Archívum

Egyelőre elmarad a Biden–Putyin-találkozó
Az amerikai és az orosz elnök találkozója többé már nem opció – véli a Fehér Ház.

… A Fehér Ház közlése szerint Oroszországnak vissza kell térnie a diplomáciai lépésekhez. … Az Egyesült Államok úgy ítéli meg, hogy mivel Oroszország politikai vezetése felhatalmazást kért az orosz csapatok Ukrajnába küldésére, és a katonai csapatok el is indultak, már nincs miről tárgyalni. … Mint az MTI hozzáteszi: az Egyesült Államok rögzítette, hogy továbbra is bízik a diplomáciai rendezésben, de úgy gondolja, Oroszországnak csökkentenie kell a katonai aktivitását, és szintén diplomáciai megoldásra kell törekednie. … „Valójában Putyin nem az úgynevezett Donyecki és Luhanszki Népköztársaságot ismerte el, hanem közvetlen felelősségét az Ukrajna elleni háborúért, amely egy indokolatlan háború egy európai szuverén állam ellen” – fogalmazott az ukrán külügyminiszter. …

Oroszország a nyakába kapta az első szankciókat, de a Nyugat még nem lőtte el az összes...
Az Északi Áramlat 2 befagyasztása erős jelzés Németország részéről, és az orosz állam finanszírozása is drágábbá válhat. Ugyanakkor az Egyesült Államok és az EU a jelek szerint egyelőre nem akarja...

… Az EU pedig egy 1,2 milliárd eurós gyorssegélyt is megszavazott Ukrajna részére. … Nem erőltették meg magukat egyelőre Mint az elmúlt hónapokban az Ukrajna körül több mint 160 ezer katonát összevonó Oroszország eltántorítását célzó fenyegetőzés időszakában részletesen is írtunk róla , a gazdasági és pénzügyi szankciók egyre kevésbé … A teljes EU-import 6 százaléka származik Oroszországból, és az uniós export 4 százaléka tart Oroszországba. … Ezzel együtt Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is azt ígérte, hogy a szankciók fájni fognak Oroszországnak, és megnehezítik majd az orosz állam és az Ukrajna elleni agresszióhoz köthető entitások … Mindez azonban nem csak Oroszországnak fáj majd. …

Biden szankciókat jelentett be Oroszország ellen, de nem játszotta ki minden kártyáját
Az amerikai elnök kemény hangvételű bejelentésben beszélt újra az orosz–ukrán válságról, és már most be is lengetett pár szankciót. A további szankciókat viszont ahhoz kötötte, hogy mit csinál most...

… Biden szerint Putyin egyértelműen még tovább akar menni, erre utalt a legutóbbi beszéde, illetve az is, hogy engedélyt kapott arra, hogy Oroszországon kívül vesse be a hadsereget . … Ukrajna továbbra is be van kerítve, Biden pedig azt mondta, vért is szállítottak az orosz katonák, amire tényleg semmi szükségük nincs, hacsak nem háborúba mennek. … Valós közelségbe ért a háború Ahogy arról korábban írtunk, pénteken kelet-ukrajnai szakadárok jelentették be, hogy szerintük Ukrajna készül általános támadásra , ezért a szakadár Donyecki Népköztársaság (DNR) megkezdi a területén élők kimenekítését Oroszországba … A korábbi nyugati értesülések, amelyek az Ukrajna elleni lehetséges orosz támadásokról szóltak, többször megjegyezték, hogy ehhez majd Oroszország valamilyen ürügyet keres, például egy megrendezett támadásra hivatkozna . … Pénteken Vlagyimir Putyin is arról beszélt : egyre kiélezettebb a helyzet Donyeck körül, Ukrajna folyamatosan megsérti orosz nyelvű állampolgárainak jogait, Kijev szabotálja a kelet-ukrajnai válság rendezésére hivatott minszki megállapodást, nem tesz …

Az EU 27 tagállama egyhangúlag döntött az Oroszország elleni szankciókról
Egyes hírek szerint a zárt ajtók mögötti tárgyaláson még nem volt olyan nagy az egyetértés, de a büntetőintézkedések a döntésről szóló bejelentés szerint „nagyon fognak fájni”.

