Kazincbarcika MSZP-s alpolgármestere átmegy a DK-ba

2021. szeptember 20. – 11:50

Másolás

Vágólapra másolva

Átigazol a DK-ba Kazincbarcika MSZP-s alpolgármestere, Klimon István. A politikus a Facebook-oldalán közölte a hírt egy Dobrev Klárával közös képpel illusztrálva a váltást.

„A mai napon úgy döntöttem, hogy bár sok szép emlék köt ehhez a közösséghez, elhagyom a Magyar Szocialista Pártot, és a DK-ban folytatom a politizálást. A múltamat soha nem fogom megtagadni, de itt az ideje, hogy a jövőbe tekintsek, és azt tegyem, amivel a legtöbbet tudok segíteni a városomnak”

– írta Klimon hozzátéve, hogy Dobrevvel, a DK miniszterelnök-jelöltjével egy kávé mellett beszélték meg a pártváltást.

A DK már többször elszipkázott politikusokat az MSZP-ből, tavaly télen egyszerre két budapesti polgármester is átlépett Gyurcsány Ferenc pártjába.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!