Miniszterek, államtitkárok jöttek, hogy elmondják, kinek kell nyernie a pályázatokon

Legfontosabb

2021. június 18. – 08:30

Miniszterek, államtitkárok jöttek, hogy elmondják, kinek kell nyernie a pályázatokon
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva
  • Meglepődne, ha megnyerné a miniszterelnök-jelölti előválasztást, és nagyobb esélyt lát egyéniben Kósa Lajos legyőzésére.
  • Ha 2022-ben nem tud önálló frakciót alakítani az Új Világ Néppárt, akkor a Momentum és a Jobbik frakciója áll hozzá a legközelebb.
  • Látott már ötvenhez közeli fideszes képviselőt hisztérikusan sírni, amikor kiderült, hogy nem jut be a parlamentbe.
  • A Fidesznek annyi köze van a keresztény ideológiához, mint neki a buddhizmushoz.
  • Amikor az Innovációs Hivatalt vezette, miniszterek és államtitkárok jelentek meg az irodájában, hogy elmondják, mely pályázatokat kellene előnyben részesítenie.
  • 2018-ban több ajánlatot is kapott Orbántól, de nem élt ezekkel.
  • A konzervatív értelmiségiek között jelentős elégedetlenséget tapasztal, de szerinte nagyobb a félelem, mint a változás igénye.
  • Interjú Pálinkás Józseffel, az Új Világ Néppárt miniszterelnök-jelöltjével.

A politikusi oldalának 1800 lájkja van Facebookon, eléggé le van maradva a többi miniszterelnök-jelölthöz képest, és egyelőre a pártja mögött sem látszanak tömegek. Meglepődne, ha nyerne az ellenzéki előválasztáson?

Igen, meglepne. A pillanatnyi állás szerint nem én vagyok a legnépszerűbb, de még van idő, most jön a kampány, amivel lehet változtatni rajta. Kiderül majd, hogy ez egy népszerűségi vagy inkább alkalmassági verseny-e.

Ha nem az előválasztási győzelem, akkor mi az ön reális célja?

Nem mondtam, hogy nem a győzelem a cél, az én indulásomnak van egyfajta szimbolikus értelme is, hiszen a jelöltek nagy része – ha muszáj ezt a jobb- és baloldali megkülönböztetést tenni – leginkább a baloldalhoz tartozik, és könnyű is rásütni az egészre, hogy ez a választás igazából csak egy jobb- és baloldal közötti küzdelem. Ehhez képest szerintem arról van szó, hogy az országban létrejött egy olyan politikai berendezkedés, amely egy rettenetesen szétszakított társadalmat preferál, szemben azzal, hogy legyen egy széles középréteg. Én most azt látom, hogy ez a középréteg szűkül, de nem úgy, hogy a gazdagok száma növekszik, hanem hogy egyre több lesz a szegény ember.

Vállalna valamilyen szerepet egy ellenzéki kormányban?

Nehéz kérdés. Voltam már miniszter. Nem zárom ki, de nem ambicionálnám, hogy a miniszterelnökségen kívül még egyszer kormányban szerepet vállaljak.

Lassan hetvenéves lesz, békés nyugdíjas éveket is élhetne, most mégis beszáll a politikába. Személyes felelősséget érez a NER miatt?

Én nem a NER-t, hanem a Fideszt támogattam. 1998 és 2002 között tagja voltam a kormánynak, majd kétségtelenül segítettem a Fideszt, pontosabban Orbán Viktort 2002 és 2005 között, hogy a Fidesz egy valódi néppárt legyen. A NER létrejöttében nekem már nem volt szerepem, 2008-ban kiléptem a politikából, és 2014-ig életem egyik legjobb munkáját végeztem az Akadémia elnökeként. Eközben nekem a NER-hez legfeljebb annyi viszonyom volt, hogy időnként beszélgettem a miniszterelnökkel. Természetesen láttam, érzékeltem, hogy mi folyik, néha el is mondtam a véleményemet, főképp, ha megkérdezték. Lelkiismeret-furdalásom nincs, de nem szeretném, ha ez a rendszer még sokáig folytatódna.

