Archívum
… „Oroszország mindig nyíltan, becsülettel, Ukrajna érdekeinek figyelembevételével működött együtt” Kijevvel – jelentette ki Putyin. … Arról nem tett említést, hogy 2014-ben Oroszország egyoldalúan csatolta el a félszigetet Ukrajnától és csatolta vissza Oroszországhoz, felrúgva az 1994-es budapesti memorandumot, amelyet Oroszország is aláírt, garantálva Ukrajna területi épségét. … Putyin ezután tért rá arra, hogy ez az Ukrajna milyen veszélyt jelentene Oroszországnak, ha a NATO tagjává válna. „Látjuk, milyen határozottsággal zajlik Ukrajna katonai megerősítése.” … Az elnök szerint nincsen jelentősége annak, hogy Ukrajna „nem holnap” lesz a NATO tagja. Oroszország a NATO számára ellenség, és ehhez ugródeszkát jelenthet a Nyugatnak Ukrajna, mondta. … Azt mondta, hogy Oroszország mindent megtett Ukrajna területi épségéért, igyekezett az ENSZ BT határozatának érvényt szeretni a kelet-ukrajnai rendezéshez. …
… Putyin szerint a Kreml számára Ukrajna békés fejlődése és a biztonság a prioritás, nem a konfliktus. … „De tisztában vagyunk a jelenlegi helyzettel: ha Ukrajna NATO-tag lesz, akkor az Oroszországot érő fenyegetés sokszorosára nő” – mondta az elnök, hivatkozva a kollektív védelmet biztosító 5-ös cikkelyre. … Fegyveres konfliktus szerinte azért lenne, mert a külvilág nem ismeri el a krími népszavazást – amelyre hivatkozva Oroszország 2014-ben annektálta a félszigetet –, így Ukrajna fegyverrel akarná visszaszerezni a Krímet, azaz Oroszország végül a NATO-val … A megállapodás kimondja, hogy a felek szavatolják Ukrajna területi épségét és szuverenitását. 2014-ben a Krím elcsatolásával ezt a megállapodást rúgta fel Oroszország. … „A mi feladatunk Oroszország területi épségét és szuverenitását megőrizni.” A nyugati fél célja pedig Oroszország felbomlasztása – jelentette ki. …
… Az el nem ismert DNR és LNR szerint az ukrán támadás miatt már 53 ezer ember menekült Oroszországba a pénteken megkezdett evakuáció során. Hétfőn további tizenöt, Oroszországba tartó, menekülteket szállító szerelvényről számoltak be . … Oroszország a térséggel határos Kurszk megyében rendkívüli helyzetet léptetett életbe. … Oroszország a péntek óta kialakult helyzetre hivatkozva bejelentette , hogy a Belaruszban zajló hadgyakorlat mégsem fejeződik be február 20-án. … Az amerikai oldalról azonban jelezték, hogy ennek mindenképpen előfeltétele, hogy Oroszország nem indít inváziót Ukrajna ellen. A Kreml pedig később azzal reagált, hogy nincsenek „konkrét tervek” egy Putyin-Biden-csúcstalálkozóhoz. … Oroszország november óta folyamatosan növelte erőit Ukrajna körül, nyugati és ukrán jelentések szerint ez mostanra a 190 ezer főt is eléri, a Belaruszba küldött orosz erőkkel és a szakadár területeken lévő fegyveresekkel, valamint a 2014-ben elcsatolt …
… A kontaktcsoportban Ukrajna, Oroszország és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselői foglalnak helyet a 2015-ben tető alá hozott minszki megállapodások keretében az ukrajnai konfliktus rendezésére. … A francia és az orosz elnök a normandiai négyek, azaz Ukrajna, Oroszország, valamint közvetítőként Franciaország és Németország közötti tárgyalások újrafelvételét is szorgalmazta. … Putyin megismételte, hogy az Egyesült Államoknak és a NATO-nak konkrét és érdemi választ kell adnia Oroszország biztonsági garanciákra vonatkozó követeléseire – írja az MTI. … Oroszország 2021 decemberében továbbította a biztonsági garanciákra vonatkozó javaslatait az Egyesült Államoknak és a NATO-nak. … Oroszország azt is követeli, hogy a NATO katonai infrastruktúráját vonják ki Kelet-Közép-Európából, és állítsák vissza az 1997 előtti állapotokat . Január végén Washington és Brüsszel írásbeli válaszban utasította vissza Oroszország javaslatait. …
… „Most kell megállítani Oroszországot. Elérkezett a cselekvés ideje. … Oroszország tagadta, hogy tervezné szomszédja lerohanását, miközben a kelet-ukrajnai konfliktusövezetben egész szombat éjjel és vasárnap is robbanások hallatszottak. … A Donyecki és a Luhanszki Népköztársaság már általános mozgósítást rendelt el (a harcképes korú férfiak nem hagyhatják el a területet) és több tízezer embert evakuáltak a területről Oroszország felé, bár Ukrajna vehemensen tagadja, hogy szándékában állna … Az akció része lehet Kijev bekerítése is – mondta Boris Johnson angol miniszterelnök, aki arról beszélt a BBC-nek, Oroszország Ukrajna ellen tervezett hadművelete a legnagyobb európai háború lehet 1945 óta. … Úgy fogalmazott, hogy Oroszország a kitalált taktikai terve szerint halad Ukrajna megszállásában, de Blinken szerint még mindig van esély a konfliktus diplomáciai rendezésére. …
