókerületi végeredményeket, majd éjjel kettő után függesztették fel a szavazatszámlálást. A 106 választókerületből 50-ben már győztest hirdettek. Czeglédy Csaba legyőzte Ungár Pétert Szombathelyen, míg Orosz Anna Gy. Németh Erzsébet, Tordai Bence pedig Kálmán Olga ellen nyert a fővárosban. Hatalmas vereségbe szaladt bele Mesterházy Attila Veszprémben, és kikapott az offshore-botrányba keveredett DK-s jelölt is Székesfehérváron. A legtöbb szavazatot eddig Szél Bernadett kapta, és több regnáló országgyűlési képviselő is simán hozta a körzetét. A miniszterelnök-jelöltek versenyét jócskán vezeti Dobrev Klára, de a fővárosi szavazatokkal elkezdett feljönni Karácsony Gergely, míg a harmadik továbbjutó Márki-Zay Péter lehet. Utóbbi este bejelentette, nem kizárt, hogy Karácsonnyal egymás javára visszalépnek a második forduló előtt. A miniszterelnök-jelölti verseny végeredménye csak csütörtökre lesz meg. Reggel folytatják a szavazatok számlálását, várhatóan délelőtt érkeznek az újabb eredmények.

Felfüggesztették éjszakára a szavazatok számlálását, a következő választókerületi eredmények várhatóan csütörtök délelőtt érkeznek. Így mi is elköszönünk olvasóinktól, reggel folytatjuk közvetítésünket.

Ötven választókerület végeredményét ismerjük csütörtök hajnalban. Az eddigi adatok alapján a DK adhatja az ellenzéknek a legtöbb jelöltet jövőre, a Párbeszéd pedig mostanra beelőzte az MSZP-t.

  • Demokratikus Koalíció: 17 képviselő
  • Jobbik: 11 képviselő
  • Momentum: 9 képviselő
  • Párbeszéd: 5 képviselő
  • MSZP: 4 képviselő
  • LMP: 4 képviselő

Választási térképünkön külön-külön is rá tud keresni, hogy melyik körzetben hogy alakultak az eredmények.

Csütörtökön hajnali kettőkor a nap utolsó bejelentése is megtörtént, az ellenzéki előválasztás egyes körzeteinek szavazatszámlálásai és az eredmények bejelentései reggel 9 órakor folytatódnak.

Vidéken pedig továbbra is Dobrev dominál.

Baranya megye 1. vk. (Pécs)

  1. Dobrev: 3136
  2. Karácsony: 2693
  3. Márki-Zay: 1552
  4. Jakab: 799
  5. Fekete-Győr: 327

Komárom-Esztergom megye 3. vk. (Komárom és környéke)

  1. Dobrev: 2340
  2. Jakab: 1367
  3. Karácsony: 1054
  4. Márki-Zay: 854
  5. Fekete-Győr: 131

Budapest 4. vk. (II. kerület és a III. egy része)

  1. Karácsony: 4938
  2. Márki-Zay: 2551
  3. Dobrev: 2383
  4. Fekete-Győr: 463
  5. Jakab: 277

Budapest 5. vk. (VII. kerület, Erzsébetváros)

  1. Karácsony: 4022
  2. Dobrev: 2345
  3. Márki-Zay: 2037
  4. Jakab: 531
  5. Fekete-Győr: 498

Budapest 6. vk. (VIII. kerület és a IX. egy része)

  1. Karácsony: 3528
  2. Dobrev: 2272
  3. Márki-Zay: 2147
  4. Jakab: 578
  5. Fekete-Győr: 354

Budapest 5. választókerületében (Erzsébetváros-Terézváros) a körzet jelenlegi országgyűlési képviselője, Oláh Lajos nyert:

  1. Oláh Lajos (DK): 4 221 szavazat
  2. Tompos Márton (Momentum): 3 519 szavazat
  3. Beleznay Zsuzsanna (Jobbik): 1 534

Eredetileg az MSZP-Párbeszéd szövetségének is lett volna itt jelöltje, Kocsis-Cake Olivio már javában kampányolt, amikor pártja visszavonta, és beálltak a DK jelöltje mögé.