Minek kellett ahhoz történnie, hogy Orbán Viktor egykori miniszteréből és harcostársából később Orbán kritikusa és kihívója legyen?

Ehhez Orbán Viktornak nagyot kellett változnia 2002 és 2021 között. A folyamat 2010-től olyan mértékben felgyorsult, és még pillanatnyilag is olyan mértékben romlik, hogy úgy gondoltam, nekem is szólnom kell. Azoknak, akik a Fideszt 1996–98 után támogatták, és még ma is támogatják, meg kell érezniük, hogy ez már nem az, amit akkor támogattak, a király meztelen. Van Magyarországon sok ezer ember, aki figyel a szavamra, akkor is, ha nem produkálok sok ezer lájkot a Facebookon.

Mikor, hol romlott el Orbán Viktor az ön szemében?

Folyamatosan romlott, párhuzamosan azzal, ahogy nőtt a ma már korlátlannak számító hatalma. Most olyan politikát folytat, amelyet nem hogy elfogadni nem tudok, de nem is értek igazán. Például miért kell a magyar közéletet felhergelni olyanokkal, hogy a magyar adófizetők terhére Magyarországra hoz egy kínai egyetemet. Felfoghatatlan, amikor egy politikus azt hiszi, hogy mindent is megcsinálhat.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Ha folyamatosan romlott Orbán, akkor mi lehet az oka, hogy közben sokan kitartanak mellette, a szavazókon kívül a politikustársai is, akikkel akár évtizedek óta együtt dolgozik. Ők nem látják ezt a romlást?

Roppant egyszerű, hogy miért tartanak ki Orbán mellett a politikustársai: az egzisztenciájuk függ tőle. Amikor 2002-ben a Fidesz elveszítette a választást, akkor fogtam a táskámat, személyes irataimat, visszamentem az egyetemi dolgozószobámba, és tanítottam tovább. Rogán Antal vagy Kósa Lajos el is éldegélhetne valamelyik kastélyában, de egyébként mit csinálhatnának? Legtöbbjüknek nincs semmilyen előzetes teljesítménye, tapasztalata.

Másrészt láttam én már ötvenhez közeli fideszes képviselőt hisztérikusan sírni, amikor nem jutott be a parlamentbe, mert akkor jött rá, hogy te jó isten, mit fog csinálni.

Ki volt az?

Nem mondom el, de már nem aktív politikus.

A Momentum vagy a Jobbik frakciója

Ön kereste meg a hat pártot, vagy ők keresték meg önt, hogy csatlakozzon be az előválasztásba?

Mi kerestünk meg több pártot a hatból. Az is nyílt titok, hogy az én elképzelésem egy kétlistát indulás volt a Fidesz listájával szemben: egy markánsan baloldali és egy jobbközépre húzó lista. Ma nincs markáns jobboldali párt Magyarországon, a Fidesz egy teljesen ideológia nélküli párt. A Fidesz politikai termékeket ad el, legyártja azt, amire épp szükség van. Amikor a polgári Magyarország volt a politikai termék, akkor azt adta el, most a kereszténydemokráciát, de a Fidesznek a keresztény ideológiához körülbelül annyi köze van, mint nekem a buddhizmushoz.

Hajdú-Bihar megye 1-es választókerületében is elindul egyéniben. Ha megnyeri az ellenzéki előválasztást, akkor valószínűleg Kósa Lajos ellen fog indulni. Melyikre lát nagyobb esélyt: Kósa legyőzésére, vagy a miniszterelnökségre?

A debreceni nyerésre. De legyünk reálisak: a miniszterelnök-jelölti előválasztáson a pártok támogatottsága jelentősen meghatározza a jelöltek támogatottságát, így ez tulajdonképpen nem az egyének, hanem a pártok versenye. Az én ismertségem valószínűleg nem elég ahhoz, hogy megnyerjem az előválasztást.

Melyik ellenzéki frakcióba fog beülni, ha nem tudnak saját frakciót alakítani?

Hozzám legközelebb a Momentum vagy a Jobbik frakciója áll. Az egyiket meg fogom nevezni.

