A párkapcsolati erőszak ellen kiálló Orosz Bernadett kapta a TASZ idei díját

2020. december 10. – 20:53

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökön adták át a SZABAD-díjakat, melyeket a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet által felkért zsűri ítélt oda azoknak az embereknek, akik „2019-ben rengeteget tettek azért, hogy Magyarország egy szabadabb hely legyen”.

Az online megtartott díjátadón a kilenc jelölt közül a szakmai díjat Orosz Bernadett kapta, aki tavaly novemberben saját brutálisan szétvert arcával illusztrálva vádolta meg barátját egy Facebook-posztban azzal, hogy rendszeresen bántalmazta őt – brutálisan megverte, eltörte az orrát, a fejét és testét szétzúzta ököllel, és fojtogatta is.

Orosz Bernadett – Fotó: TASZ
Orosz Bernadett – Fotó: TASZ

A nagy nyilvánosságot kapott poszt eredményeképp a Pásztói Rendőrkapitányság kezdeményezte az ügyészségen a férfi távoltartását, a Honvédelmi Minisztérium pedig azt közölte, hogy a férfinak, aki tartalékos katona volt, soron kívül megszüntették a szolgálati viszonyát. (A férfi egy személyiségi jogi perben 5 millió forintot követel Orosz Bernadettől, amiért a nő nyilvánosságra hozta a nevét és a személyes adatait.)

A zsűri nevében Miklósi Gábor, a 444.hu újságírója azt mondta: amikor Orosz Bernadett megmutatta a nyilvánosságnak a szinte felismerhetetlenségig összevert arcát, azt gondolta, óriási bátorság kell ahhoz, hogy valaki egy ilyen helyzetben megmutassa magát. Ezt a benyomását csak megerősítette, hogy azóta Orosz Bernadett saját maga mellett a hasonló helyzetben lévő emberekért is kiállt. Orosz Bernadett szerint azok a nők is elismerést nyertek, akikben az ő kiállása tartotta a lelket és a reményt.

A láncoknak, amik eddig a szégyen rabságában tartottak, ezzel vége.

A közönségdíjat az ismert politikai aktivista, Gulyás Márton által indított online politikai műsor, a Partizán csapata kapta. Gulyás szerint küldetésük az, hogy erősítsék a rendszerkritikus nyilvánosságot Magyarországon, az ő személyes célja pedig egy olyan társadalom megerősítése, amelyben mindenki politizálhat.

A BOOKR Kids különdíját, egy könyvcsomagot Kovácsné dr. Nagy Emese, a hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola igazgatója kapta, akinek vezetése alatt olyan integrációs programot valósítottak meg, melynek köszönhetően a hátrányos helyzetű gyerekek sikeresen együttműködve, eredményesen tanulnak együtt jobb sorsú társaikkal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!