Oláh Lajos 2018-ban közel négyezer szavazattal győzte le a fideszes Bajkai Istvánt, jövőre ismét összecsaphatnak az országgyűlési választáson.

Az egyik legszorosabb előválasztási verseny az előzetes várakozások úgy tűnt, a VIII–IX. kerületben, Budapest 6. választókerületében lesz, ahol két, helyben beágyazott civil is beszállt a politikai küzdelembe. A versenyt végül a Republikon júliusi mérésének megfelelően az MSZP–Párbeszéd jelöltje nyerte, és nem is olyan csekély különbséggel előzte meg ellenfeleit.

  1. Jámbor András (Párbeszéd): 3 626 szavazat
  2. Csordás Anett (Momentum): 2 220 szavazat
  3. Manhalter Dániel (DK): 2 056 szavazat
  4. Demeter Márta (Jobbik): 815 szavazat

Külön érdekessége volt az itteni kampánynak, hogy augusztusban Demeter Márta úgy döntött, mostani pártja, az LMP helyett a Jobbik frakciójába ülne, ha jövőre bekerül a parlamentbe. Ez most már csak listáról sikerülhet neki.

Jámbor korábban a Mérce főszerkesztője volt, jelenleg pedig Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes mellett dolgozik a fővárosban. Népszerűsége és ismertsége nagy valószínűséggel a Fudan elleni június eleji tüntetés után nőtt meg, amely főszervezője volt, és fel is szólalt a rendezvényen.

A Fidesz Sára Botond volt józsefvárosi polgármestert, a fővárosi kormányhivatal kormánymegbízottját indítja Jámbor ellen 2022-ben.

A két sztárellenzéki jelölt közül a párbeszédes Tordai Bence nyerte II–III. kerület egyes részeit magába foglaló 4. számú választókerületben az ellenzéki előválasztást a DK-s Kálmán Olgával szemben. A pontos eredmények:

  1. Tordai Bence (Párbeszéd): 6967 szavazat,
  2. Kálmán Olga (DK): 3425 szavazat.

A választókerületben eredetileg négyen indultak, de miután a Momentum az MSZP–Párbeszéddel kötött széles körű megállapodás részeként visszaléptette Berg Dánielt, beállt Tordai mögé. Sokáig úgy nézett ki, Szalai Krisztina színművész is elindul független jelöltként, össze is gyűjtötte a jelöltséghez szükséges 400 aláírást, de aztán kilépett a versenyből. Döntését azzal indokolta, hogy civil szeretne maradni. Így maradt a fenti két jelölt, akik kampányát külön videóban is bemutattuk a napokban.

Erről itt írtunk bővebben.

Komárom-Esztergom megye 3-as választókerületében így alakultak az eredmények:

  1. Nemes Andrea (MSZP): 3223 szavazattal első lett,
  2. Szanyi Gábor (Jobbik): 2426 szavazattal második lett.

Nemes Andrea eredetileg a DK színeiben indult volna, ám a Jobbikkal kötött megállapodás után kihátrált mögüle a párt, és inkább ellenfelét, Szanyi Gábort támogatta.

Végül az MSZP jelöltjeként indult el Nemes az előválasztáson, és talán revansot jelenthet neki, hogy sikerült legyőznie a DK által támogatott Szanyit. 2019-ben Nemes volt az ellenzéki pártok közös polgármesterjelöltje Komáromban, akkor a Fidesz jelöltje nyert az önkormányzati választáson.

„Gratulálok Orosz Annának! Jövő tavasszal le kell győznie a Fidesz jelöltjét Újbudán! Számíthat rám a Simicskó István elleni csatában!” – írta röviden Facebookján Gy. Németh Erzsébet DK-s főpolgármester-helyettes, miután alulmaradt az ellenzéki előválasztáson.

