Megvan az új ár, máris elkezdődött a lánchídi számháború

2020. december 18. – 14:25

frissítve

Megvan az új ár, máris elkezdődött a lánchídi számháború
Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökön kiderült, mennyiért végeznék el a megismételt pályázaton a Lánchíd felújítását a vállalkozók. Szinte azonnal vita tört ki a főváros és a kormány között abban, hogy kedvezőbb vagy sem az új ár a korábbinál. Megkezdődött a hülyézés.

Mint arról csütörtökön lapunk elsőként beszámolt: megérkeztek a végső ajánlatok a Lánchíd felújítására a két, versenyben maradt kivitelezőtől, az alacsonyabb ár bruttó 26,75 milliárd forint. A BKK még mérlegeli a két ajánlatot.

A főváros hivatalos közleménye szerint ez az ár kedvezőbb az új városvezetés által kiírt új pályázaton, mint a korábbin, amit Tarlós István főpolgármestersége idején tettek közzé. Fürjes Balázs államtitkár még aznap cáfolt: az ő számítása szerint Karácsony késlekedése 5,5 milliárd forintjába kerül Budapestnek. Ezt a számítást másnap megerősítette Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezetője is, hozzátéve, hogy a főváros állítása nem igaz. A fővárosi Fidesz pénteki közleménye szerint „Karácsony Gergely hülyének néz mindenkit”.

Most kísérletet teszünk arra, hogy kiderítsük, kinek van igaza.

Mint azt már a csütörtöki hírben megírtuk: az előző tenderen bruttó 35,29 milliárd forint volt a legkedvezőbb ajánlat a Lánchídra. A fővárosi közlemény ehhez a számhoz hasonlítva az új, 26,7 milliárdos árat jut arra a következtetésre, hogy a mostani ár kedvezőbb. Csakhogy a közlemény arról szemérmesen nem tesz említést, hogy a januári, 35 milliárdos árban benne volt a Széchenyi István téri villamos-közúti aluljáró felújítása is, méghozzá 13,5 milliárd forinttal – a mostaniban viszont nincs benne ez a tétel. Részleteiben így nézett ki a januárban megsemmisített Lánchíd-ajánlat:

Forrás: A fővárosi önkormányzat által az első pályázatról készített összefoglaló

Ha a Széchenyi István téri villamos-közúti aluljáró felújításának költsége nélkül nézzük a két ajánlatot, akkor az látszik, hogy a mostani 26,7 milliárd forintos ajánlat bizony 4,9 milliárddal drágább a korábbinál, ami önmagában csak 21,8 milliárd forintot tett ki. Tehát megállapítható, hogy a kedvezőség kérdésében a Fürjes–Vitézy párosnak volt igaza – de nem 5,5 milliárd a különbség összege, hanem 4,9 milliárd forint. (Fürjes ugyanis nem számolta bele a korábbi árba a tartalékkeretet, mérnöki díjat, egyéb költségeket, holott az benne van a 26,7 milliárdos mostani árban is.)

Frissítés: Vitézy a cikk megjelenése után közölte, hogy az 5,5 mrd forintos különbözet számításakor a főváros csütörtöki közleményéből indultak ki, amiben a 26,7 mrd forint az ajánlati ár bruttó összegeként szerepelt (ami nem tartalmazza az egyéb költségeket).

Ezek után megkérdeztük a főpolgármesteri hivatalt: nem lett volna jobb mégis a korábbi pályázat győztesével szerződni?

A válasz nem tér ki az árak latolgatására, de annyit leszögez: a korábbi, még a Tarlós-időszakban kiírt közbeszerzésen csak egyben lehetett ajánlatot tenni a Lánchíd felújítására és a pesti hídfő villamosalagútjának felújítására, így nem is születhetett jogilag kötelező ajánlat arra, hogy önmagában Lánchidat mennyiért vállalná valaki felújítani. Ezért a korábbi közbeszerzési eljárás végén, idén januárban jogszerűen nem volt olyan közbeszerzési lehetőség, hogy csak a Lánchíd felújítására szóljon szerződés.

Leegyszerűsítve ez azt jelenti, hogy ha a jelentős költségcsökkentés miatt ki akarták hagyni a pesti hídfő villamos-közúti alagútját a felújításból, akkor ahhoz mindenképpen új közbeszerzést kellett kiírni. Ezt alátámasztja egy általunk megkérdezett független közbeszerzési tanácsadó véleménye is.

Persze ebben sem egyezik meg a kormány és a főváros. Vitézy Dávid lapunknak azt mondta, hogy a pesti hídfő aluljárót lehetett volna törölni a projektből a korábbi eljárásban is, méghozzá a kiviteli szerződés egyidejű módosításával annak megkötésekor. Erre legalábbis módot ad szerinte a közbeszerzési törvény 141. paragrafusának 2-es bekezdése, ami megengedi a szerződésmódosítást, ha a szerződéses ár növekedése nem éri el a szerződéses érték 15 százalékát, és nem változtatja meg a szerződés általános jellegét – márpedig itt az érték nem nőtt, hanem csökkent, és a jelleg sem változott, állítja Vitézy. Hozzátette: hasonló helyzet fordult már elő korábban is a BKK-nál.

Államilag megfenyegetett ajánlattevők?

Érdekes adalék a 24.hu szerint, hogy a jelenleg még versenyben levő két céget, az A-Hidat és a Strabagot novemberben azzal fenyegette meg Schanda Tamás, az innovációs tárca államtitkára, hogy egyszer és mindenkorra kizárják őket a közbeszerzésekből. Szerinte ugyanis a két cég a déli M0-s híd felújításánál felelőtlenül járt el, hibázott a sarutípus kiválasztásánál, amiért többször is le kellett zárni a hidat. Sőt, Schanda azt is kijelentette: abban bízik, hogy Karácsony Gergely főpolgármester és a budapesti vezetés nem a Strabagra vagy az A-Híd-ra fogja bízni a Lánchíd felújítását.

A Lánchidat legutóbb 32 éve újították fel. 2011-ben írt ki először pályázatot a BKK a híd és az Alagút felújításának megtervezésére. 2014-re meglettek a tervek, 2019-ben, még Tarlós István főpolgármestersége alatt kiírták a kivitelezési tendert. A beérkezett ajánlatok olyan drágák voltak, hogy Tarlós visszadobta őket. A következő hónapokban hiába gyúrták az árakat, a fővárosnak nem volt elég pénze a felújításra, ezért idén januárban, már Karácsony Gergely idején, eredménytelenné nyilvánították a pályázatot. A most ősszel kiírt újabb pályázat már jóval kevesebb munkát tartalmazott, kimaradt belőle a várhegyi Alagút és a pesti hídfő közúti-gyalogos aluljáró is.

A Telex legfrissebb híreit ide kattintva találja.