Karácsony: Átállt sóról zeolitra a Főkert

2020. december 14. – 15:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Főkert az idei év decemberétől útszóró só helyett kizárólag környezetbarát, zeolittartalmú csúszásmentesítő anyagokat használ, jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester a közösségi oldalán a cég bejegyzésére hivatkozva.

A Főkert szerint bár a só kétségtelenül jó jégoldó tulajdonsággal rendelkezik, de környezeti szempontból kifejezetten káros, főként, ha a sós-havas latyak a növényekre, fák tövébe kerül. Emiatt ugyanis a fák nem tudnak elegendő vizet felszívni, a nátrium-klorid pedig fontos tápanyagokat, mikroelemeket szorít ki a talajból. A zeolitos csúszásmentesítő azonban nemcsak rendkívül jó jégolvasztó hatással rendelkezik, de a talajba szivárogva nem károsítja az élővilágot, sőt javítja a talajszerkezetet. Továbbá lényegesen kedvezőbb a fém- és betonkorróziós hatása, így a szilárd burkolatokat sem károsítja, írják.

Ez nagyszerű hír a környezetvédőknek, de a Főkert főleg a fővárosi zöldfelületek, parkok járdáit síkosságmentesíti. Nagyságrendekkel nagyobb felületen, a fővárosi közutak zömén a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. hó- és jégmentesít – útszóró sóval. Legalábbis júliusban 16 ezer tonna útszóró sót rendelt meg a fővárosi önkormányzat a téli szezonra a Solinwest Agro Kft.-től, ami 847,6 millió forintba került.

Síkosságtól mentesítik a Főkert emberei a járdát – Forrás: Főkert
Síkosságtól mentesítik a Főkert emberei a járdát – Forrás: Főkert

Mivel a hó- és jégmentesítés még az olcsóbb útszóró sóval is roppant drága, nem meglepő a pénzügyekért felelős főpolgármester minapi nyilatkozata, miszerint azon szurkol mindennap, hogy ne essen a hó, mert az FKF-nek napi 150 millió forintba kerül a sózás, így egy tartósabb hóesés (pénzügyileg) kezelhetetlen helyzetet eredményezne Budapestnek.

A legfrissebb budapesti hírekért kattintson ide >>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!