Megtört az ellenzéki egység, egyszerre bojkottot és igen szavazatot ígérnek a Fidesz melegellenes törvényjavaslataira

Legfontosabb

2021. június 14. – 14:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Eltérően reagálnak az ellenzéki pártok a keddi szavazáson az elmúlt napok egyik fontos témájára: a Jobbik például megszavazza a kormány pedofíliaellenes törvénycsomagját, a melegellenes módosításokkal együtt – közölte a Telexszel az ellenzéki párt. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy ha megnyerik jövőre a választást, kivennének belőle néhány részt.

A Párbeszéd viszont nem szavazza meg a törvényjavaslatot, a DK pedig tiltakozásul nem vesz részt a keddi szavazáson, cikkünk megjelenése után az MSZP is úgy válaszolt, ők sem vesznek részt rajta. Az LMP egyelőre még nem reagált a megkeresésünkre.

A Jobbik megszavazza

A Jobbik „mindig is azon az állásponton volt, hogy Magyarország érdeke a szexuális és pedofil jellegű bűncselekmények jelenleginél sokkal súlyosabb büntetése. Így üdvözlünk minden szigorító kezdeményezést, ami az ilyen jellegű bűncselekményeket súlyosabban kívánja szankcionálni” – közölték, majd így folytatták:

„Politikai közösségünk konzekvensen követelte a pedofil ragadozók elleni kíméletlen fellépést és az ilyen bűncselekmények súlyosabb szankcionálását, azonban az Orbán vezette Fidesz még tárgysorozatba sem vette azokat. Orbánék »pedofilellenesnek«️ címkézett törvénycsomagja az alapismeretek fényében meglehetősen hiteltelen, ugyanis alapos a gyanú, hogy csupán a közvéleményt felborzoló fideszes pedofilbotrányokat igyekeznek elpalástolni, valamint újabb olyan csapdákat csempésztek bele a javaslatba, ami próbálja megosztani az ellenzéket. Ugyanakkor abban is következetes az álláspontunk, hogy iskolákban – amellett, hogy igenis van helye a szakértők általi tájékoztatásnak és a felvilágosításnak – ne legyen megengedhető a különféle szexuális irányultságok, vagy netán a nemváltás »népszerűsítése«️”.

A Jakab Péter vezette párt megszavazza a fideszes törvényjavaslatot, ugyanakkor egy esetleges 2022-es győzelem esetén kivennének belőle néhány „témaidegen” részt.

„Miközben érezzük az egymáshoz nem köthető témák ravasz összemosását, a Jobbik konzekvensen kiáll a véleménye mellett, és a módosítást minden hibája és említett csapda ellenére megszavazza. A választások után viszont ki fogjuk venni a törvényből a témaidegen, a Fidesz által szándékosan belecsempészett inkriminált részeket. Pláne, ha azokat a Fidesz a következő hónapokban – különféle csűrés-csavarással – »alkalmassá tenné«️ bármely magyar állampolgár megbélyegzésére” – írták.

A DK és az MSZP tiltakozásul nem vesz részt a szavazáson

Teljesen más a DK álláspontja. Ugyanis „a Demokratikus Koalíció képviselői nem vesznek részt a Fidesz által gyűlöletkeltésre használt törvényjavaslatok miatt a keddi parlamenti szavazáson” – közölte Arató Gergely, a párt frakcióvezető-helyettese.

A DK szerint a Fidesz „olyan kiegészítésekkel látná el az eredetileg még a pedofília ellen hozandó törvényjavaslatot, amelyek semmi másról nem szólnak, mint az LMBTQ-emberek ellen uszításról, megbélyegzésről, félelemkeltésről és gyűlöletről”.