Újbudán, a budapesti 2-es számú választókerületben ugyanis Orosz Anna momentumos alpolgármester nyert, több mint 4600 szavazattal.

Somogy megye 2. vk. (Barcs és környéke)

  1. Jakab: 1517
  2. Dobrev: 1325
  3. Karácsony: 421
  4. Márki-Zay: 361
  5. Fekete-Győr: 48

Baranya megye 2. vk. (Pécs és Komló környéke)

  1. Dobrev: 3084
  2. Karácsony: 1926
  3. Márki-Zay: 1261
  4. Jakab: 891
  5. Fekete-Győr: 183

Pest megye 7. vk. (Vecsés és környéke)

  1. Dobrev: 2509
  2. Karácsony: 1520
  3. Márki-Zay: 1488
  4. Jakab: 1093
  5. Fekete-Győr: 265

Győr-Moson-Sopron 4. vk. (Sopron és környéke)

  1. Dobrev: 1519
  2. Karácsony: 1113
  3. Márki-Zay: 942
  4. Jakab: 870
  5. Fekete-Győr: 134

Győr-Moson-Sopron 5. vk. (Mosonmagyaróvár és környéke)

  1. Dobrev: 1626
  2. Jakab: 1048
  3. Karácsony: 820
  4. Márki-Zay: 798
  5. Fekete-Győr: 201

Győr-Moson-Sopron 5. választókerületében, Mosonmagyaróváron és környékén is kialakult a végeredmény:

  1. Magyar Zoltán (Jobbik): 3 363 szavazat
  2. Balázs Endre (Momentum): 971 szavazat

Győr 4-es választókerületében (Sopron és környéke) így alakultak az eredmények:

  1. Brenner Koloman (Jobbik): 3237 szavazattal nyert,
  2. Jakál Adrienn (Párbeszéd): 1246 szavazattal második lett.

Jakab Péter már a Telexnek adott márciusi interjúban kijelentette, hogy lesznek olyan körzetek, ahol helyben beágyazott civil jelöltek mögé állnak be az előválasztáson. Így tettek Pest megye 7. választókerületében, Vecsésen is, ahol bejött a taktika.

  1. Fricsovszky-Tóth Péter (Jobbik): 4 320 szavazat
  2. Farag Alexandra (Momentum): 2 483 szavazat

Baranya 2-es választókerületét (Pécs és Komló környéke) behúzta az MSZP-ből kilépett, majd DK-s jelöltként induló Szakács László. A pontos eredmények:

  1. Szakács László (DK): 3695 szavazat,
  2. Keresztes László Lóránt (LMP-frakcióvezető): 3507 szavazattal második lett.

Szakács nyáron éppen az autópályán tartott Komlóra, amikor a pártelnök, Tóth Bertalan felhívta, és közölte vele: a párt elnöksége úgy döntött, mégsem indítja jelöltként az ellenzéki előválasztáson. A hivatalos indok szerint azért döntöttek így, mert a DK pécsi vezetője (ebben a körzetben országgyűlési képviselő Szakács) azt mondta, a DK Szakácsot jelöli, támogatja. Ebből azt feltételezték, hogy Szakács átül a DK frakciójába. Azt is mondták neki, hogy szerintük „baj van” a Facebookjával, mert kevés rajta az MSZP-s hír, és távol tartja magát a miniszterelnök-jelöltektől.

A történtek miatt Szakács felfüggesztette párttagságát az MSZP-ben, és akkor a Telexnek akkor azt mondta: „Én a választást meg szeretném nyerni, de az MSZP ezt tőlem elvette, úgy, hogy meg sem kérdeztek róla. Kell találnom egy pártot, ami jelöl a választásokon.” A DK-t találta.

Somogy megye 2. választókerületében, Barcson és környékén tarolt a Jobbik. Egyéni jelöltjük és miniszterelnök-jelöltjük is győzni tudott.

