Hivatalos az ellenzéki előválasztás menetrendje, online is lehet majd szavazni

2021. május 12. – 09:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ellenzéki pártelnökök megállapodtak az előválasztás kulcskérdéseiben, ezt közös közleményben jelentette be a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd. A menetrend már április közepén kiszivárgott, most további részleteket árultak el. Nézzük ezeket pontról pontra.

  • Az első fordulót szeptember 18–26. között, a második fordulót október 4–10. között rendezik.
  • A miniszterelnök-jelölt személye kétfordulós választáson dől el, a második fordulóba a legtöbb szavazatot kapott három jelölt jut tovább. A választókerületi jelöltek esetében az első forduló időpontjában egyfordulós szavazás fog dönteni.
  • Ahhoz, hogy valaki jelöltként indulhasson az előválasztáson, július 26. után kell jeleznie indulási szándékát, valamint augusztus 23. és szeptember 6. között meg kell szereznie a megfelelő számú ajánlást. Ez a miniszterelnök-jelölt esetében országosan húszezer ajánlást, egyéni jelöltek esetében négyszáz helyi ajánlást jelent.
  • Az előválasztáson azok a 17 évesek is részt vehetnek, akik a 2022-es országgyűlési választásokig betöltik a tizennyolcadik életévüket.
  • Az előválasztáson az vehet részt jelöltként, aki a jelentkezéssel egy időben nyilatkozik arról, hogy Parlamentbe kerülés esetén melyik párt frakciójához fog csatlakozni a hat közül, és a kiválasztott frakciók is megadják a jelöltnek a befogadó nyilatkozatot.
  • Online és személyesen is lehet majd regisztrálni és szavazni.

Több ellenzéki politikussal is készítettünk interjút az elmúlt hónapokban: többek között Márki-Zay Péterrel, Dobrev Klárával, Jakab Péterrel, Gyurcsány Ferenccel, Karácsony Gergellyel és Fekete-Győr Andrással.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!