Tucatnyi rendőr vonult ki a Központhoz, 60 napra bezáratták a helyet

2021. január 22. – 20:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hatvan napra bezáratta a rendőrség a Központot, a budapesti Madách térnél található népszerű vendéglátóhely most kiszállításra sem nyithat ki. Emellett 500 ezer forintos pénzbüntetést is kiszabtak rájuk.

Több hónap fullos zárvatartás alatt csak házhoz szállítás volt, ma összeszedtük az összes maradék tartalékunkat, hogy kinyissunk

– mondta Péter és Laci a Telexnek. A hely tulajdonosai szerint személyes átvétellel, elvitelre szolgálták ki a vásárlókat. Az üzlethelyiségbe – azt állítják – egyszerre 4 főt engedtek be, a kint folytatódó sort pedig koordinálták, ügyelve arra, hogy az emberek mindenhol tartsák a 1,5 méteres távolságot. A maszkhasználatra és az egyéb védelmi szabályokra külön táblán hívták fel a vásárlóik figyelmét.

Az elviteles akciót eredetileg péntek délután 3-tól este 7-ig hirdették meg, de „fél 7-kor teherautónyi rendőr érkezett meg, elzavarták a vásárlókat” – mondták a tulajok.

Laci szerint már kora délután is járt a Központban két rendőr, akik valószínűleg a környék köztereseinek bejelentésére érkeztek, de akkor még mindent rendben találtak.

Mikor fél órával a tervezett zárás előtt, sokkal nagyobb létszámban ismét megjelentek a rendőrök, nagyjából 15 ember állt sorba a Központon kívül, a szükséges távolságot betartva, állították a központosok. A téren az elmondásuk alapján ekkor több helyen is álltak kisebb csoportokban emberek, összesen nagyjából ötvenen, de szerintük nem mindenki a Központ vásárlója volt, a környéken más vendéglátóhelyek is árultak elvitelre.

A rendőrök először arról tájékoztatták a hely tulajait, hogy 30 napra kell bezárniuk és bírságot is kaphatnak, ezt később szigorították. Azt, hogy pontosan mivel sértettek szabályt, nem közölték velük, csak „a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről” szóló kormányrendelet számára hivatkoztak, mondták a Telexnek nyilatkozó tulajdonosok.

Frissítés 21:15-kor: Cikkünk megjelenése után fényképet küldött egy olvasónk, aki a helyszínen volt, amikor kiértek a rendőrök. Szerinte nem igaz, hogy 15 ember állt kint a Központ előtt. Az alábbi kép nem adja vissza mennyi ember volt ott a Központ által előre meghirdetett nyitáson, amire a Facebookon már előre több száz ember jelezte a részvételét – állítja a Telex egyik olvasója.

Olvasói fotó / Telex
Olvasói fotó / Telex

„A Telepig tele volt a Madách tér Központból kifolyó emberekkel, az összes fiatal maszk nélkül volt ott, és a Központ annak ellenére kiszolgálta az embereket, hogy az utcán nem lehetett áthaladni a maszk nélküli tömegben”

– fűzte a fotóhoz az olvasónk, aki szerint egyértelmű volt, hogy az italokat nem elvitelre, hanem a Madách téren való fogyasztásra adták ki a Központból.

A kormányrendeletből hiányoznak a pontos definíciók

Ahogy ebben a cikkünkben is megírtuk, a novemberben bevezetett szigorú korlátozások alapján nem egyértelmű, hogy milyen elvitelre árult ételt, mikor és hol lehet közterületen elfogyasztani.

Az ORFK a Telexnek a kérdésére korábban azt közölte, hogy közterületen, ahol jelenleg kötelező a maszkviselés, nem lehet ételt fogyasztani.

A kormányrendelet alapján csoportosulási és a rendezvénytilalom is életben van. A TASZ álláspontja szerint nincs pontosan definiálva a jogszabályban, hogy mi számít rendezvénynek, ahogy az sem, hogy mi számít csoportosulásnak. Ez pedig azért problémás, mert ha a szabályok nem egyértelműek, akkor nem is lehet egyenlő módon számon kérni azok betartását. A múlt hétvégén például a köztévé is bemutatott egy balatoni helyet, amelynek a teraszán is lángosoztak a vendégek. Ott a rendőrség állítólag mindent rendben talált.

A vendéglátóhelyek számára hatalmas érvágást jelentenek az egészségügyi szempontból indokolt korlátozások. Olyan kreatív megoldásokkal is próbálkoznak a túlélés érdekében, mint amilyen a séfek házhozszállítása. Egy nagykanizsai resti nemrég azt jelentette be, hogy megelégelte a korlátozásokat, februárban mindenképp kinyit.

A Központ bezáratásával kapcsolatban kérdéseket küldtünk a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak is, amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.

Frissítés: Szombaton reggel a BRFK közleményt adott ki, ami szerint az üzemeltetőt pénzbírsággal sújtották, míg három bent tartózkodó vendég ellen szabálysértési feljelentést tettek. A helyzetet súlyosbítja, hogy a kormányrendeletet megszegve szeszes itallal is kiszolgálták a sorban állókat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!