Gulyás: Ha még néhány hétig sikerül kitartani, látszani fog a fény az alagút végén

2020. november 26. – 10:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ismét online tart kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, ezt élőben közvetítjük itt. Az elmúlt heti adatokat figyelve 3000-5000 között volt a napi fertőzésszám, ami nagyjából konstans, de a kormány tudta, hogy ez változni fog, mivel megkezdődtek a tömeges tesztelések – Gulyás Gergely szerint legalább részben ennek köszönhető az, hogy magasabbak lettek a csütörtöki adatok. A miniszter beszélt arról is, hogy szerinte senkinek semmivel nem tartozunk az EU-s pénzek miatt, hogy december 10-ig eldöntik, lesz-e szigorítás karácsonyra és hogy részéről nincs akadálya annak, hogy George Clooney-val kávézzon.

Erről is kérdezte Telex az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) felállítása kapcsán Gulyás Gergelyt, aki erre azt mondta: az egészségügy elmúlt fél évben történt összes átalakítása a járványügyi felkészülés érdekében történt. Ráadásul hosszú távon is jobb és működőképesebb rendszert hoznak létre a miniszter szerint ezek az átalakítások.

„Azzal a politikai eredménnyel is dicsekedhetünk, hogy úgy fogadtuk el az átalakításról szóló jogszabályt, hogy azt az ellenzék is támogatta” – hangsúlyozta Gulyás a kormányinfón, aki szerint az is fontos, hogy az egészségügyi törvényt a legfontosabb kérdésekben az orvosi kamara javaslatai alapján fogadták el.

„Reméljük, hogy nem a járványok kora következik, de a mostani helyzet egyértelművé tette, hogy egy világos eljárásrendben működő, szervezettebb egészségügyi ellátásra van szükség. Ez sehol nem jelent kórházbezárást”

– mondta Gulyás, aki szerint azt ugyanakkor jelenti az OKFŐ létrehozása, hogy világos felelősségviszonyokra és világos hierarchiára van szükség az egészségügyben. A miniszter arról is beszélt, hogy az új főigazgatóságon kiváló szakemberek dolgoznak, ez pedig szervezettebb irányítást tud majd biztosítani, intézmény-összevonásokra nincs szükség.

Arról kapott kérdést a kormány, miért tervezik az 50 helyett 71-re emelni a választási törvényben az országos listaállításhoz szükséges egyéni jelöltek számát. Gulyás szerint egy világos és tiszta viszonyrendszerről van szó, amely a kamupártok visszaszorítását szolgálja.

Az Azonnali arról érdeklődött, mit tesz a kormány a vírus közvetett egészségügyi hatásai, pl. a megnövekedett alkoholfogyasztás és a mentális betegségek ellen. Szentkirályi Alexandra azt mondta, működnek az ingyenes segélyhívó vonalak, amelyek április vége óta egy új számmal is bővültek, a lelkisegély-vonalat több minisztériumon keresztül támogatja a magyar kormány. Szerinte ebben a helyzetben nem csak a kormány és a civil szervezetek tehetnek sokat, egymásért is tehetünk, arra kérne mindenkit, figyeljünk oda egymásra.

A Telex erre vonatkozó kérdésére Gulyás Gergely azt mondta, hogy formális karantén határozat nélkül is otthon vannak a koronavírus-fertőzöttek, mert így is karanténkötelezettség áll fenn.

A 444 azt kérdezte, milyen szabályozás vonatkozik majd a külföldről karácsonyra hazajövő családtagokra. Ezzel kapcsolatban Gulyás türelmet kért, később rendelkeznek erről.

Jelenleg 961 koronavírusos beteget kezelnek intenzív osztályon, és a most felálló Országos Kórházi Főigazgatóság feladata lesz a még pontosabb és naprakészebb nyilvántartás – mondta Gulyás Gergely, amikor a 444 arról kérdezte, hogy ha sem Müller Cecília, sem a NEAK nem rendelkeznek kórházakra lebontott járványügyi adatokkal, akkor mely szerv rendelkezik ezekkel. A miniszter ehhez azt is hozzátette, hogy a kórházaknak most is van egyedi jelentéstevési kötelezettsége, és ezeket az adatokat eddig is összegezték és nyilvánosságra is hozták.