  1. Ander Balázs (Jobbik): 2828 szavazat
  2. Remes Gábor (DK): 820 szavazat

Pécs jelenlegi országgyűlési képviselője nyerte az előválasztást, Mellár Tamás szűk nyolcszáz szavazattal előzte meg a Momentum jelöltjét Baranya megye 1. választókerületében.

  1. Mellár Tamás (Párbeszéd): 4563 (54,78%)
  2. Nemes Balázs (Momentum): 3767 (45,22%)

Ez a körzet amiatt is izgalmas volt, mert Mellár augusztusban visszalépett, miután a szocialisták befogadó nyilatkozatot adtak Bodnár Imrének, és úgy tűnt, ő is elindul az előválasztáson. Karácsony Gergely sietett Pécsre rendet rakni, a Párbeszéd társelnöke pedig elérte, hogy végül Bodnár lépjen vissza az előválasztástól, Mellár pedig vonja vissza a visszalépését. Minderről itt írtunk részletesebben.

A 2018-as választásokon Mellár független jelöltként majdnem háromszáz szavazattal végzett az élen a Fidesz jelöltjével szemben, Nemes Balázs akkor a szavazatok mindössze 1,81 százalékát tudta megszerezni.

Fekete-Győr András Momentum-elnök késő este, éjfél körül értékelte az első forduló eddig megismert eredményeit. Azt mondta, tűzbe mentek azért, hogy lehessen online szavazni, főként azért, mert vannak, akik félnek személyesen szavazni, vagy éppen külföldön élnek, és egyébként is a 21. században elengedhetetlen, hogy legyen erre lehetőség. 123 ezer ember szavazott online, ami hatalmas siker – mondta.

„Az elsődleges prioritásunk az volt, hogy minél több országgyűlési képviselőjelöltje legyen a Momentumnak, ha minden jól megy, akkor tizenvalahány jelölttel fogunk végezni ezen az előválasztáson” – folytatta. Majd felsorolta az előválasztást már biztosan megnyerő jelöltjeiket.

  • Bodrozsán Alexandra – (Ő három napja még felhívta Fekete-Győrt, hogy nem fog menni a győzelem, lelket kellett önteni belé.)
  • Buzinkai György Szentendrén az online szavazatokkal fordított.
  • Mihalik Edvin Szegeden fölényesen megverte azt az embert, aki tavaly a Pride előtt még genetikai hulladéknak nevezte a melegeket.
  • Debrecenben Mándi László nyert.
  • Elekes István Keszthelyen győzött. Kemény meccs lesz ez a Fidesszel, mondta Fekete-Győr.
  • Gyenes Szilárd Balassagyarmaton, „ez is nagyon kemény körzet lesz”.
  • Orosz Anna kétharmaddal verte meg a DK-s Gy. Németh Erzsébetet.
  • Hajnal Miklós is behúzta a körzetét.
  • Hadházy Ákos nagyon nagy különbséggel verte Tóth Csabát már akkor is, amikor még Tóth még nem lépett vissza.
  • Szél Bernadett is nagyon nyert, 80-20 arányban győzte le a DK-s képviselőjelöltet.

Fekete-Győr szerint „nyilván vannak tanulságai is ennek a kampánynak”. A mozgósításban még sokat kell fejlődnie a Momentumnak – mondta a párt elnöke. „Többet kell tenni azért, hogy kiépüljenek a társadalmi kapcsolatrendszerek.”

A miniszterelnök-jelölti kampánnyal két céljuk volt. „Az első, hogy jussunk be a második fordulóba. Ez nagyon nem sikerült, sajnálom, hogy emiatt csalódnotok kellett bennem vagy ebben a kampányban.” Szerinte nem tudtak „színpadot ácsolni” neki. Nem volt alattunk sem egy fővárosi polgármesteri szék, vagy egy vidéki városi polgármesteri szék, vagy egy uniós parlamenti alelnöki szék – sorolta a többi jelöltre utalva.

