Az LMP is beszáll 2022-ben a közös ellenzéki listába

2020. december 5. – 13:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az LMP Országos Politikai Tanácsa szombaton támogatta, hogy az ellenzéki pártok egy közös listán induljanak a 2022-es országgyűlési választáson. „A választási törvény kormánypárti módosítása a vírushelyzet közepén nyilvánvaló provokáció, amely azonban újra megerősíti, hogy a tisztességes, sokszínű pártverseny visszaállításának a Fidesz megbuktatása az első és megkerülhetetlen lépés” – írta közleményben a párt.

Az LMP szerint a kormányváltásnak az ellenzéki együttműködés szükséges, de nem elégséges feltétele. A párt támogatja, hogy a pártok közös listán induljanak, valamint közös egyéni jelölteket és miniszterelnök-jelöltet állítsanak.

Az LMP döntött arról is, hogy az egyéni jelöltek és a miniszterelnök-jelölt kiválasztása esetén támogatja az előválasztás intézményét, bár előbbi esetben ezt csak ott tartja feltétlenül szükségesnek, ahol az ellenzéki pártok nem tudnak megegyezni a jelölt személyében.

Egy héttel ezelőtt a Momentum küldöttgyűlése is felhatalmazta a párt elnökségét, hogy közös ellenzéki listát állítson a 2022-es választáson. A DK, az MSZP és a Párbeszéd is a közös ellenzéki listaállítást szorgalmazza.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!