Tervez-e a kormány további költségcsökkentést a makroadatok (pl. növekvő költségvetési hiány) miatt, és miért nem hajtottak végre eddig nagyobb költségcsökkentést, kérdezte a HVG. Gulyás szerint semelyik kormány nem tervez megszorításokat ilyen helyzetben, ők is újabb forrásokat próbáltak inkább bevonni, erre azért volt lehetőség, mert az államadósság a korábbi szinthez képest jelenősen alacsonyabb lett. Ez most megint meg fog nőni a recesszió miatt, de igyekeznek majd újra leszorítani már jövőre az Alaptörvénynek megfelelően.

A forint árfolyamváltozása csak szerény mértékben befolyásolja a magyar államadósságot, mert csak egyötöde van devizában – mondta Gulyás a szintén HVG kérdésére válaszolva.

Az Infostart azt kérdezte, kinyithatnak-e a hazai sípályák, hiszen az egyéni sportolás engedélyezett. Gulyás Gergely közölte, hogy erről még nem született döntést, de azt mérlegelni kell, hogy a síterepeken kezdett el terjedni a vírus Európában. Külföldi síelést mindenesetre senki ne tervezzen.

Megkérdezték azt is, mennyi időt vesz igénybe az uniós és a hazai hatósági engedély kiadása a vakcináknál. A miniszter azt mondta, az uniós engedély meggyorsítja a magyar engedély kiadását, de nem teszi feleslegessé, mindent meg fognak vizsgálni. A magyar hatóság akkor is engedélyezhet vakcinát, ha az unió nem vizsgálta külön.

„Az új amerikai adminisztráció akkor is új, ha az elnök korábban alelnök volt.” Ne döntsük el előre, hogy hogyan fognak viszonyulni Magyarországhoz, hanem várjuk meg – mondta Gulyás, mikor arról kérdezték, hogy mit vár Joe Biden elnökségétől.

A Népszava arról érdeklődött, mire alapozzák, hogy az azonos nemű párok örökbefogadása káros lenne a gyerekekre. Gulyás közölte, „a jóisten úgy teremtette a világot, vagy a világ úgy jött létre, hogy gyermeke egy férfinak és egy nőnek lehet”. Abban szerinte politikai konszenzus van (Draskovits Tibor egy korábbi, az azonos neműek élettársi kapcsolatára és örökbefogadására vonatkozó állásfoglalását idézte itt, amellyel egyet tudnak érteni a Fideszben), hogy a melegek csak élettársak lehessenek.

Tervez-e módosító javaslatokat beterjeszteni még a választási törvényhez a kormány – kérdezte a Népszava. Gulyás Gergely nem tud érdemi tartalmi módosító javaslatokról.

Ezt az alapján kérdezték Gulyástól, hogy tavasszal egyszer ezt már elengedték. A miniszter arról beszélt, hogy az egyszeri mentesség volt, amit a gazdaság indokolt, nem akarták, hogy csak emiatt ne állhassanak munkába azok, akik nyelvvizsga hiányában nem kapták meg a diplomájukat, ugyanakkor alapesetben a nyelvvizsga-kötelezettség helyes. Arról, hogy az azóta diplomázók is kaphatnak-e mentességet, még nincs döntés.

Az Inforádió arról érdeklődött, hogyan bizonyítsák a tanárok, hogy a munkahelyükön fertőződtek meg koronavírussal, így százszázalékos táppénz járna nekik. Gulyás szerint ez egy bonyolult procedúra, emiatt indokolt egyszerűsíteni. Szerinte a többség most is megkapja végül a száz százalékot, de ehhez most egy bonyolult eljárást kell lefolytatni, és ezért ezzel indokolt foglalkozni, mert ténylegesen vélelmezhető, hogy a tanárok az iskolában kapják el a fertőzést. Az egyszerűsítés érdekében jogszabály-változtatást fog kezdeményezni a kormány.