… Már csak a két ország puszta méretéből adódóan az Oroszország Ukrajna ellen tervezett hadművelete a legnagyobb európai háború lehet 1945 óta – mondta Boris Johnson brit miniszterelnök a BBC-nek. … Beszélt arról is, hogy az amerikaiak becslése szerint 169-190 ezer orosz katona állomásozik az Ukrán határ mentén (Oroszországban, illetve Fehéroroszországban), de beleszámolják ebbe a kelet-ukrajnai szakadárokat is. … A müncheni biztonságpolitikai találkozón – amelyen ezúttal nem képviseltette magát Oroszország – Joe Biden arról tájékoztatta a nyugati vezetőket, hogy az amerikai hírszerzési jelentések szerint az oroszok nemcsak keletről, hanem akár Fehéroroszország … Reklám A brit miniszterelnök szerint háború esetén Nagy-Britannia még a korábban javasoltnál is messzebbre ható szankciókat vezetne be Oroszországgal szemben; az Egyesült Államokkal közösen leállítanák az orosz vállalatok fontban történő kereskedelmét … Szombaton az USA alelnöke, Kamala Harris is arról beszélt Münchenben, hogy az orosz támadás gyors, kemény és egységes gazdasági szankciókat vonna maga után, amelyek Oroszország pénzügyi rendszerét és kulcsfontosságú iparágait sújtják – figyelmeztetett …
… Közben Kína szavakban ugyan kiállt Ukrajna területi épsége mellett, de közben a Nyugattal szemben Oroszország … Reklám Münchenben Zelenszkij a CNN-nek arról is beszélt , hogy a NATO-nak meg kell határoznia egy konkrét menetrendet, hogy mikor csatlakozhat Ukrajna az észak-atlanti katonai szövetséghez. … Arra viszont ne számítson senki – folytatta –, hogy Ukrajna beletörődik abba, hogy tartósan ütközőzóna lesz a Nyugat és Oroszország között. … Azt is határozottan kérte, hogy már most konkrektizálják az orosz támadás esetén életbe lépő Oroszország elleni szankciókat, ne várják meg ezzel az esetleges háborút. … Ezután azonban azt hangsúlyozta, hogy Oroszország jogos biztonsági igényeit komolyan kell venni, és azokat tiszteletben kell tartani. … Az ukrán válság kapcsán a Minszk II megállapodást nevezte a rendezés alapjának – ez a szakadár kelet-ukrán régiók autonómiájából indul ki, ami Oroszország követeléseinek az alapja, de Ukrajnának nem áll szándékában megadni. …
… A német, az osztrák és a francia kormány is arra kéri az állampolgárait, hogy hagyják el Ukrajna területét, és ha lehetséges, ne utazzanak az országba. … Eszkalálódó helyzet Pénteken kelet-ukrajnai szakadárok jelentették be, hogy szerintük Ukrajna készül általános támadásra , ezért a szakadár Donyecki Népköztársaság (DNR) megkezdi a területén élők kimenekítését Oroszországba. … A korábbi nyugati értesülések, amelyek az Ukrajna elleni lehetséges orosz támadásokról szóltak, többször megjegyezték, hogy ehhez majd Oroszország valamilyen ürügyet keres, például egy megrendezett támadásra hivatkozna . … Reklám Pénteken Vlagyimir Putyin is arról beszélt : egyre kiélezettebb a helyzet Donyeck körül, Ukrajna folyamatosan megsérti orosz nyelvű állampolgárainak jogait, Kijev szabotálja a kelet-ukrajnai válság rendezésére hivatott minszki megállapodást, nem … Ez azonban nemcsak a kelet-ukrajnai részekre, hanem a 2014-ben egyoldalúan Oroszországhoz csatolt Krím félszigetre is vonatkozik. …
… Oroszország a nukleáris fegyverzetét teszteli, ballisztikus rakétákkal és drónokkal folytatott szombaton … Pénteken váratlanul jelentette be Oroszország, hogy másnap ballisztikus rakétákkal és manőverező rovotrepülőgépekkel hadgyakorlatot tartanak a nukleáris fegyverzet tesztelésére. … Oroszország nyugati források szerint több, mint 150 ezer katonát állomásoztat az ukrán határ közelében, részben orosz, részben belarusz területen. … Oroszország ugyan bejelentette, hogy az ukrán határ közelében állomásozó egységeinek megkezdte a részleges visszavonását, nyugati források szerint ennek éppen az ellenkezője történik. … Biden szerint Oroszország Kijev ellen is támadást tervez – és már az tűnik pozitívumnak, hogy Oroszország legalább nukleáris háborút nem tervez még az amerikai elnök szerint sem. … Ukrajna továbbra is vehemensen tagadja, hogy szándékában állna támadást indítani a szakadár területek ellen. …
… Soha nem látott súlyosságú gazdasági büntetőintézkedésekkel válaszol az Egyesült Államok és szövetségeseinek egységes közössége, ha Oroszország ráront Ukrajnára – jelentette ki Kamala Harris amerikai alelnök szombaton az 58. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai … Ha viszont Oroszország ismét támadásra vetemedik Ukrajna ellen, gyors, kemény és egységes gazdasági szankciók következnek, amelyek Oroszország pénzügyi rendszerét és kulcsfontosságú iparágait sújtják – figyelmeztetett. … A korábbi közlés szerint a hadgyakorlatot a nukleáris és nem nukleáris erőik tesztelésére tartották az Ukrajna közelében tevékenykedő déli katonai körzet részvételével. …