Kénytelen vagyok meglépni, hogy külföldre menjek, mondja a koronavírusos rektorral összetűző, kirúgott orvos

Legfontosabb

2020. október 14. – 14:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Ha valaki pofozkodni áll, abban sok minden benne van” – mondta a Telexnek Horváth Szatmár, a Szegedi Tudományegyetem volt pszichiáterprofesszora. Az orvos arra célzott, hogy Rovó László, az egyetem rektora ellen indított etikai vizsgálat mellett más is közrejátszhatott abban, hogy hétfőn azonnali hatállyal felmentették a munkavégzés alól.

Horváth vezette a Magyar Orvosi Kamara Csongrád megyei etikai bizottságát, amely még márciusban kezdeményezett etikai vizsgálatot Rovó László ellen. A rektor még márciusban, a koronavírus-járvány első hulláma idején utazott el az ausztriai Tirol déli részébe, Söldenbe. Az osztrák síparadicsomot a járvány terjedése miatt lezárták, a turistákat pedig arra kérték, vonuljanak karanténba – Rovó viszont ehelyett dolgozni ment, és még műtött is a szegedi egyetemen.

Nem sokkal később kiderült, hogy ő is elkapta a koronavírust.

Az eset miatt felmerült a gyanú, hogy vírushordozóként operálhatta a betegeket, emiatt etikai vizsgálat indult ellene a Magyar Orvosi Kamarában. Bár az etikai vizsgálatot a kamara Csongrád megyei etikai bizottsága indítványozta, azt végül – összeférhetetlenség miatt – átadta a győri testületnek, ami felmentette a rektort az ügyben.

Ide kattintva olvashatók a Telex legfrissebb hírei.

A professzor most arról beszélt a Telexnek, hogy az egyetem februárban meghirdette a Pszichiátriai Tanszék tanszékvezető pozícióját, amire a hat éve regnáló tanszékvezető mellett ő is pályázott, mert szerinte „látszott, hogy a pszichiátria rossz irányba megy”. A pályáztatás egy ideig párhuzamosan folyt a rektor ellen indult etikai vizsgálattal. Horváth hiába érdeklődött telefonon és köremailben is pályázata elbírásáról, azt állítja, soha senkitől nem kapott választ. „Aztán a regnáló tanszékvezető kihirdette, hogy ő a kinevezett professzor. Úgy voltam vele, hogy ha az egyetem vezetése nem támogatja a változást, nem fogok erőlködni, mert az csak szélmalomharc lenne” – mondta.

Fotó: Horváth Szatmár / Facebook
Fotó: Horváth Szatmár / Facebook

A feszültség viszont nem múlt el „ez a légkör pedig nem kedvezett az állásomnak”, mondta Horváth. Hétfőn a tanszékvezető és az egyetem jogi osztályának vezetője várta, aki közölte vele, hogy azonnali hatállyal felmentik a munkavégzés alól.

Az orvost 22 pontban találtak alkalmatlannak. Ezek között szerepelt többek között, hogy Horváth az egyetem rossz hírét keltette, és az is, hogy megkérdezte, ki a tanszékvezető, holott az teljesen nyilvánvaló volt.

A rektor megállapította a közalkalmazotti létre való alkalmatlanságomat, amit különösen nehezményezek, már csak azért is, mert elmeorvos szakértő vagyok. Lehetőségem sem volt tisztázni magam

– mondta a Telexnek Horváth Szatmár.

A Szegedi Tudományegyetemet is megkerestük kérdéseinkkel. Azt közölték, hogy „az egyik foglalkoztatottjukkal kapcsolatosan írt félrevezető, valótlan tartalmú sajtómegjelenésekkel összefüggésben” az alábbiakat közlik:

„A cikkek, nyilatkozatok hamisan összemossák a jogviszony megszűnésének kiváltó okait a munkavállaló közéleti szerepvállalásával. Ezt az Egyetem határozottan és egyértelműen visszautasítja. A munkáltatói intézkedéseknek intézményünkben minden esetben alapos és megfelelően alátámasztott indokai vannak. A híreszteléseket jelen tájékoztatáson felül nem kívánjuk kommentálni.”

A pszichiáterprofesszor 16 évig dolgozott az egyetemen, emellett vezető külföldi egyetemen volt vendégoktató, és számos nemzetközi folyóirat szerkesztésén dolgozik, most azt mondja, kénytelen meglépni, hogy külföldre menjen. „Három gyerekem van, akiket egy szabad, nyílt társadalomban szeretnék felnevelni” – mondta.

Horváth Szatmár Facebook-posztjaForrás: Facebook
Horváth Szatmár Facebook-posztjaForrás: Facebook
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!