Arról is kapott kérdést Gulyás Gergely, milyen következményekkel járhat, ha nem érkezik jövőre uniós pénz Magyarországra. A tájékoztatás szerint ilyen helyzet nem állhat elő, mert további két évig még mindenképpen felhasználhatók az uniós pénzek, illetve ha a költségvetést nem fogadják el, mezőgazdasági támogatásokból 500 milliárd forint akkor is érkezne. Emellett a korábban elfogadott költségvetés éves bázisán elérhető lenne továbbra is uniós pénz.

A minisztert arról kérdezték, mit szól a Momentumnak ahhoz a javaslatához, hogy Orbán Győző közbeszerzései miatt zárják ki az Orbán családot a közbeszerzésekből. Gulyás szerint a magyar kormány közbeszerzési szabályai az uniós jog alapján állnak.

Nem olvas kommenteket és ettől mindenki mást is óvna ettől Gulyás Gergely, de szerinte tévednek azok, akik időseket képviselnek és mégsem üdvözlik az idősek vásárlási sávját, hiszen az a 65 éven felülieket nem korlátozza. A vírus fokozottan veszélyezteti ezt a korosztályt, ezért szükséges számukra az az időszak, amikor feltételezhető, hogy csak az óvatos kortársaikkal együtt vásárolnak egyszerre.

A Hír TV azt kérte, reagáljon Gulyás Gergely arra, hogy „Dobrev Klára támadja Magyarországot” Brüsszelben. Gulyás Gergely azt mondta, szomorúnak és károsnak tartja, hogy bárki, aki külföldről támadja az országot, az szövetségesre talál a magyar ellenzékben.

A BKV busztenderéről, amelyben a Hír TV kérdése alapján egy offshore cég érintett, Gulyás azt mondta, a korrupció egy nyilvánvaló példáját látjuk.

Az RTL Klub pedig arról érdeklődött, tervezi-e a kormány, hogy változtat a táppénzszabályokon a koronavírus miatt a szülők megsegítésére, akiknek most többet kell otthon maradniuk. A kormány Gulyás szerint dolgozik azon, hogy ezt a valós problémát megoldja jogszabályi szinten.

Arról is érdeklődött a tévé, hány egészségügyi dolgozó fertőződött meg koronavírussal. Gulyás azt mondta, 2,6%, több mint 5000 ember fertőződött meg, és 15-en haltak meg. Arról, hogy miért nem oszthatja meg a nyilvánossággal az adatokat az aneszteziológiai szervezet, közölte, hogy ilyesmiről nincs szó, a kormány az őszinte kommunikációban hisz, mindenki mindent megoszthat a nyilvánossággal, és a magyar adatközlés a legnaprakészebbek közé tartozik.

Azt is megkérdezték a minisztertől, mi a véleményük azokról a kommentekről, amelyek azt tanúsítják, nem elégedettek az emberek az idősek vásárlási idősávjáról. Gulyás mindenkit óvna attól, hogy kommentek alapján tájékozódjon, de szerinte a nyugdíjasszervezetek amennyiben kritizálják az intézkedést, akkor valamit félreértettek, mert az idősek bármikor mehetnek boltba.

A kormány kapott arra vonatkozó kérdést, szigorítanak-e tovább karácsonyig a járványügyi intézkedéseken? Nem tudnak egyelőre tájékoztatást adni erről, mondta Gulyás Gergely, azt remélik, hogy december 10-ig választ tudnak adni a kérdésre. Arról, hogy mérlegelték-e az iskolák bezárását, azt mondta, hogy mivel a négyötödük működik, azt látják, hogy erre nincs szükség. Gulyás Gergely azt mondta, aszerint döntenek a szakmák szerinti tesztelés szélesítéséről, hogy milyenek lesznek az eddig elrendelt tesztelések eredményei.

