Közel 300 millióért vettek tévéket, vécékeféket és bútorokat a paksi bővítéshez

2021. április 21. – 08:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Összesen 292 millió forintért rendelt különféle berendezési tárgyakat és műszaki eszközöket a PIP Közép-Duna Menti Térségfejlesztési Kft. nevű állami cég, amely a paksi atomerőmű-bővítés kerítésen kívüli beruházásaiért, például a külső irodaházakért és a munkások szállásaiért felel, írja a Hvg.hu az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetményre hivatkozva.

A műszaki eszközök között szerepel többek között 104 darab mosógép, ugyanennyi porszívó és tévé. A berendezési tárgyak között ágyakat, kanapékat, felmosóvödröket, konyhai eszközöket, vécékeféket és párnákat találni – mindegyikből több száz darabra lesz szükség.

A rendelés két részből áll: 262 millió forintért vesznek bútorokat az Iroda 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-től, 30 millióért pedig elektromos készülékeket az Arterior Komplex Kft.-től. A megrendelés tartalmazza az eszközök kiszállítását és a lakások berendezését is.

Az állami cég nemrég hozta nyilvánosságra, hogy mely cégekkel szerződtek tervezési feladatokra, ezek között van a Fejér Tervező és Mérnökiroda Korlátolt Felelősségű Társaság, ami Mészáros Lőrinc gyerekeihez köthető. A szerződések között van egy olyan is, ami például egy 4000 fős szállásépület előkészítésére vonatkozik. A paksi bővítésen várhatóan 12-13 ezer ember dolgozik majd, 7-8 ezer munkásnak kell tömegszállást biztosítani.