A Demokratikus Koalíció frakciója ezért tiltakozásként nem vesz részt a parlament keddi szavazásain, „a DK frakciója az összes aznapi szavazásról kivonul. Ezzel a bojkottal fejezzük ki tiltakozásunkat a Fidesz gyűlöletkeltő, kirekesztő politikája ellen, mert mi, európai magyarok nem olyan országot akarunk építeni, ahol az LMBTQ-embereket hazug politikai számításból össze akarják mosni a pedofil bűncselekmények elkövetőivel. Mi egy színes, európai, demokratikus és befogadó országot fogunk teremteni a 2022-es kormányváltás után”.

Cikkünk megjelenése után az MSZP annyit válaszolt, „a Magyar Szocialista Párt frakciója nem vesz részt az Országgyűlés keddi szavazásain”.

A Párbeszéd nem szavazza meg

A Párbeszéd egyelőre csak annyit közölt a Telexszel, hogy nem szavazzák meg a törvényjavaslatot. Az LMP egyelőre nem reagált a megkeresésünkre, de információnk szerint a pártban még nem alakult ki egységes álláspont, hogy szavazzanak.

Frissítés 17:20-kor: az LMP, az MSZP és a Párbeszéd közös közleményt adott ki, amelyben azt írták, a Fidesz az Országgyűlés keddi ülésnapján olyan törvényeket akar megszavazni, amelyek egyáltalán nem szolgálják hazánk és a magyar emberek érdekeit, ellenben gyűlöletet szítanak, semmibe vesznek és megbélyegeznek,

ezért az LMP, az MSZP és a Párbeszéd frakciói bojkottálják a kedden tartandó szavazásokat, képviselőik azokon nem fognak részt venni.

Hétfő délelőtti hír, hogy Hadházy Ákos, Szél Bernadett és Szabó Szabolcs független képviselők sem szavaznak kedden a parlamentben a pedofíliaellenes törvényjavaslatról, mert olyan módosításokat tettek bele, amivel megtiltanák a 18 év alattiak számára a homoszexualitás vagy a nemváltás népszerűsítését és bemutatását, még az ilyet tartalmazó reklámokat is. A szexuális felvilágosításból kizárnák a civilek egy részét, ilyen előadásokat csak nyilvántartásba vett szervezetek és előadók tarthatnának az iskolákban.

A Momentum miniszterelnök-jelöltje, Fekete-Győr András később közleményben írta, hogy

„bojkottálni kell az orosz mintájú melegellenes törvény szavazását”,

és ő is felszólította az előválasztás miniszterelnök-jelöltjeit és pártjaikat, hogy bojkottálják a keddi parlamenti szavazást.

Zugló önkormányzata hétfőn egy szivárványzászlót tűzött ki az épületére, ezzel „Zugló vezetése támogatja a civil szervezetek hétfői demonstrációját”, mert mint írták, „aljas, gonosz és embertelen, ahogy a kormány a legsötétebb módszerrel próbálja összemosni az LMBT+ társadalom ügyét a pedofilok által elkövetett undorító bűncselekményekkel. A kormány eljárása semmivel sem különb, mint a fasisztáké, akik folyamatos jogfosztásokkal lehetetlenítettek el embercsoportokat a magyar történelem legsötétebb időszakában.”

Hétfőn este tüntetnek ellene

Június 14-ére tüntetést szervez a pedofiltörvény melegellenes módosításai ellen a Kossuth térre, az Országház elé az Amnesty International. A „Propagandatörvény helyett elfogadást” névre hallgató tüntetést az Amnesty International Magyarország, a Budapest Pride, a Háttér Társaság, a Labrisz Leszbikus Egyesület, a Magyar Helsinki Bizottság, a Prizma Közösség és a Szivárványcsaládokért Alapítvány hirdette meg. A tüntetésről a Telex a helyszínről tudósít majd.

Itt írtunk bővebben arról, hogy a pedofíliaellenes törvénycsomagba illesztett módosító javaslatok az ellenzéknek politikai csapdát jelentenek, az LMBTQ-embereket pedig súlyosan megbélyegzik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!