Archívum

Letartóztatták az ukrán konzult Szentpéterváron
Az orosz titkosszolgálat szerint információkat szerzett az ő adatbázisukból. Továbbra is éles az orosz-ukrán helyzet.

… Reklám Az MTI beszámolója szerint a közleményben az áll: „az adott tevékenység nem egyeztethető össze a diplomáciai státusszal, és nyilvánvalóan ellenséges jellegű az Oroszországi Föderációval szemben”. … Frissítés : A cikk megjelenése után Oroszország kiutasította Olekszandr Szoszonyuk szentpétervári ukrán konzult a „diplomáciai státusával összeférhetetlen tevékenysége” miatt, írja az MTI. … Az utóbbi időben kiéleződött a feszültség az ukrán kormány és az Oroszország által támogatott kelet-ukrajnai szakadárok között. A helyzet hét éve nem volt ilyen súlyos , számos tűzszünetsértés történt, amelyeknek mindkét oldalon vannak áldozatai. … Ukrán értesülések szerint Oroszország több mint 40 ezer katonát vezényelt az orosz-ukrán államhatár térségébe. Az orosz-ukrán helyzet Washingtont is aggasztja, Joe Biden elnök többek között erről is tárgyalt Putyinnal telefonon. … Moszkva a maga részéről azzal vádolja Kijevet, hogy megszegi a kelet-ukrajnai konfliktus ügyében kötött minszki megállapodásokat, és az új amerikai vezetés, valamint a NATO biztatására agresszív magatartást tanúsít. …

Moszkva viszonzásul kiutasított tíz amerikai diplomatát
A Kreml szerint az amerikaiak pénzügyi szankcióit elviseli az orosz gazdaság.

… idejű diplomáciai kiküldetésekkel duzzassza fel diplomatái számát Oroszországban. … Ezen kívül felvetette, hogy az Oroszországban lévő amerikai diplomáciai képviseletek orosz vagy harmadik országbeli állampolgárokat alkalmazzanak. … Az amerikai elnök a hűvös viszony ellenére azt mondta, kiszámítható kapcsolatokban bízik Oroszországgal. A két ország várható viszonyáról ebben a cikkben olvashat bővebben. … Mindezt azonban megbolygatta az Ukrajna körüli újabb feszültség : Oroszország 80 ezer főt elérő csapatmozgósítást hajtott végre Kelet-Ukrajna körül és a 2014-ben elcsatolt Krím-félszigeten. … Ukrajna felvetette, hogy ismét szert tenne atomfegyverekre, amelyekről a Szovjetunió megszűntével lemondott, cserébe az Egyesült Államok és Oroszország által is garantált területi épségéért. …

Ukrajna berlini nagykövete szerint fontolóra vehetik atomfegyver beszerzését
Szerinte akkor lehetne erre szükség, ha a Nyugat nem ad katonai támogatást a védekezéshez az orosz csapatösszevonások közepette.

… Azt mondta, hogy adataik szerint a kilencvenezret is elérheti az Oroszországgal közös határ térségében felvonultatott orosz katonák száma. … Szerinte hathatós támogatás hiányában előállhat olyan helyzet, amelyben fontolóra kell venni Ukrajna „nukleáris státuszának” megteremtését, vagyis atomfegyver beszerzését. … Kijev álláspontja szerint Oroszország a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok támogatásával és a Krím félsziget annektálásával megsértette a megállapodást. A Kreml nem ért ezzel egyet. … Ahogy korábban írtuk, feszült a helyzet Ukrajna és Oroszország között, az ukránok inváziótól tartanak . Emögött egyrészt az oroszok által támogatott szakadárok támadásai, másrészt az orosz hadsereg csapatmozgásai is állnak. … Mindez egybeesik az elmúlt hetek intenzív orosz katonai mozgásával Kelet-Ukrajna határánál és az Oroszország által elcsatolt Krímben, ahová épp a Kercsi-szoroson átívelő, 2018-ban megépített hídon át juttattak páncélosokat az orosz erők. …

Biden pénzügyi szankciókkal és orosz diplomaták kiutasításával válaszol a kibertámadásokra
Az elnök szigorú lépéssel válaszolt minden idők egyik legsúlyosabb kibertámadására. Moszkvában bekérették az amerikai nagykövetet.