Ezt a miniszter a kormányinfón mondta el, ehhez azt is hozzátette, hogy a színésznek szerinte jobban áll, ha tanult szöveget mond. Azt pedig „szellemes és finom megfogalmazás”-nak nevezte, hogy Deutsch Tamás a Magyar Nemzetnek azt mondta, szerinte Manfred Weber ugyanúgy érvelt, mint annak idején a Gestapo és az ÁVH, amikor arról beszélt, Orbán Viktornak nincs félnivalója a jogállamisági kritériumoktól, ha valóban szabad a sajtó és független az igazságszolgáltatás.

A Magyar Nemzet arról kérdezte a kormányt, van-e előrelépés a helyi iparűzési adóval kapcsolatban.

Gulyás válasza szerint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának volt egy radikális javaslata az adó két évre elengedéséről, de a kormány nem döntött ilyesmiről, viszont gondolkodik azon, hogyan lehetne segíteni a cégeknek.

Arról is érdeklődött a lap, mit szól ahhoz a kormány, hogy Joe Biden megválasztott amerikai elnök „tízmillió illegális bevándorlónak akar állampolgárságot adni” – ennek kapcsán mire számít a magyar kormány? „Sosem akartunk beleszólni az amerikai kormány bevándorláspolitikájába – mondta Gulyás Gergely –, de mi sem kívánjuk átengedni a döntési jogosultságot másoknak a saját bevándorlásunk ügyében.” Szerinte az USA-ban más a bevándorlással kapcsolatos tapasztalat, az amerikai társadalom története a sikeres integráció története is. A válaszhoz hozzáfűzte még azt, hogy értékelik és tisztelik Joe Biden ambícióját, miszerint az USA készen áll a világ vezetésére, de azt gondolják, hogy Magyarországot a magyarok által választott kormánynak kell vezetnie.

A Projcet Synicate-ügyről (mármint hogy a lap nem közölte le Orbán Viktor válaszcikkét Soros György cikkére) azt mondta: ez is azt bizonyítja, hogy a nyugati sajtóban csak egyféle vélemény jelenhet meg, holott illett volna közölni a válaszcikket. A lap korábban azt közölte, azért nem hozták le a cikket, mert nem felelt meg a kritériumaiknak.

Az elmúlt heti adatokat figyelve 3000-5000 között volt a napi fertőzésszám, ami nagyjából konstans, de a kormány tudta, hogy ez változni fog, mivel megkezdődtek a tömeges tesztelések – Gulyás Gergely szerint legalább részben ennek köszönhető az, hogy magasabbak lettek a csütörtöki adatok. De amikor a frissebb számokat részletesebben kiértékelik, akkor fogják tudni megmondani, hogy ezzel együtt gyorsult-e a fertőzés terjedése is. A tájékoztatás szerint külön nyilvánosságra fogják hozni a különböző hivatásrendek (egészségügyi, oktatási, stb. dolgozók) fertőzöttségi adatait.

A kormány hosszan tárgyalt arról is, honnan milyen eséllyel és gyorsasággal tudunk vakcinát szerezni. Álláspontjuk szerint minél több helyről meg kell próbálni beszerezni, de csak a hatósági vizsgálatokon átesett szereket lehet majd itthon beadni önkéntes és ingyenes módon. 12 millió adag fölötti adag amerikai és európai fejlesztésű vakcinát kötött le eddig Magyarország, de Oroszországgal, Izraellel és Kínával is tárgyal a kormány, várhatóan közülük először Kína lesz készen. Gulyás közölte, rossz hír, hogy a Pfizer először az USA-ba szállít majd, de ebben az esetben a lekötésnél kifizetett összeg felét visszaadja a cég. A kormány azt reméli, ha még néhány hétig sikerül kitartani, látszani fog a fény az alagút végén, ami a vakcina lesz.

Gulyás Gergely azt mondta, a magyar egészségügy mindenki számára színvonalas ellátást tud biztosítani, bőven vannak még szabad ágykapacitások, senkinek kell attól tartania, hogy nem tudják ellátni. Azt remélik, hogy a Kínából érkező favipiravir készítmény is hozzájárul majd a hazai gyógyításhoz.