Azt is akartunk, hogy a momentumos stílus és értékrend ott legyen – mondta. „A miniszterelnökjelölti vitákban talán kijöttek azok a különbségek, amik minket megkülönböztetnek tőlük. Például hogy mi kérlelhetetlenek vagyunk a korrupció elleni harcban.” Aztán önkritikus hangnemre váltott a saját miniszterelnök-jelölti szereplésével kapcsolatban: „Szeretném megköszönni, hogy tanulhatok ezekből a hibákból.” A második fordulóban egyet biztosan nem szeretne a Momentum közössége, Dobrev Klárának van a legkevesebb esélye, hogy legyőzze Orbánt – mondta Fekete-Győr. A következő napokban el kell dönteni, hogy melyik jelölt, Karácsony Gergely vagy Márki-Zay Péter mögé áll be a Momentum – hangsúlyozta.

A teljes beszédet itt lehet megnézni:

Budapesten eddig három választókerületben ismertették az eredményeket. Míg vidéken szinte minden körzetet nagy fölénnyel hozott eddig Dobrev Klára, a budapesti szavazatokkal elkezdte behozni a hátrányát Karácsony Gergely, Márki-Zay Péter pedig jelenleg a második helyen áll a fővárosban. Három választókerület eredményei alapján így áll jelenleg az első három miniszterelnök-jelölt Budapesten:

  1. Karácsony Gergely: 14 972 szavazat
  2. Márki-Zay Péter: 8 809 szavazat
  3. Dobrev Klára: 7 237 szavazat

A felmérések korábban azt mutatták, hogy Budapesten szoros lesz a verseny Dobrev és Karácsony között, eddig azonban nem úgy tűnik, az MSZP-Párbeszéd-LMP miniszterelnök-jelöltje több mint kétszer annyi szavazatot zsebelt be, mint riválisa. Ez persze még könnyen változhat, hiszen 15 fővárosi választókerületből még nem ismerjük az eredményeket.

Budapest 1. választókerület:

  1. Karácsony Gergely: 4 277 szavazat
  2. Márki-Zay Péter: 2 527 szavazat
  3. Dobrev Klára: 1 789 szavazat

Budapest 2. választókerület:

  1. Karácsony Gergely: 5 035 szavazat
  2. Márki-Zay Péter: 3 203 szavazat
  3. Dobrev Klára: 3 038 szavazat

Budapest 3. választókerület:

  1. Karácsony Gergely: 5 660 szavazat
  2. Márki-Zay Péter: 3 079 szavazat
  3. Dobrev Klára: 2 410 szavazat

A legutóbbi eredmények ismertetésekor Bedő Dávid, az előválasztási bizottság momentumos delegáltja azt mondta, továbbra is tart a szavazatok számlálása, és éjszakára se hagyják abba. Hamarosan újabb választókerületek végeredményét fogják közölni.

Az újabb két budapesti körzetben is Karácsonyé az első hely, és ezekben megint annyival többen szavaztak rá Dobrevhez képest, hogy jócskán tud faragni hátrányából az összesített, országos szavazatszámot tekintve.

Budapest 2. vk. (Újbuda északi része)

  1. Karácsony: 5035
  2. Márki-Zay: 3203
  3. Dobrev: 3038
  4. Fekete-Győr: 742
  5. Jakab: 480

Budapest 3. vk. (Hegyvidék és a II. kerület egy része)

  1. Karácsony: 5660
  2. Márki-Zay: 3079
  3. Dobrev: 2410
  4. Fekete-Győr: 507
  5. Jakab: 306

Szeged 2. vk. (Szeged és a Homokhátság)

  1. Dobrev: 2189
  2. Karácsony: 1957
  3. Márki-Zay: 1881
  4. Jakab: 659
  5. Fekete-Győr: 258

Debrecen 2. vk.