Miért van szükség egyáltalán az Új Világ Néppártra? Ha az előválasztás után végül úgyis csatlakoznak az összefogott ellenzékhez, és vagy hétpárti összefogás lesz belőle, vagy minden induló valamelyik frakcióhoz csatlakozik majd.

Ennek a pártnak a sorsa eldől a 2022-es választáson. Ha nem tud frakciót alakítani, akkor feltehetően az történik vele, mint más pártkezdeményekkel: megszűnik. Én biztos nem fogok fenntartani egy mikropártot, annak sok értelmét nem látom. Amikor elkezdtük szervezni a pártot, akkor még más választási szabályok voltak. Huszonhét körzetben elindulva fel lehetett volna építeni egy olyan jobbközép polgári pártot, amely elnyert volna szavazatokat a Fidesztől.

Hány tagjuk van?

Száz-valamennyi.

És ki finanszírozza?

Mi finanszírozzuk magunkat. Néhány százezer forintos támogatónk van, olyan nincs, aki több millióval támogatna.

A pártalapítás után úgy nyilatkozott, az a céljuk, hogy december–január környékére látszódjanak a politikai palettán. Mennyire elégedett az eddigi pártépítés teljesítményével?

Egy gyenge négyest adnék rá. Huszonöt-harminc jelöltet tudunk állítani, a szimpatizánsok száma nagyobb, mint a párttagok száma, miközben ma Magyarországon az emberek nem nagyon akarnak egy pártba belépni.

A miniszter előveszi a papírt

Az első Orbán-kormányban még oktatási miniszter volt, majd fideszes ellenzéki képviselő. 2014-ben előbb kormánybiztosként szervezte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal felállítását, aztán 2018-ig vezette is. Azóta többször bírálta Orbánt és a kormány politikáját. Mikor ábrándult ki, mi volt az a pont, amikor ráeszmélt, hogy nem tud már azonosulni a kormányzati iránnyal?

Ezt nem lehet egy konkrét eseményhez kötni; szembekerültem azzal a kormányzási móddal, amit a Fidesz 2010 óta csinál. 2010 előtt is voltak olyan dolgok, amelyek stílusukban nem tetszettek, de nem volt olyan, amire azt mondtam, hogy elfogadhatatlan. 2002–2010 között Orbán megérezte, hogy ahhoz, hogy a választást meg lehessen nyerni, le kell egyszerűsíteni a mondanivalót. Akkor elindult egy olyan populista irányba, amit én már nem éreztem igazán magaménak, de megértettem, hogy ez kell a győzelemhez.

A „haza nem lehet ellenzékben” szlogen butaság volt, de az ember az ilyen szamárságokat egy ideig hallgatja, tűri, és azt mondja, jó, hát ez biztosan a politikai kommunikáció része.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Azt mondja, hogy 2010 óta lát elfogadhatatlan dolgokat a Fideszben. Hogy lehet mégis, hogy csak az utóbbi pár évben bírálja ezt nyilvánosan?

Az Akadémia elnökének nem feladata, hogy politikába beleszóljon, és felelőssége is, hogy a saját politikai nézeteivel ne kezdjen háborúzni a kormánnyal.

2009-ben, az MTA elnökeként a Budapesti Műszaki Egyetem tanévnyitóján mondott olyanokat, hogy „ma Önök egy nem jól működő országban kezdik meg a 2009/2010-es tanévet”, „Magyarországnak erkölcsi, szellemi, lelki megújulásra van szüksége”, és bírálta a kormány oktatáspolitikáját is. A Gyurcsány-kormányról az MTA elnöki székéből is lehet véleményt nyilvánítani?

Bíráltam őket, mert rossz oktatáspolitikát folytattak.

Ez ellentmond annak, amit az előbb mondott, hogy az Akadémia elnöke ilyet nem tehet.

Igen, mindenki hibázik. Tanévnyitó volt, azt mondtam el, amit gondoltam. Ezek szerint nem mindenben ragaszkodtam a fenti elvhez. Az Akadémia elnökeként valószínűleg más oktatás- vagy tudománypolitikai kérdésben is mondtam olyat, ami politikai nyilatkozat volt. Van, amikor az ember megszegi a szabályokat. De sok más ilyen nyilatkozatot nem tud mondani. 2009-ben rossznak éreztem a felsőoktatás-politikát Magyarországon. Most még rosszabbnak érzem.

