Archívum

RSS

Vége a sztrájknak, megállapodott az Operaház vezetése a dolgozókkal

Az Operaház az év második felében 30 százalékos alapbéremelést ad a dolgozóinak.

… Vasárnap 11-kor a Magyar Állami Operaház vezetése és az intézmény dolgozóit képviselő szakszervezetek elnökei megállapodtak a sztrájk felfüggesztésében – írja az Operaház sajtóközleményében. … Az Operaház az év második felében – két részletben – összesen 30 százalékos alapbéremelést biztosít a dolgozóinak, továbbá áprilisban és szeptemberben nettó 140-140 ezer forintos cafeteria emelést is ad. … Zsidaiék 2015 óta vitték az Opera Cafét és a ház büféit, majd miután a 2030-ig szóló, közbeszerzésen elnyert szerződést Ókovácsék felbontották, a cég perre vitte az ügyet, a peren kívül pedig 100 milliós tartozást követelnek. …

Ki akarták bontani a zárkájuk falát, így próbáltak megszökni rabok a győri börtönből

Egy letört ágylétra darabjával próbálták meg kibontani a zárkájukat. Nem jártak sikerrel, a parancsnok feljelentést tett a rendőrségen.

… Makula György szerint valószínűleg a fogvatartottak arra már nem gondoltak, hogy ha esetleg átjutnak a falon, hogyan jutnak le a közel 10 méter magas, biztonsági elemekkel ellátott épületen. … Győri fogvatartott legutóbb 2017 szeptemberében, kihallgatása után szökött meg a Győri Járásbíróság udvaráról. Őt ezért jogerősen két év két hónap fegyházbüntetésre ítélte a másodfokon eljáró Győri Törvényszék. …

133-ra emelkedett a moszkvai terrortámadás áldozatainak száma

Tizenöt ember még mindig életveszélyes állapotban fekszik a kórházban.

… 133-ra emelkedett a pénteki moszkvai terrortámadás áldozatainak száma az orosz hírügynökségek szerint. 107 embert kórházban ápolnak, közülük 15-nek rendkívül súlyos az állapotba. … Beszlanban 2004 szeptemberében történt túszdráma során 334 ember vesztette életét csecsen terroristák miatt. …

Több mint 120 embert vakítottak meg az iráni hatóságok a 2022-es nőjogi tüntetéseken

Az ENSZ által is bemutatott nyomozás alapján öt éves lány is van az áldozatok között.

… Az UC Berkeley Emberi Jogi Központjának nyomozása szerint több mint 120, többségében 30 év alatti tüntetőt vakítottak meg az iráni hatóságok a 2022-es iráni demonstrációsorozat alatt. … Tüntetések Iránban A 22 éves kurd Mahsza Aminit 2022 szeptemberében tartóztatták le, mert az iráni erkölcsrendészet szerint megszegte a fejkendő viselésére vonatkozó törvényt. …

Fegyveresek tüzet nyitottak egy Moszkvához közeli koncertteremben, robbanások is voltak, 93 halott...

Több mint 100-an sérültek meg, az épület teteje nagy lánggal égett, de a tűzoltók szerint már nem terjed tovább a tűz. A Reuters és a CNN szerint az Iszlám Állam vállalta magára a...

… Az orosz nyomozó hatóságok hajnali közlése szerint legkevesebb 60-an meghaltak, 115-en megsérültek. Szombaton már legalább 93 halottról számoltak be. Három gyerek is a halottak között van. … Ezen a listán három áldozat mellett csak annyi áll, hogy „gyerek”, ebből tehát egyelőre csupán annyit tudni, hogy 18 év alattiak voltak. Az egészségügyi miniszter szerint 115-en kerültek sérülésekkel kórházba, közülük 60-an vannak súlyos állapotban. … Igaz, Putyin március 19-én nyugati zsarolásnak nevezte a követségek figyelmeztetését az esetleges terrorista támadásról. … Oroszországban korábban 2017-ben követtek el 14 halálos áldozattal járó terrortámadást a szentpétervári metróban. 2013-ban öngyilkos merénylők 34 embert öltek meg a szocsi olimpia előtt Volgográdban. 2011-ben öngyilkos merénylők a moszkvai reptéren öltek … Dmitrij Peszkov a Nyugatot vádolta a feszültség növelésével és hosszú idő óta említést tett a mozgósításról is, amit Oroszország mindeddig el akart kerülni, mert a 2022 szeptemberében elrendelt részleges mozgósítás rendkívül népszerűtlen volt – bár 300 …

Ősszel forgatják a sorozatot lezáró Peaky Blinders-filmet

Cillian Murphy is visszatér Thomas Shelby szerepében.