  1. Dobrev: 2081
  2. Karácsony: 1283
  3. Márki-Zay: 1195
  4. Jakab: 693
  5. Fekete-Győr: 232

Zala megye 2. vk. Keszthely és környéke)

  1. Dobrev: 1274
  2. Márki-Zay: 850
  3. Karácsony: 707
  4. Jakab: 413
  5. Fekete-Győr: 124

Zala 2-es választókerületében (Keszthely és körzete) így alakultak az eredmények:

  1. Elekes István (Momentum): 1280,
  2. Molnár Tibor (Új Világ Néppárt): 781,
  3. Czuth Zoltán (MSZP): 1196 szavazat.

Hajdú-Bihar megye 2. választókerületében is a Momentum jelöltje nyert.

  1. Mándi László (Momentum): 2 945 szavazat
  2. Vaszkó Imre (DK): 2 180 szavazat
  3. Fülep Olivér (független): 243 szavazat

Csongrád megye 2-es egyéni választókerületében a momentumos, MSZP-Párbeszéd által is támogatott Mihálik Edvin győzött az ellenzéki előválasztáson, a jobbikos, DK és az LMP által is támogatott Tóth Péter a második lett. A pontos eredmények:

  1. Mihálik Edvin (Momentum): 3417,
  2. Tóth Péter (Jobbik) 2090,
  3. Tóth Szabolcs (MMM) 1279 szavazat.

A szegedi Csongrád megyei 2-es egyéni választókerület azért is volt érdekes, mert Gyurcsány Ferenc maga, valamint a DK támogatását fejezte ki, sőt kampányolni is elkezdett a jobbikos Tóth Péter mellett. Csakhogy, mint kiderült Tóth a 2010-es évek elején még gyakran osztott meg a közösségi médiában szélsőséges tartalmakat, legyen szó akár fajvédelemről, zsidó-, meleg- vagy cigányellenességről, vagy libsizésről. A DK minderről korábban azt mondta a Telexnek, az ellenzéki előválasztásban részt vevő pártok – így a DK, illetve a jelöltet szintén támogató LMP – választási megállapodást kötöttek a Jobbikkal. A hat párt, vagyis a DK, az MSZP, a Párbeszéd, az LMP, a Jobbik és a Momentum úgy döntöttek, hogy a legfőbb cél, a kormányváltás érdekében félreteszik korábbi sérelmeiket, és elfogadják a többi párt jelöltjeit, mert az ellenzéki szavazók is ezt várják tőlük.

Újbudán, a budapesti 2-es számú választókerületben Orosz Anna momentumos alpolgármester nyerte az ellenzéki előválasztást Gy. Németh Erzsébet DK-s főpolgármester-helyettessel szemben.

  1. Orosz Anna (Momentum): 8445 szavazattal nyert,
  2. Gy. Németh Erzsébet (DK): 3801 szavazatot kapott.

A két jelölt a Partizán előválasztási vitájában is összecsapott. Zöldfelületekről, konkrét beépítési tervekről, vitatott, folyamatban lévő fejlesztésekről, valamint az önkormányzati, városvezetői cselekvési képességről vitatkoztak úgy, hogy a konkrét újbudai ügyeket a fővárosi, valamint a kormányzati politikához viszonyítva is igyekeztek saját erényeiket erősítve bemutatni.

Erről itt írtunk bővebben.

Budapest 3. választókerületében, Hegyvidéken a Momentum elnökségi tagja legyőzte a DK-s háziorvost.

  1. Hajnal Miklós (Momentum): 5 381 szavazat
  2. Komáromi Zoltán (DK): 4 803 szavazat
  3. Visi Piroska (Új Világ Néppárt): 1 520 szavazat

Hajnal ellenfele 2022-ben a fideszes Fürjes Balázs lesz.

Finoman szólva nem éppen professzionális módja az előválasztási eredmények közlésének, hogy bizonyos időközönként kiáll egy ember, és felsorolja az egyes választókerületekben született szavazatszámokat. Külön közlik a sátrakban személyesen leadott és az online érkező szavazatok számát is, majd ezek összegét is bemondják.

