Archívum
… A korábbi nehézsúlyú világbajnok bokszoló az Ukrajna körüli konfliktusban nyújtott lagymatag német segítség mellett az orosz fenyegetés elleni egységes nyugati fellépést is hiányolta. … A mostani interjúban Klicsko köszönetet mondott Nagy-Britanniának és az Egyesült Államoknak a támogatásukért , és Ukrajna barátainak nevezte őket. … Kiemelte, hogy a helyzet rendkívül aggasztó, és hogy soha ennyi katona nem állomásozott az ország határainál, mint most, amikor Oroszország több mint százezer fegyverest vonultatott fel a közelben. … A felvetésre, hogy Ukrajna mit tenne akkor, ha Oroszország az invázió mellett döntene, azt válaszolta, hogy ugyan az ukrán nép békeszerető, de városaiért és családjaiért a végsőkig küzdeni fog. … Január 26-án például több adó is lehozta Andrej Turcsaknak, a Putyin-féle Egységes Oroszország párt egyik vezető alakjának a beszédét, aki azt állította, hogy ártatlan civilek halnak meg Ukrajna keleti, szakadárok által uralt részén. …
… A február 1-jére tervezett moszkvai útjának célja is ez, ezen belül pedig az, hogy növelje az Oroszországból a következő 15 évben érkező, „szerződésben már biztosított földgáz mennyiségét". … Nem tett említést külön az Ukrajna körüli helyzetről, amely Oroszország és a Nyugat között hidegháborús időket idéz – erről ebben a cikkünkben olvashat bővebben –, csupán annyit mondott, megint az EU-nak odaszúrva, hogy a cél az, amit „brüsszeli nyelven …
… A nézeteltérés abban volt, hogy az Ukrajna elleni orosz invázió bekövetkeztének esélyét eltérően ítélték meg: Joe Biden szerint valós egy azonnal támadás lehetősége, Volodimir Zelenszkij szerint az orosz lépések „fenyegetők, de kétértelműek”. … Reklám Az amerikai elnök biztosította Zelenszkijt arról, hogy amennyiben Oroszország újabb támadást intézne Ukrajna ellen – az újabb a Krím 2014-es elcsatolásához és a kelet-ukrajnai szeparatisták támogatásához képest értendő –, akkor az Egyesült Államok … Az Ukrajna körüli helyzetről és az amerikai–orosz tárgyalások lehetőségeiről itt olvashatja elemzésünket. … Szó volt Ukrajna lehetséges pénzügyi támogatásáról is – írta az ukrán elnök. A CNN-nek nyilatkozó ukrán forrás szerint azonban Biden arról tájékoztatta Zelenszkijt, hogy Ukrajna nem kap az eddigiekhez képest több katonai segítséget. … A Pentagon szóvivője csütörtökön közölte, hogy az elmúlt 24 órában tovább nőtt Ukrajna közelében az orosz erők száma. John Kirby szerint az Egyesült Államok továbbra is bízik a diplomáciai megoldásban. …
… nyomásgyakorlás, a nyugati drámai tálalás és mennyi a valós esélye annak, hogy Ukrajnát megtámadná Oroszország … A feszültséggel, amellyel újra értelmet nyert az Oroszország és a Nyugat hidegháborús időszakot idéző szembeállítása, csak gyengült Oroszország és vele együtt Európa biztonsága – aminek alapján az is látszik, hogy az Ukrajna körüli konfliktus messze nem … Oroszország felrúgta a maga által is aláírt, Ukrajna területi épségét garantáló Budapesti Memorandumot, elcsatolta a Krímet, támogatta a kelet-ukrajnai szeparatisták által létrehozott donyecki és luganszki kváziállamokat. … Az 14 ezer ukrajnai, jórészt civil életét követelő konfliktus azonban inkább a megcsonkított Ukrajna távolodását gyorsította meg, ez is vezetett az orosz csapatmozgásokhoz és a nyugati vádakhoz, amelyek szerint Oroszország Ukrajna inváziójára készül. … Oroszország exportőrként az ukrajnai konfliktus nélkül növelhetné a bevételeit a magas gázárral, ehelyett most az Északi Áramlat 2-t kockáztatja . … A kormányfő szerint a kormány igyekszik külön kezelni Oroszországhoz fűződő viszonyát az Ukrajnával való kapcsolatától, de kiállnak Ukrajna területi egysége mellett. …
