Németországban kényszerített prostitúcióra egy román férfi három nőt, akik összesen egy tucat gyereket szültek neki

2021. április 21. – 07:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Emberkereskedelem és kényszermunka elkövetésével gyanúsítanak a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói egy Csongrád-Csanád megyei községben élő 52 éves román férfit, az eddigi információk alapján ugyanis felmerült a gyanú, hogy L. Ienő Németországban prostituáltként dolgoztatott három nőt, három kiszolgáltatott férfit pedig Magyarországon középkori körülmények között dolgoztatott az egyik ingatlanja körül. Feladatuk a tanyán élő állatok etetése, itatása volt.

A három nőt azalatt dolgoztatta a férfi prostituáltként, mialatt 32 éves magyar élettársával, P. Erikával és a nőkkel Németországban tartózkodott. Ezalatt P. Erika vigyázott a férfi és a három nő közös, 16 és 2 év közötti, összesen mintegy tucatnyi gyerekére, akiknek apjuk többször azt is megtiltotta, hogy az anyákkal beszéljenek. L. Ienő a nők prostitúcióval szerzett pénzét fenyegetéssel szerezte meg, sokszor annyit sem hagyott nekik, hogy abból szállást vagy étkezést tudjanak fizetni. A férfi 32 éves élettársa a helyzet ismerete mellett 4000 euróval (kb. 1,5 millió forinttal) gazdagodott.

A Police.hu híre szerint a nyomozók 2021. április 19-én, hétfőn vették őrizetbe a férfit. Emellett a nyomozók Csongrád-Csanád megyében öt házban is házkutatást tartottak, hármat zár alá is vettek vagyonvisszaszerzés miatt. Ezenkívül lefoglaltak két autót kb. tízmillió forint értékben, egy páncélszekrényt és több mobiltelefont is.

A rendőri műveletek során derült ki, hogy a román férfi ugyanazon településen lévő másik ingatlanában középkori körülmények között három, kiszolgáltatott állapotban lévő férfi él. A tulajdonos folyamatosan dolgoztatta őket: a tanyán lévő valamennyi állat etetése, itatása, gondozása volt a feladatuk. Fizetést azonban nem kaptak, csak alvóhelyet, némi ételt és cigarettát.

A férfi élettársát pénzmosással gyanúsították meg, ő szabadlábon védekezhet.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.