„Feddhetetlenségi Nyilatkozatot” kell aláírniuk az ellenzéki előválasztás jelöltjeinek

2021. február 24. – 17:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Népszava megismerte annak a nyilatkozatnak a véglegesnek tekinthető változatát, amelyet az ellenzéki összefogás előválasztásának jelöltjei fognak aláírni.

A Feddhetetlenségi Nyilatkozat névre hallgató tervezetről az utolsó egyeztetések folynak a DK, az MSZP, az LMP, a Momentum, a Párbeszéd és a Jobbik között. A nyilatkozat 15 pontból áll, ezek közt szerepel, hogy a jelöltnek nincs 30 napnál régebbi köztartozása, nem áll „büntetett előélethez fűződő hátrány hatálya alatt”, eddigi munkája során „a magyar és az uniós adófizetőket nem károsította meg”, a rá bízott állami, önkormányzati, uniós forrásokkal felelősen gazdálkodott, nincs offshore-érdekeltsége.

Arról is nyilatkozniuk kell a papír aláírásával a jelölteknek, hogy megválasztásuk esetén közeli hozzátartozóikat nem alkalmazzák, ők közbeszerzési eljárásokon nem indulnak el, és hogy soha nem álltak az egykori állampárti Belügyminisztérium III/III-as főcsoportfőnökségének alkalmazásában ügynökként.

A Medián friss eredményei szerint az ellenzéki szavazók elsöprő többsége támogatja, hogy előválasztáson jelöljék ki a kormánypárti jelölt ellen indulókat az egyes körzetekben. A kutatásból az is kiderült, hogy Karácsony Gergely (aki hivatalosan még be sem jelentette az indulását) a legnépszerűbb, Márki-Zay Péter pedig a legkevésbé elutasított miniszterelnök-jelölt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!