… Az Európai Unió soros elnökségét 2022 első félévben betöltő Franciaország külügyminisztere, Jean Yves Le Drian kedd délután az AFP hírügynökség szerint bejelentette: az EU 27 tagállama egyhangú döntéssel elfogadta az Oroszország elleni szankciókat, melyek … Az EU Vlagyimir Putyin hétfő esti bejelentésére, miszerint Moszkva elismeri a kelet-ukrajnai szakadár „népköztársaságokat”, azonnal leszögezte , hogy a közösség a törvénytelennek minősített lépésre szankciókkal fog válaszolni. … : az orosz katonai, üzleti élet és a Kreml-párti propagandamédia 27 vezetőjét (azonban Putyint személy szerint nem); az orosz parlament 11 tagját, aki előterjesztette és 351 képviselőjét, aki megszavazta a szakadár területek elismerését; a kelet-ukrajnai …

Putyin bejelentése háborút vetíthet előre Luhanszk és Donyeck megye szakadárokon kívüli területein
Azt mondta, a megyei határok között ismerik el a szakadárokat, akik ezeknek azonban csak egy részét ellenőrizték eddig. Egyúttal a minszki megállapodás is lekerül a napirendről.

… „Nincsen már érvényben a kelet-ukrajnai rendezést célzó (minszki) megállapodás azután, hogy Oroszország elismerte a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságokat (DNR, LNR) – jelentette ki Vlagyimir Putyin kedden. … Az elnök szerint a probléma alapvető rendezéséhez az kell, hogy Ukrajna semleges állam legyen. Putyin megjegyezte, hogy bármilyen megállapodás értelmét veszíti, ha nyugatról továbbra is fegyveres támogatást kap a haderő fejlesztéséhez Ukrajna. … „Legfőbb pont a mai Ukrajna bizonyos mértékű demilitarizációja." Putyin kitért arra, nem először, hogy Ukrajna potenciálisan komoly nukleáris képességgel rendelkezik. … Csak urándúsítás hiányzik hozzá, de ez egy technikai kérdés, Ukrajna számára megoldható." Reklám „Már a taktikai atomfegyver megjelenése Oroszország számára stratégiai fenyegetést jelent” – jelentette ki az elnök. … Az ehhez szükséges rakétára Ukrajna önerőből is hamar szert tehet, amivel Moszkva könnyedén elérhetővé válhat. …

Megkapta a felsőház engedélyét Putyin, hogy Oroszországon kívül vesse be a hadsereget
Ezt azzal indokolták, hogy „békefenntartókat” küldenének a hétfőn elismert szakadár területekre, de a döntés megnyithatja az utat egy szélesebb ukrajnai invázió felé is.

… Vlagyimir Putyin orosz elnök megkapta az engedélyt az orosz felsőháztól fegyveres erők Oroszországon kívüli alkalmazására – írja a Sky News . … „Oroszországnak minden joga megvan, hogy gondoskodjon a saját biztonságáról. Pontosan így fogunk tenni” – jelentette ki emellett tévébeszédében. … „Minden jel arra mutat, hogy Oroszország továbbra is Ukrajna teljes körű megtámadását tervezi” – mondta a Sky News szerint egy sajtótájékoztatón Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben. … „Ha Oroszország újból úgy dönt, hogy erővel lép fel Ukrajna ellen, akkor keményebb szankciókkal néznek szembe, és még nagyobb árat fognak fizetni” – mondta. … Amikor arról kérdezték, hogy Oroszország mozgásait már Ukrajna inváziójának tekinti-e, Stoltenberg azt mondta, hogy Moszkva már 2014-ben inváziót indított Ukrajna ellen, annektálta a Krímet, és azóta orosz katonai csapatok voltak a két szakadár kelet-ukrajnai …

Egy bolti eladó és egy exrendőr országát ismerte el Putyin Kelet-Ukrajnában
Moszkva 2014-ben a donyeckin és luhanszkin kívül még sokkal több kis népköztársaságban bízott. Ahhoz képest, hogy a teljes történetük alig nyolcéves, a két szakadár területnek bőven vannak halott...