… Németország például korábban közölte, nem szállít fegyvereket Ukrajnának , csak tábori kórházat küldenek az Oroszországgal fennálló feszültség idején. … Közben az ukrajnai konfliktus feloldására tett ajánlatában Moszkva lényegében egy NATO-mentes régiót hozna létre Kelet- és Közép-Európában, az egykori szovjet blokk mára NATO-taggá vált országaiból. …
… Mindez az Oroszország és Ukrajna (és a NATO és az USA) közti egyre feszültebb helyzettel áll összefüggésben, ennek a konfliktusnak lehet egy újabb lépése szakértők szerint. …
… Már tavaly év végén is lehetett tudni, hogy 2022 februárjában találkozik legközelebb a magyar miniszterelnök és Oroszország elnökével, de a pontos dátum csak a múlt héten lett nyilvános . Azóta napról napra komolyabb az orosz–ukrán válság. … A hírek szerint Oroszország 100 ezres hadsereget sorakoztatott fel az ukrán határnál, hogy Kijev szerint háborút indítson a független Ukrajna ellen, ezzel is megakadályozva az ország NATO-hoz való csatlakozását. … Szerintük az ukrajnai konfliktus körüli kiélezett helyzetben a miniszterelnök baráti találkozója Putyin elnökkel kifejezetten káros és a nemzeti érdekekkel ellentétes. … Ahogy ebben az orosz–ukrán válsággal részletesen foglalkozó cikkünkben írtunk , az ukrajnai konfliktus feloldására tett ajánlatában Moszkva lényegében kiherélné a közép- és kelet-európai NATO-tagok védelmi garanciáit. …
… Az ukrajnai konfliktus feloldására tett ajánlatában Moszkva lényegében kiherélné a közép- és kelet-európai … Miközben az orosz csapatösszevonások , az aggasztóan konkrét előrejelzések és a szintén baljós diplomáciai lépések alapján úgy tűnik, hogy bármikor megindulhatnak az orosz páncélosok Ukrajna ellen, még mindig nem világos, hogy vajon Oroszország valóban … A 2008-as NATO-csúcstalálkozón döntés született Ukrajna és Grúzia felvételi eljárásának megindításáról is, ez azonban a heves orosz reakciók miatt azóta is húzódik. … Ez a haderő létszámát tekintve – a négy országban összesen 9000 NATO-katona állomásozik – nem jelent komoly fenyegetést Oroszországra. … Szakértők egybehangzón állítják, a Kreml azért dobott be teljesíthetetlen követeléseket, hogy ha ezekből engednek, Oroszország még akkor is jól járjon. … érdekében, és Joe Biden ha máskor nem, legalább a 24. órában kész lesz engedményeket tenni Oroszországnak. …
… Nagy árat kellene fizetnie Oroszországnak azért, ha agresszióra vetemedne Ukrajna ellen – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök kedden Berlinben az MTI tudósítása szerint. … Olaf Scholz az ukrán–orosz határ térségében zajló orosz csapatösszevonással kapcsolatban kijelentette: elvárják Oroszországtól, hogy tegyen „egyértelmű lépéseket” a feszültség csökkentésére. … Reklám Emmanuel Macron azt hangsúlyozta, hogy egész Európa és a szövetségesei is egységesen kiállnak Ukrajna mellett, és Oroszország azonnali válaszlépésekkel számolhatna, ha támadást indít. … Az Oroszország elleni lehetséges gazdasági szankciókról és azok hatékonyságáról szóló elemzésünket ebben a cikkben olvashatják . …
… Az MTI tudósítása szerint a lengyel elnök Joe Biden amerikai elnök kezdeményezésére vett részt az Ukrajna körüli feszültségekről szóló megbeszélésen a brit, a francia, a német és az olasz állam- vagy kormányfővel együtt. … Kiábrándítónak nevezte, hogy Németország nem hajlandó engedélyezni Észtországnak ukrajnai fegyverszállítást. … A lengyel kormányfő aláhúzta: Varsó „következetesen ellenszegül” az Ukrajna ellen irányuló újabb orosz agressziónak, kiáll „az ukrán szabadság, demokrácia, biztonság”, valamint a béke mellett is. … Ezen túlmenően a reformok végrehajtása és Ukrajna társulási megállapodáson alapuló további uniós integrációja is napirendre kerül a megbeszélések során. … Az Oroszország elleni lehetséges gazdasági szankciókról és azok hatékonyságáról szóló elemzésünket ebben a cikkben olvashatják . …