Már eddig is volt néhány gyanús összeadás, de Veszprém 2. számú választókerületénél nagyon nem jött össze a matek. Béres András, a Párbeszéd delegáltja az Országos Előválasztási Bizottságba a következőket mondta be:

Dobrev Klára papíron 1811 szavazatot és 215 online szavazatot kapott itt. Akárhogy számoljuk, ez így összesen 2026 szavazat, de Béres ezt mondta: „összesen 2909 szavazatot gyűjtött”.

Ez így 883 ajándék szavazat Dobrevnek? Vagy mi történt?

A videón itt látható 5:03-tól a furcsa matematikai művelet:

Most először jött eredmény budapesti választókerületből, amit nagy fölénnyel rögtön meg is nyert Karácsony Gergely, akinek a 35, eddig összeszámolt választókerületből eddig ez csak a harmadik győzelme. Ez viszont igen meggyőző.

Budapest 1. számú választókerületében vagyunk, amely az I. és az V. kerületet, illetve a szomszédos kerületek egy részét foglalja magába. Karácsony itt nagy fölénnyel nyert, 4277 szavazatot kapott, a második Márki-Zay Péter lett 2521 szavazattal. Az eddig szinte mindig nyerő pozícióban lévő Dobrev itt csak a harmadik, ő 1789 szavazatot kapott. Ez is jól mutatja, hogy a jelöltek közötti arányok a későbbiekben még módosulhatnak attól függően, hogy kinek mekkora támogatottsága van Budapesten vagy az ország különböző pontjain.

Bár hivatalos eredmény még nincs, a szivárgó adatok alapján Jámbor András vezet Budapest 6. választókerületében, amelyhez a VIII. és IX. kerület egy része tartozik.

Az MSZP–Párbeszéd jelöltjének három ellenfele van: Csordás Anett (Momentum), Demeter Márta (Jobbik) és Manhalter Dániel (DK). Jámbor már most ünnepel, és erről egy fotót is megosztott Facebook-oldalán.


Az eddig összeszámolt 35 választókerületből

  • Dobrev Klára 31 választókerületben,
  • Karácsony Gergely 3 választókerületben,
  • Jakab Péter 1 választókerületben kapta a legtöbb szavazatot.

Megint kijött öt választókerület eredménye. Az ötből négyet ismét Dobrev nyert, Karácsony csak egyet, egy budapestit. Ott viszont annyira sokan szavaztak, és annyival többen szavaztak Karácsonyra, hogy ha összeszámoljuk az öt körzetet, Karácsonyra több mint 100 szavazattal több érkezett összességében.

Ezért a budapesti körzetek még sokat alakíthatnak a végeredményen.

Budapest 1. vk.

  1. Karácsony: 4277
  2. Márki-Zay: 2527
  3. Dobrev: 1789
  4. Fekete-Győr: 440
  5. Jakab: 276

Pest megye 4. vk. (Vác és környéke)

  1. Dobrev: 1897
  2. Karácsony: 1551
  3. Márki-Zay: 1344
  4. Jakab: 755
  5. Fekete-Győr: 246

Pest megye 9. vk. (Nagykáta és környéke)

  1. Dobrev: 1133
  2. Jakab: 604
  3. Karácsony: 573
  4. Márki-Zay: 506
  5. Fekete-Győr: 62

Heves megye 1. vk. (Eger és környéke)

  1. Dobrev: 2215
  2. Karácsony: 1360
  3. Márki-Zay: 1002
  4. Jakab: 705
  5. Fekete-Győr: 239

Hajdú-Bihar 1. vk. (Debrecen és környéke)

  1. Dobrev: 2263
  2. Karácsony: 1660
  3. Márki-Zay: 1419
  4. Jakab: 588
  5. Fekete-Győr: 240

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!