Ha már 2010 után látta, hogy Orbán folyamatosan romlik, miért vállalta el egy kormányzati hivatal vezetését?

2014-ben arra kértek, hogy hozzam létre a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalt, akkor azt az ígéretet kaptam, hogy ebbe nem lesz politikai beleszólás. Nem is volt egyetlen olyan eset sem, amikor politikai nyomásra döntés született volna, de 2015 és 2018 között volt politikai nyomás.

Hogy nézett ki ez a politikai nyomás? Mentek Simicska Lajos vagy Mészáros Lőrinc emberei, és megmondták, hogy kiknek kell nyerniük a pályázatokon?

Nagyon sok kormányzati ember keresett meg azzal, hogy nyúljak bele a pályázati rendszerbe. De úgy alakítottuk ki a szisztémát, hogy abba az elnök nem tudott jogszerűen belenyúlni.

Kik voltak ezek a kormányzati emberek?

Mivel nem tudom bizonyítani, senkit nem fogok megnevezni. Több miniszter, több államtitkár, több helyettes államtitkár jelent meg az én irodámban, hosszabb-rövidebb listákkal, mely pályázatokat kellene előnyben részesíteni.

Hogy néz ki egy ilyen beszélgetés? Ül az irodájában, van egy egyeztetett találkozó, tegyük fel, hogy az akkori fejlesztési miniszter, Seszták Miklós beül önhöz egy listával, és átnyújtja, hogy azoknak kéne nyernie, ön meg azt mondja, hogy ez nem fog menni?

Igen, így működik.

Eljön, nyilván elkezdünk beszélgetni, hogy milyen az időjárás, hogy vannak a gyerekei, előveszi a papírt, és azt mondja, ez a pályázó megkereste őt, és azt szeretné, hogy ők nyerjenek.

De volt olyan is, amikor valaki azt állította, hogy a miniszterelnök kívánságát tolmácsolta. Ezeknek az embereknek én mindig azt mondtam, hogy ha valamit nagyon szeretne a miniszterelnök, szólni fog nekem. Nem szólt.

Miért akarja Orbán Viktor, hogy valaki nyerjen egy pályázaton?

Jó kérdés, tudnék is rá okot mondani, de nem fogok találgatni.

Mikor volt ilyen?

2016-ban keresett meg egy államtitkár ilyen kéréssel.

Emlékszik a pályázatra?

Emlékszem.

Melyik volt az?

Nem mondom el, de annyira abszurd volt az egész, hogy természetesen emlékszem rá.

És az nyert végül, akinek kellett?

Nem.

Amikor visszautasította ezt az államtitkárt, akkor ő mit reagált erre?

Nem mondanám, hogy fenyegetőzött, de azt érzékeltette, hogy lesz majd itt ejnye-bejnye. Nem lett.

A félelem és a változás igénye

Az ilyen visszautasítások hozzájárulhattak ahhoz, hogy kitették önt a hivatalból?

Feltehetően. Mostani fejemmel gondolkodva, 2014-ben függetlenebbé tettem volna a hivatalt a kormánytól, tartozhatott volna a parlament alá is. Nem így jött létre, hanem egy független kormányhivatalként, amelyet Lázár János miniszter felügyelt. A miniszter felügyeleti joga arra nem terjedt ki, hogy utasítsa a hivatal vezetőjét, mit hogyan csináljon. Amikor a 2018-as választások után felállt az új minisztériumi struktúra, nyilvánvalóvá vált, hogy az új minisztériumi struktúrában ez nem kormányhivatal lesz, hanem országos hivatal, aminek a vezetője felett nagyobb lesz a miniszteri kontroll, én pedig nem kívántam olyan hivatalban dolgozni, ahol a miniszter politikai utasításokat adhat.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

De nem ön mondott le a hivatal éléről, hanem kirúgták.

Az volt a kérés, hogy lemondok vagy felmentenek. Mondtam, hogy mentsenek föl, mert nincs okom lemondani. De azt is kijelentettem, hogy nem tudok együtt dolgozni a miniszter úrral.

