Egy videó, amiben Ónodi Eszter mesél a rendszerszintű rasszizmus magyarországi történetéről

2020. november 27. – 11:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Miért nehezebb a roma gyerekek élete?” címmel készített a Rosa Parks Alapítvány egy rövid animációs filmet, amelynek narrátora, Ónodi Eszter arról mesél, hogyan működik Magyarországon a rendszerszintű rasszizmus. A videó két kitalált karakter, a roma Jani és a nem roma Tomi családjainak történetén keresztül mutatja be azt, hogy miért egészen mások a lehetőségei a két gyereknek már a születésük pillanatában.

Az animáció ötletét az a tavasszal közzétett, később virálissá váló (többek között Natalie Portman és Reese Witherspoon által is megosztott) amerikai kisfilm adta, ami az USA kontextusában mutatja be a problémát.

A magyar verzió a Rosa Parks közleménye szerint azt szeretné közérthetővé tenni, hogyan válnak a romák számára a velük született hátrányok generációról generációra örökletessé, és hogyan alapozzák meg ezek a hátrányok a romák elleni előítéletességet, amely aztán beszivárog mindenhová.

„Nem azért csináltuk a filmet, hogy lelkiismeret-furdalást ébresszünk az emberekben. A társadalom zöme egyénileg valójában tehetetlen, hiszen nem mélybe akar nyomni másokat, hanem jót akar a saját gyerekeinek. Abban viszont hiszünk, hogy a megértés közelebb visz az elfogadáshoz. Azt reméljük, hogy aki megnézi a filmet, az legalább egy kicsit fogékonyabbá válik a jó irányba mutató állami vagy civil kezdeményezésekkel szemben. Most nagyon messze vagyunk ezektől, de ez egy olyan út, amin előbb-utóbb végig fogunk menni, és fontos, hogy legyen befogadókészség a társadalom oldalán”

– mondja a videó szövegét író Kende Ágnes, a Rosa Parks Alapítvány oktatáskutatója. Az animációt Kiss Melinda, a Metropolitan Egyetem Animáció és Média Design Tanszék docense készítette.

A videó kapcsán a Rosa Parks Alapítvány vezetője az iskolai szegregáció kártékony hatásaira is szeretné felhívni az emberek figyelmét. „A szegregált oktatás újratermeli a szegénységet, ahelyett, hogy a gyerekek képességeit kibontakoztatva valós esélyt nyújtana nekik a sikeres felnőtt élethez” – vallja Kegye Adél, aki több iskolai szegregáció miatt indult perben is képviselte már ügyvédként az inkluzív oktatás ügyét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!