Nincs elfogadott jogállami mechanizmusa az EU-nak, ezért azt nem is lehet megtámadni Gulyás Gergely szerint. A 7-es cikkely szerinti eljárás csak arra jó, hogy bebizonyítsa, hogy Magyarországon erősebb a jogállamiság, mint több nyugati országban, mondta a miniszter a kormányinfón.

Elfogadhatatlan, hogy politikai kritériumoktól tegyék függővé a nekünk járó EU-s forrásokat – mondta Gulyás Gergely a kormányinfón. Szerinte nem arról van szó, hogy ez könyöradomány, eddig is kölcsönös érdekek alapján fogadta el a kormány az EU költségvetését. „Senkinek semmivel nem tartozunk”, a feltétel a közös piac a miniszter szerint. Ezenkívül arról beszél, hogy Magyarország nem mond le arról, hogy eldönthesse, kivel akar együtt élni, „Brüsszel szerint pedig csak az lehet jogállam, aki beengedi a migránsokat”.

Gulyás ezenkívül felidézte azt, hogy Project Syndicate nem közölte le Orbán Viktor Soros György írására adott válaszát.

  • Kövér László mi alapján jelentette ki, hogy karácsonyig nem terveznek szigorítást? Az Operatív Törzs szerint lehet máris az ünnepekig tervezni? Melyek az idevágó előrejelzések?
  • Mit tanácsolnak karácsonyra, hogy készüljenek a boltok (ahol rengeteg üzletnek a karácsonyi vásárlós roham lesz az év utolsó mentsvára), hogy készüljön a család?
  • Mi lesz a külföldön élő, karácsonyra hazajönni tervező családtagokkal? Milyen szabályozást, karantén-kötelezettséget, vizsgálati kötelezettséget terveznek előírni az érintetteknek, és mikor lesznek nyilvánosak az idevágó szabályok?
  • Több tízezres különbség van a statisztikákban az aktív fertőzöttek, illetve a kórházban és karanténban lévők száma között. Mi erre a magyarázat, hol vannak azok az azonosított aktív fertőzöttek, akik se nem kórházban, se nem hatósági házi karanténban tartózkodnak?
  • Az Országos Kórházi Főigazgatóság létrehozására egy teljes intézményi szerkezetváltás érdekében volt szükség? Mi az egészségügyben most elindított átalakítások célja, és hogyan érinti majd ez a betegellátást? Pontosan milyen felelősségi köröket, honnan hová, és miért tesznek át – mennyiben változik például a kórházigazgatók, illetve a kórházi kancellárok döntési jogköre? Előfordulhat, hogy a mostani hatáskör-átcsoportosítások végül intézményösszevonásokat eredményeznek?
  • Miért gondolta meg magát a Fidesz-KDNP, és miért tervezik az 50 helyett 71 egyéni jelölt indítására emelni az országos listaállítás küszöbét? Miniszter úr kitart két héttel ezelőtti nyilatkozata mellett, miszerint mindez nem az ellenzék ellen irányul? A törvény népességszám-változás esetén az egyéni választókerületek határainak módosítását gyakorlatilag kötelezettséggé teszi. Ennek ellenére még mindig állítja, hogy csak akkor módosítanak a jelenlegi választókerületi térképen, ha azt az ellenzék is támogatja?
  • Tállai András hétfőn azt válaszolta Csárdi Antal kérdésére a parlamentben, hogy „az iparűzési adó felfüggesztéséről nincs előterjesztés, a kormány még csak nem is tárgyalt róla.” Ez azt jelenti, hogy elvetették Parragh László javaslatát, vagy csak később tárgyalnak róla? Az országgyűlés elé kerülhet-e még idén a javaslat? Az elmúlt napokban több kormánypárti polgármester is élesen bírálta a javaslatot. Mi a kormány álláspontja?

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!