… Joe Biden amerikai elnök csütörtökön bejelentette, hogy pénzügyi szankciókat léptet életbe Oroszország ellen, továbbá tíz orosz diplomatát utasít ki az országból válaszul a tavaly decemberben nyilvánosságra hozott orosz kibertámadásokra és az amerikai … Reklám Az elnök által aláírt rendelet értelmében az Egyesült Államok olyan büntető intézkedéseket hoz, amelyek „stratégiai és gazdasági következményekkel” járnak majd Oroszországra, ha az folytatja vagy fokozza a nemzetközi helyzet destabilizálására … „Oroszország külügyminisztériumába meghívták az amerikai nagykövetet. További információt önökkel a megbeszélés után osztunk meg, amely az amerikai fél számára nehéz lesz” – jelentette be Marija Zaharova külügyi szóvivő egy sajtótájékoztatón. … Az MTI által szemlézett közlemény szerint: Oroszország destabilizáló magatartást folytat, megsérti, illetve nem teljesíti nemzetközi kötelezettségvállalásait, továbbá beavatkozási kísérletet tesz a szövetséges országok választásaiba, széleskörű dezinformációs … Reklám A NATO a fentiek miatt felszólította Oroszországot, hogy szüntesse meg provokációit, oldja fel a feszültséget Ukrajna határain és az illegálisan elcsatolt Krím területén, továbbá azt is jelezte, hogy elítéli az Alekszej Navalnij elleni idegméreggel …

Biden beszélt Putyinnal az ukrajnai helyzetről
Biden azt mondta, hogy az USA fellép a nemzeti érdekeinek védelmében.

… Az Ukrajna melletti csapatmozgásokról, kibertámadásokról és személyes találkozóról beszélt Joe Biden amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök – írja az AP . … Ahogy korábban írtuk, feszült a helyzet Ukrajna és Oroszország között, az ukránok inváziótól tartanak . Emögött egyrészt az oroszok által támogatott szakadárok támadásai, másrészt az orosz hadsereg csapatmozgásai is állnak. …

A NATO-főtitkár felszólította Oroszországot, hogy tegyen meg mindent a feszültség...
Orbán Viktornak sem könnyű kezelni, hogy a különböző európai barátai (az oroszok és a lengyelek, vagy éppen a macedónok és a bolgárok) egymással egyre durvábban ellenségeskednek.

… Mivel Oroszország jelentős haderőt vont össze az ukrán határ mentén és az általa önkényesen elcsatolt Krím félszigeten, Stoltenberg hangsúlyozta, a katonai szövetség rendkívüli aggályosnak tarja az orosz lépéseket. … A haderő mozgatását Oroszországnak azonnal le kell állítania, a telepített erőket ki kell vonnia az ukrán területekről – jelentette ki a NATO-főtitkár. … Dmitro Kuleba azt közölte, Ukrajna nem akar háborút Oroszországgal, országa diplomáciai megoldást keres szomszédjával. … Vállalhatatlan lépések Oroszország az utóbbi időben már mintha teljesen lemondott volna arról, hogy normalizálja a viszonyát a nyugati világgal. …

Ukrán elnök: Bármikor támadhat az orosz hadsereg
Volodimir Zelenszkij mielőbbi tárgyalást kért az orosz elnöktől a határhoz rendelt orosz erők miatt. A Kreml szerint viszont ilyen megkeresés nem is érkezett Kijevből.

… Az ukrán elnök néhány napja még csak az Oroszországtól „megszokott izmozásnak” nevezte a az orosz erők átcsoportosítását Ukrajna keleti határaihoz és a hét éve elcsatolt Krímre, ezúttal viszont reális lehetőségként beszélt az összecsapásról. … Az ukrán vezérkari főnök szerint az orosz fél 40 ezer katonát keletre – a Moszkva támogatását élvező kelet-ukrajnai szakadár köztársaságok szomszédságába – és további 40 ezret a 2014-ben Oroszország által elcsatolt Krím félszigetre csoportosított át. … Reklám Gyors enyhülésnek nem látszik jele, nemcsak azért, mert a hét éve tartó konfliktusban eddig sem sikerült legalább az elvi alapokban megállapodni – Ukrajna értelmezésében lényegében háborúban áll Oroszországgal, a Kreml értelmezésében Ukrajna belső … Az amerikai külügyminiszter, Anthony Blinken a következményekre figyelmeztette Oroszországot, arra az esetre, ha aktív katonai lépéseket tenne. … A NATO keddre rendkívüli ülésre hívta össze a NATO–Ukrajna Bizottságot, amelyen az ukrán külügyminiszterrel megvitatják a kelet-ukrajnai és krími helyzetet, az orosz katonai mozgolódások ismeretében. Reklám …

Hét éve nem volt ilyen súlyos katonai feszültség Kijev és Moszkva között
A nyilatkozatokban a másik által indított háborúra készül Ukrajna és Oroszország, közben mégis blöffnek tartják feszültségkeltést. Az orosz csapatösszevonások viszont nagyon is...

