Vidéki főorvos: Nincs elég ember, a mi dolgozóink is kidőlnek

Legfontosabb

2020. december 4. – 06:58

Másolás

Vágólapra másolva

„…Elnézést, hogy nem tudtak közben telefonálni, ezt megértem. De nem tudok mást mondani, mint hogy mi igyekszünk. Nincs elég ember. A mi dolgozóink is kidőlnek, a mi dolgozóink is megbetegednek. Van, aki a havi munkaidőkeretét már tizedikén letudja, mert annyira sokat dolgoznak…”

– hallható azon a felvételen, amelyiken egy vidéki kórház orvosa beszél az elhunyt covidos betegek rokonaival.

A hangot egy 42 éves nő rögzítette telefonjával, és adta át a felvételt a Telexnek. Ő közel három órát várt a kórház előtt arra, hogy átvehesse elhunyt édesanyja személyes holmijait. Azt mondta, rajta kívül még 9-10 család állt sorban ugyanezért, köztük volt olyan is, aki már hat órája várakozott. Hozzájuk jött ki egy orvos, akitől kérdezni lehetett, és ekkor szabadultak el az indulatok.

A felvételen az nem hallható, de az orvosban azután pattant el valami, miután az egyik hozzátartozó félreértette, és azzal gyanúsította meg a doktornőt, hogy az édesapját idő előtt vették le a lélegeztetőgépről. „Én ekkor kapcsoltam be a felvételt, mert nem hittem el, hogy tényleg ordibálnak, miközben arra várunk, hogy kihozzák a tegnap elhunyt rokonaik kórházi cuccait”, mondta a Telexnek a felvételt készítő nő.

Ez mindenki számára méltatlan

A felvétel egyébként még néhány nappal azelőtt készült, hogy Müller Cecília országos tisztifőorvos felszólította a kórházakat, engedjék be a rokonokat a haldokló covidos betegekhez. A kórház nevét és a pontos dátumot szándékosan nem írjuk le. A cél ugyanis nem az, hogy az orvost felelősségre vonják, sőt. Számtalanszor, számtalan helyről kértünk engedélyt, hogy megmutathassuk, mi történik a világjárvány idején a kórházak falain belül; miként látják el a betegeket; milyen emberfeletti, hősies küzdelmet folytatnak, és mennyire leterheltek az orvosok; vagy éppen hányan kapják el közülük a vírust. Sehova nem engedtek be, és legtöbbször még a megkeresésre sem reagáltak.

Annak a kórháznak is küldtünk kérdéseket – háromszor is –, ahol a felvételen hallható doktornő dolgozik, de egyszer sem kaptunk választ. Pedig vélhetően nem az ő hibája, hogy a leterheltség miatt a haldokló covidos betegek rokonai napokon keresztül sehogyan nem tudták elérni a kórházat, mint ahogy az sem kérhető rajta számon, miért kell akár hat órát is arra várni, hogy kiadják az elhunytak kórházi cuccait.

Beszédes viszont, hogy egyetlen orvosnak kell kiállnia 9-10 idegileg teljesen kimerült, érzelmileg labilis, gyászoló családtaghoz, és válaszolni az egyébként megválaszolhatatlan kérdésekre.

Ha fontosnak tartja a független sajtót kattintson ide, és támogassa a Telexet!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!