Felmondott hét traumatológus a zalaegerszegi kórházban, az intézmény bérzsarolásról beszél, az orvosok visszautasítják

2021. június 22. – 13:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ügyeleti díjat kevesellve felmondott hét traumatológus a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban, a zalaegerszegi intézmény vezetése szerint bérzsarolás történt.

A 24.hu számolt be arról, hogy elhagyta a zalaegerszegi kórházat hét traumatológusa, mert sérelmezték az ügyeleti díjuk alacsony mértékét.

A kórház menedzsmentje azt közölte, hogy a Szent Rafaelben a traumatológiai ellátásban részt vevő orvosok és szakdolgozók havonta 300-700 ezer forint közötti összeget kaptak, ami magasabb, mint a Traumatológiai Társaság ajánlása. A felmondott traumatológus szakorvosok az egészségügyi szolgálati jogviszony vállalásával a megemelt bérükön túl a traumatológiai ellátásért járó fix díjban és az ügyeletek után járó díjban is részesültek, így áprilisban a bérük 2-2,7 millió forint között alakult, vagyis – a tavalyi évhez hasonlóan – kiemelkedő javadalmazásban részesültek más szakterületek orvosaihoz képest, állítja az intézmény.

A kórház szerint a traumatológusaik nem voltak annyira leterhelve, mint más osztályokon dolgozó kollégáik, a felmondott orvosok a koronavírusos betegek ellátásában sem vettek részt, az elhalasztott műtéteik helyett az oltópontokon teljesítettek feladatot, külön juttatásért.

A kórház azt írta közleményében, hogy nem enged tovább bérzsarolásnak, hogy fenntartható maradjon az intézmény, a traumatológia működésének folytonosságát pedig biztosítani fogják.

A felmondott orvosok egyelőre nem nyilatkoztak, de annyit már jeleztek a Telexnek, hogy a kórház által kiadott közleményben megjelent információk nem egészen helytállóak.

Frissítés: A felmondott orvosok nyilatkozata

A felmondott orvosok megkeresésünkre az alábbi állásfoglalást küldték az ügyben:

„A magunk részéről senkivel sem közöltünk jogtalanul semmilyen adatot az egészségügyi szolgálati jogviszonyunk megszüntetésével kapcsolatosan, senkit sem kértünk fel a történtek nyilvánosságra hozatalára, és ahhoz nem is járultunk hozzá, a lavinát elindító Facebook bejegyzéstől elhatárolódunk. A munkaügyi jogvita tartalma nem tartozik a nyilvánosságra, arról a felek nem nyilatkozhatnak érdemben, így mi nem is tesszük, csak annyit jelenthetünk ki, hogy a munkáltatói közleményben foglaltakat visszautasítjuk, és a megfelelő fórumokon kívánjuk a jogainkat érvényesíteni. Mi továbbra is csak gyógyítani szeretnénk a jogszabályoknak megfelelő feltételek biztosítása mellett.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!