Black Swan fedőnéven nagyszabású hadgyakorlat kezdődött Magyarországon

2021. április 20. – 12:41

frissítve

Black Swan fedőnéven nagyszabású hadgyakorlat kezdődött Magyarországon
A hétvégén megérkeztek az MH Hadikikötőbe az amerikai US NAVY Naval Special Warfare, Special Boat Team-22 hajói – Fotó: Magyar Honvédség / Czifra Nikolett

Másolás

Vágólapra másolva

Nemzetközi hadgyakorlat kezdődött Magyarországon. A gyakorlat június végéig tart, ideje alatt megnövekszik a gépjárműforgalom, gyakran lehet majd látni hadihajókat a Dunán, és a levegőben is több katonai repülőre kell számítani.

Szolnokon egy nemzetközi, magyar vezetésű törzset állítanak fel, és onnan vezetik majd a műveleteket, írj az MTI a honvédség sajtótájékoztatója alapján. A „Black Swan 2021” gyakorlat végrehajtásában a Magyar Honvédség (MH) 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár vállalta a vezető szerepet.

A gyakorlaton Ausztria, Horvátország, Szlovákia és Szlovénia katonái hajtanak végre feladatokat. Továbbá két szponzorország is közreműködik: Németország kiképzőkkel, az Egyesült Államok kiképzőkkel és katonákkal is részt vesz a gyakorlaton.

Összesen mintegy 800 katona, több mint 14 repülőgép és helikopter, továbbá az Egyesült Államok hajói vesznek részt a gyakorlaton. Magyarországon a magyarok mellett az amerikai haditengerészet különleges műveleti katonái, valamint a szárazföldi erők katonái, továbbá várhatóan szlovén különleges műveleti katonák fognak feladatokat végrehajtani az ország több pontján.

A magyar harcibúvárok Horvátországba utaznak

A gyakorlatot alapvetően három ország – Magyarország, Szlovákia és Horvátország – területén tartják. A feladatok szinkronizálása, vezetése lesz a magyar parancsnokság feladata, nyilatkozta Sándor Tamás, a Magyar Honvédség Parancsnokságának különleges műveleti szemlélője. A vezérőrnagy közölte: magyar harcibúvár csoport utazik Horvátországba az ottani különleges műveletek támogatásra.

A helyszínek kiválasztásánál alapvetően katonai területekre koncentráltak, mint Újdörögd, Várpalota, Táborfalva, Ócsa és Tótvázsony gyakorló terei és térségük.

Az utakon nagy katonai forgalomra kell számítani – Fotó: a Magyar Honvédség közösségi oldala

Ezek mellett különleges műveleti csoportok Kecskemét, Sárospatak, Nyíregyháza és Kisvárda térségében is hajtanak végre feladatokat. Emiatt a közutakon megnövekedett katonai gépjárműforgalomra, valamint a repülők miatt erős hanghatásokra is számítani lehet.

A Dunán felfegyverzett amerikai hajók közlekednek

Pécsvárady Szabolcs, az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár megbízott parancsnoka elmondta: a Dunán Ercsi és a Szentendrei-sziget között hajóval is hajtanak végre feladatokat a katonák. Ennek nyomán a következő napokban a Duna budapesti szakaszán is közlekedni fognak amerikai zászlós, felfegyverzett hajók.

Pécsvárady kiemelte: az aktívabb manőverrel járó mozzanatokat olyan kisebb öblökbe tervezték, ahol vízi, vízparti forgalom minimális vagy nincs is. A vaklőszeres feladatokat a lakott területektől távol, zárt partszakaszok körzetében hajtják végre. A gyakorlat előkészítése során a rendőrséggel, a vízi közlekedésben érintett hatóságokkal, szervezetekkel, sportszakosztályokkal is együttműködtek – tette hozzá az ezredes.

A Black Swan 2021 kapcsolódik az amerikai vezetésű Trojan Footprint-South 2021 és a Blue Sky gyakorlathoz, továbbá része a Defender Europe 2021 gyakorlatosorozatnak. A nemzetközi gyakorlatot a tervek szerint, de a koronavírus-járványhoz kapcsolódó védelmi intézkedések betartásával tartják meg.

Győrben külön figyelmeztette a lakosságot a polgármester

Győrben katonai konvojok átvonulása várható több alkalommal – közölte Dézsi Csaba polgármester a közösségi oldalán. Várhatóan 2021. június 30-ig a 8-as, 81-es, 82-es és 83-as főutakon hazai és külföldi, katonai könnyű és nehéz járművek, valamint különböző haditechnikai eszközök közlekedhetnek nappal és éjjel egyaránt. A gyakorlatsorozattal együtt jelentkező esetleges kellemetlenségek miatt a lakosság megértését és türelmét kéri a polgármester.