… Nyolc év alatt hat elnöke volt a két kelet-ukrajnai szakadár területnek, ebből hárman már nem élnek. … Az Oroszország által hétfőn egyoldalúan elismert kváziállamokban volt már államcsínnyel kapcsolatos vád … Az ukrán nemzetbiztonsági szolgálat (SZBU) egykori ezresede és az egyik legnagyobb oroszországi piramisjáték alacsony szinten belépett – akkor éppen munkanélküli – tagja a két vezetője az Oroszország által hétfőn függetlenként elismert kelet-ukrajnai … Vlagyimir Putyin orosz elnök döntése után a helyzet megjósolhatatlan lett a térségben – sőt, a biztonság globálisan is meginoghat a NATO és Oroszország közötti feszültséggel –, a kialakult helyzetről itt írtunk részletesebben . … Janukovics előbb a kelet-ukrajnai Harkivba ment egy ellenmozgalom létrehozásának tervével, majd Moszkvába több ukrán politikussal együtt. … Többször kritizálta a vezetést – szerinte az Ukrajna nagy részét magába foglaló Novorossziját kellett volna megteremteni –, 2017-ben előjelek nélkül szívinfarktusban meghalt. … Akkoriban Pusilin már nem boltban dolgozott, épp munkanélküli volt, és az Oroszországban széles körben ismert pénzügyi piramist építő Szergej Mavrodi hálózatába jelentkezett. …

Navalnij: Vért akarnak a szenilis tolvajok
A bebörtönzött orosz ellenzéki politikus szerint Putyin emberei már arra sem ügyelnek, hogy a háború indoka valamennyire hiteles legyen.

… Igen, nem fogja engedni Ukrajnát fejlődni, a mocsárba fogja rántani, de Oroszország ugyanezt az árat fogja megfizetni” – figyelmeztetett a politikus. … Navalnij szerint „Putyin és a Nemzetbiztonsági Tanácsban ülő szenilis tolvajai” Oroszország valódi ellenségei és legfőbb fenyegetése, nem Ukrajna és nem a Nyugat. „Putyin gyilkol és még többet akar gyilkolni”. Reklám …

Lőszereket, mobil konyhákat és stabil kiállást is szívesen fogadna Ukrajna Magyarországtól
Remélik, hogy Magyarország tud majd segítséget nyújtani nekik.

… A magyarországi ukrán nagykövet, Nepop Ljubov szerint sokkal pragmatikusabb most segítséget nyújtani Ukrajna megvédésében, mint olyan helyzetbe kerülni, amikor már magukat kell megvédeniük az államoknak – áll az Azonnali Nepop Ljubovval készített interjújában … A nagykövettel még azelőtt beszéltek, hogy Vlagyimir Putyin elismerte volna a kelet-ukrajnai szakadár területek függetlenségét, és csapatokat vezényelt volna a területre békefenntartás címén . … „Kidolgoztunk egy világos szabályt: »Semmit Ukrajnáról Ukrajna nélkül«, és ez működik.” … Kitértek az Északi Áramlat 2-re is, amiről Ukrajna azt gondolja a jelenlegi biztonsági helyzet eszkalációja miatt, hogy annak az Oroszország elleni szigorított uniós szankciók részét kell képeznie, „és ehhez megvan partnereink, köztük Németország egyetértése … a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadár területek függetlenségét. …

A britek máris bejelentették az első szankciókat Oroszország ellen, Boris Johnson a...
Öt orosz bank és három orosz oligarcha ellen rendeltek el vagyonbefagyasztást is tartalmazó büntetőintézkedéseket.

… A szankciókat a brit parlament alsóházában bejelentő Boris Johnson azt mondta, hogy „ez csak az első sortűz” az ukrán elnök keddi megfogalmazása szerint „jogi agressziót” elkövető Oroszország ellen. … Johnson szerint a Bajnokok Ligája Szentpétervárra tervezett döntőjét is el kéne költöztetni, mondván: „Ki van zárva, hogy egy szuverén országot megtámadó Oroszország rangos focimeccset rendezzen.” … Mint arról hétfőn írtunk, Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta azt a dokumentumot, amivel elismerte két kelet-ukrajnai szakadár tartomány, Donyeck és Luhanszk függetlenségét, majd hosszas történelmi fejtegetést követően lényegében azt állította, Ukrajna … „Oroszországnak minden joga megvan, hogy gondoskodjon a saját biztonságáról. Pontosan így fogunk tenni” – jelentette ki. … A két kelet-ukrajnai szakadár terület orosz elismerése és az azonnal odavezényelt orosz „békefenntartók” alapvetően új helyzetet teremtenek a hónapok óta húzódó konfliktusban, és közelebb lökte a régiót a háborúhoz. …

Kövess minket Facebookon is!