… A Krím egyoldalú elcsatolása és a kelet-ukrajnai oroszbarát szeparatista területek elszakadása óta eltelt hét évben egyszer sem állt olyan közel a háborúhoz Oroszország és Ukrajna, mint most. … (A normandiai négyek az első találkozó normandiai helyszínéről kapta nevét, Franciaország, Németország, és Ukrajna, valamit Oroszország vesz rajta részt.) … Ukrajna fogolycseréket hajthatott végre, a szakadár területekről, és Oroszországból is hazatérhettek ukrán katonák, és Moszkva hazaengedte a terrorizmus vádjával 20 évre elítélt Oleg Szencov rendezőt is. … A decentralizációs átalakításban Kijev Ukrajna fokozatos szétszabdalását látja, így elutasítja. Oroszország viszont azt az ukrán igényt utasítja el, hogy Kijev vele tárgyaljon a szakadár területekről. … Oroszország saját magát közvetítőnek tekinti, miközben Ukrajna a szakadár államok létrehozójának, így a konfliktus részének. …

Az ukránok többsége szerint Oroszország valószínűleg megtámadja majd Ukrajnát
Kétharmaduk gondolja így. Rövidesen amerikai hadihajók indulnak a Fekete-tengerre.

… Nagy a veszélye annak, hogy Oroszország hamarosan nagyszabású háborút indít Ukrajna ellen – így gondolja az ukránok kétharmada egy április 6–7-én, mintegy 2500 helybéli telefonos megkérdezésével készült felmérés alapján. … A megkérdezettek 36 százaléka magasnak minősítette annak valószínűségét, hogy Oroszország teljes körű inváziót indít Ukrajna ellen, 31 százalékuk ennek veszélyét közepesre értékelte, míg 15 százalék alacsonyra és 12 százalék válaszolta azt, hogy nem lát … Akkor Ukrajna több térségében, csaknem az ország felében rendkívüli állapotot is bevezettek az incidens után. … , Oroszország, Németország és Franciaország újabb csúcstalálkozóját, de a Kreml ezt visszautasította. … Emellett az orosz elnök Kijevet vádolja provokációval, amivel szerinte tovább rontanak a kelet-ukrajnai háborús konfliktuson, az ukrán katonai hírszerzés viszont állítja, hogy értesüléseik szerint Oroszország a konfliktus kiterjesztésére készül Ukrajna …

Merkel a csapatösszevonások leállítását követelte Putyintól, a Kreml provokációval vádolja Ukrajnát
Március vége óta éleződik ismét a konfliktus Kelet-Ukrajnában.

… Putyin Kijevet vádolja provokációval, amivel szerinte tovább rontanak a kelet-ukrajnai háborús konfliktuson – írja a Reuters . … Dmitrij Kozak, az orosz elnöki apparátus helyettes vezetője kijelentette: egyetért azokkal a véleményekkel, amelyek szerint Ukrajna végének kezdete lesz, ha Kijev hadműveleteket kezd a Donyec-medencében. … Kijev szerint az orosz hadsereg nagyjából harminc zászlóaljat csoportosított a határ orosz oldalára, az ukrajnai Donyec-medence megszállt területeire és az Ukrajnától a nemzetközi jog szabályainak megsértésével elcsatolt Krím félszigetre. … Zelenszkij csütörtökön Donbassz régióba repült, két nappal azután, hogy felszólította a NATO-t, tegyék lehetővé Ukrajna csatlakozását a katonai szövetséghez. Ukrajna lehetséges NATO-tagságát Moszkva hevesen ellenzi. … Kijev a szakadár területek demarkációs vonalánál, Oroszország pedig az Ukrajnával közös határa közelében csapaterősítést hajtott végre. …

Kövess minket Facebookon is!