Hogyan értékelte, amikor még az elnöksége alatt a kormánymédia az Orbán-ellenes tudományos elit magyar hangjának nevezte? Üzenetként, vagy csak a kormánysajtó túlmozgásaként?

Általánosan elterjedt felfogás, hogy mindent a miniszterelnök irányít. Kétségtelen, úgy alakította a rendszert, hogy mindenbe bele tud szólni, ha akar. De nem hiszem el, hogy mindenbe bele is szól, mert ez fizikai képtelenség. Hogy azt a cikket ki rendelte meg, nem tudom, de valaki ezt nyilván megrendelte, mert ilyet maguktól nem találnak ki. De nem érdekelt különösebben, mert a 2018-as választások előtt számomra nyilvánvaló volt, hogy ennek vége van. Akkorra már látszott, hogy a fejlesztések területén másak az elképzelések, mint amiket felvázoltam.

Milyen a személyes kapcsolata Orbánnal?

2018 júniusa óta nem beszéltünk egymással.

Milyen volt az utolsó beszélgetés?

Érdekes.

Megkérdezte, hogy tudok-e Palkovics Lászlóval együtt dolgozni, mondtam, hogy nem.

Aztán arról beszélgettünk, mi lesz a továbbiakban, voltak ajánlatok, én mondtam, hogy elmegyek, nem szeretnék élni ezekkel az ajánlatokkal. Sokszor elmondtam neki az évek során, hogy mi nem tetszik. Kisebbségben voltam ezzel, igen kevesen voltak, akik valamilyen kérdésben ellentmondtak neki. Volt néhány dolog, amiben hallgatott rám, de inkább nem.

Van olyan aktív fideszes politikus, akivel még tart valamilyen kapcsolatot?

Aktív kormánytaggal nincs kapcsolatom. Nem is nagyon találkoztam fideszes politikussal 2018 óta.

Legalább 2010 óta téma, hogy a konzervatív értelmiségnek problémája van a Fidesszel. Néha felbukkan egy-egy nyilatkozat, de valahogy ez az elégedetlenség soha nem manifesztálódik. Nem lehet, hogy a konzervatív értelmiség kritikája a Fidesszel szemben csak egy mítosz?

Nem, ez létezik, tapasztalatból tudom, hogy van egy jelentős elégedetlenség, de nem tud manifesztálódni, mert a szereplők nem akarnak belépni a politikába. Az Új Világ Néppártnál is van számos olyan konzervatív értelmiségi, aki támogatja, akár pénzzel is, de nem hajlandó névvel csatlakozni, belépni a politikába, mert félti az egzisztenciáját, fél a következményektől. Bizonyos morális és intellektuális szint fölött az emberek nem akarnak beszállni a politikába, azért is ilyen ma a politika színvonala.

Végső soron ez azt eredményezi, hogy szeretnék, ha változás lenne, de nem hajlandók tenni érte.

Nagyobb a félelem, mint a változás igénye. Nem látják azt, hogy ez megvalósulhat, és nem akarnak belemenni egy négyéves kilátástalan küzdelembe. Ezt valahol megértem, de én úgy voltam vele, hogy ezt a négyéves küzdelmet még végigcsinálom. Valóban élhetnék nyugodtan a hobbimnak vagy a munkámnak, de én úgy döntöttem, hogy élére állok ennek a kísérletnek. Ha megérem, akkor 2022-ben hetvenéves leszek. Azt viszont már nem gondolom, hogy 76-78 évesen még a politikában kell lennie valakinek.

Felmerült

Mi a tervük a margitszigeti Covid-emlékezőhellyel? Ápolják, vagy hagyni fogják, hogy az enyészeté legyen, megvárják, míg valaki eltávolítja?

Ez egy ideiglenes emlékhely, össze fogják szedni ezeket a köveket. A terv, hogy ebből lesz egy fémvázas konstrukció, erről most folynak a tárgyalások. Ez egy szép gesztus volt, de én nem álltam ennek az élére, nem akartam olyannak tűnni, mint aki a halálesetekből kampányt csinál.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!