Archívum
… Nemcsak a civilek állnak ki Ukrajna mellett, hanem az üzleti szféra szereplői is. … Amellett, hogy folyamatosan érkeznek a hírek arról, éppen melyik nagyvállalat mit bojkottál Oroszországban, olyan komoly akciók is történnek, mint például néhány cseh fegyvergyár összefogása. … Az ukrán elnök március 3-án felszólította a nyugati országokat, hogy növeljék az Ukrajnának nyújtott katonai segélyt, különben Oroszország kerülhet előnybe. … Az Ukrajna és Oroszország közötti konfliktus miatt várhatóan 4 millió ukrán kényszerül majd menekülésre. Lengyelországba már több mint 300 ezren érkeztek, főleg nők és gyerekek. …
… Sírva üzente a magyaroknak Ukrajna budapesti nagykövete, Nepop Ljubov egy pénteki konferencián – reagálva Orbán Viktor szavaira –, hogy stratégiai nyugalmatok csak a sírban lesz. … Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára megerősítette , hogy Oroszország kazettás bombát is bevetett Ukrajnában. … Oroszországban egy most elfogadott törvény szerint börtön jár azért, ha valaki – moszkvai értelmezés szerint – hamis híreket közöl a hadseregről. Egy televízió már be is szüntette a működését, a BBC is felfüggesztette a munkát. …
… Oroszországban letiltották a Twittert és a Facebookot , valamint többek között a BBC híroldalait is elérhetetlenné tették, még kevesebb lehetőséget hagyva az oroszoknak, hogy tájékozódjanak a háborúról, de ez arra is válasz volt, hogy több orosz médiumot … Ráadásul Csehország a törvényi szabályozást felülírva büntetlenül engedi polgárainak, hogy Ukrajna oldalán harcoljanak . … Már magyar futballpályán is láthattunk Ukrajna melletti kiállást , a Fehérvár ukrán játékosai Ivan Petrjak gólja után kérték, hogy legyen vége a háborúnak. …
… Oroszországban letiltották a Twittert, a Facebookot , és többek között a BBC híroldalait is elérhetetlenné tették, még kevesebb lehetőséget hagyva az oroszoknak, hogy tájékozódjanak a háborúról, de ez arra is válasz volt, hogy több orosz médiumot betiltottak … Cseh fegyvergyártók újabb szállítmányt küldenek Ukrajnába , és ezt megszavazta a parlamentjük is, ráadásul Csehország a törvényi szabályozást felülírva büntetlenül engedi polgárainak, hogy Ukrajna oldalán harcoljanak . … Már magyar futballpályán is láthattunk Ukrajna melletti kiállást , a Fehérvár ukrán játékosai Ivan Petrjak gólja után kérték, hogy legyen vége a háborúnak. …
… valószínűségét, hogy az a legkisebb fenyegetést is jelentse Oroszországra nézve. … Soros Györgynek az Ukrajna ellen zajló orosz hibrid háború kezdete és a Krím annektálása után bő fél évvel megjelent írása egyébiránt az „Ébredj, Európa” címet viselte, első két mondata pedig így hangzott: „Európa alapvető, Oroszország felől érkező egzisztenciális … A tavaly októberi és idén januári szállítmányokkal együtt is 100 alatt maradhatott az indító berendezések száma, a hozzávaló rakétából pedig körülbelül 500 darabot kapott Ukrajna a háború kitöréséig. … Reklám Az Ukrajna köré vont orosz csoportosításról kiadott videók között már hónapok óta láthatók voltak olyan felvételek, amelyeken egy furcsa, barkácsolt sufnituningnak tűnő szerkezet volt a harckocsik tornyára szerelve. … Ukrajna már a háború előtt használta ezt az eszközt, sőt, Törökországgal közös gyártásról is tárgyaltak, és a háború kitörése után is kaptak belőle újabb szállítmányokat. …
… Volodomir Zelenszkij, Ukrajna elnöke egész Európának riadót fújt egy videóüzenetében, amelyet azután tett közzé, hogy az oroszok támadása következtében tűz ütött ki a zaporizzsjai atomerőműben . … Szerinte Oroszország nukleáris hamuval borítaná be az egész országot, ezért azonnal le kell állítani az orosz hadsereget. „Ha robbanás történik, az mindennek a vége. Európa vége. Evakuálni kell Európát.” Reklám …
… A lengyel külügyminisztérium azt javasolja a lengyel állampolgároknak, hogy hagyják el Oroszországot és Belaruszt az ukrajnai helyzet miatt. … „Javasoljuk az Oroszországban tartózkodó lengyel állampolgároknak, hogy a rendelkezésre álló közlekedési eszközökkel hagyják el az ország területét” – közölték, hozzátéve, hogy az utazási lehetőségek korlátozottak a két ország közötti légi járatok felfüggesztése …
… Miközben Oroszországból egyedül csak az ország második legnagyobb olajvállalata, a Lukoil mert nyíltan kiállni a háborús konfliktus ellen , az Instagramon az oligarchák és orosz üzletemberek gyerekei írnak olyan posztokat, amikben Ukrajna mellett állnak …
… Az Oroszország elleni szankciók mellett is „teljesen reálisnak” tartja Orbán Viktor, hogy folytatódjon a Paks II. beruházás. A miniszterelnök az RTL Klub kérdésére válaszolva nyilatkozott a tervezett atomerőmű-bővítésről. … Itt Aszódi szerint Magyarország szintje fölött fog eldőlni, hogy megvalósítható-e a szerződött konstrukció a Roszatommal, hiszen átfogó szankciók vannak érvényben Oroszország ellen, és minél tovább tart ez a háború, annál súlyosabbak lesznek ezek. … Aszódi Attila szerint minden egyes nappal megkérdőjeleződik a partner vállalhatósága, de eddig a pontig még azt látjuk, hogy Európának nagyon mély az együttműködése Oroszországgal energetikai területen. … Végül az is szóba került, mennyire vannak veszélyben a háborús helyzet miatt az ukrajnai atomerőművek, amelyek kapcsán a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség már aggodalmát fejezte ki. … Arra a kérdésre, mennyire védettek az ukrajnai blokkok, mennyire kell tartani attól, hogy a harcok során sérülést szenvednek, azt felelte, hogy a 15 működőből 13 blokk elég jól védett, de célzott katonai támadás ellen ez nem elégséges – az is járhatna …
… Újabb fejezetükhöz érkeztek a tárgyalások Oroszország és Ukrajna között a lengyel–belarusz határon. …