… Szeptemberben elkezdődik a Peaky Blinders-film forgatása – erősítette meg a sorozat alkotója, Steven Knight, írja a Rolling Stone magazin. … Szeptemberben forgatjuk, nem messze innen, Digbethben” – mondta. … A sorozat a Shelby nevű ír-cigány gengsztercsalád sorsát követi nyomon az 1920-as évek Birminghamjében és az azt követő évtizedekben. A Peaky Blinders utolsó, 2022-es hatodik évadáról szóló kritikánkat itt tudja elolvasni . …

36 év után visszatér Beetlejuice

Szeptemberben érkezik a mozikba Tim Burton klasszikusának a folytatása, amelyhez kiadták az első előzetest.

… Itthon Beetlejuice – Kísértethistória néven futott Tim Burton 1988-as horrorkomédiája, amiből évtizedek óta próbálnak folytatást csinálni, de csak animációs sorozatra, videójátékokra és musicalre futotta. … A filmet ismét Tim Burton rendezi, és felbukkan majd benne az 1988-as szereplőgárdából Michael Keaton (ismét Beetlejuice szerepében), Winona Ryder és Catherine O'Hara is, akikhez olyan jó nevű színészek csatlakoznak a már említett Ortega mellett, mint … Az 1988-as film óriási siker volt a maga idején, hiszen a 15 milliós büdzséből 75 millió dolláros bevételt termeltek, és megnyerték vele a legjobb sminknek járó Oscart is. A Beetlejuice Beetlejuice szeptember elején érkezik a mozikba világszerte. …

Már az Eb-ellenfelek is kutatják a magyar fociválogatott titkát

A magyar válogatott 2022 szeptemberében kapott ki utoljára, a veretlenség megőrzése fontos a törökök ellen péntek este, de legalább ennyire az a csapat fejlesztése is. Balbekkben nagy a...

… Csütörtök estig úgy tűnt, hogy Orbán tavaly szeptember után állhat újra a válogatott rendelkezésére, de mint a kapitány elmondta, van egy kisebb sérülése, így nem akarnak kockáztatni. … A 187 centis, kiváló felépítésű, Berlinben született védő a német korosztályos válogatottban még a csapatkapitányi szerepet is betöltötte, ami vezetői erényekre is utal. … Helyettese a felcsúti Nagy Zsolt lehet, aki sikerélménnyel, a Fradi-pályán kiharcolt 11-gyel érkezett a válogatotthoz. … A 19 éves Vancsa Zalán kisebb kihagyás után a belga másodosztályból tért vissza a válogatott keretbe. A Lommelben mesterhármasig jutott az RFC Liège ellen, 4–1-re nyertek. … Itt lesz a Puskás Arénában két ifjú titán is, a 19 éves Arda Güler a Real Madridból és a még nála is fiatalabb Kenan Yıldız a Juventusból. Nemcsak topligás, hanem hazai sztárjaik is vannak, Kerem Aktürkoğlu a Galatasaray csatára. …

Klímaidőgéppel kellene 265 évet visszapörgetnünk, de csak fél óránál tartunk

Olyannyira túlhevülőben van már a bolygónk, hogy kénytelenek leszünk a korábban levegőbe pumpált szén-dioxid egy részét visszaszippantani. A zöld technológiák piacán ezért új aranyláz tört ki, ömlik...

… Az 1995 óta szervezett COP-tárgyalássorozat többségén említés szintjén sem került szóba. … Tegyük fel, hogy a karboneltávolítási megoldások azt teszik lehetővé, hogy visszapörgessük az időt az 17601840-es ipari forradalom előtti időszakra, azaz 265 évvel ezelőttre. … és 19 kisebb építésére jutott pénz. … Pedig műszakilag lenne mód a fermentáció során megcsípni ezt a karbonmennyiséget, de egyes becslések szerint ez tonnánként 108-121 eurós nagyságrendű költséggel járna. … Lantos Csaba energiaügyi miniszter tavaly szeptemberben szólalt fel a Szegedi Egyetem Szén-dioxid-tárolási és -hasznosítási (CCU/S) lehetőségek Magyarországon című fehér könyvének bemutatóján és hangoztatta, hogy a technológia részt fog kapni a magyar …

48 szurkoló kapott pénzbírságot és eltiltást a 2021-es Eb budapesti meccsein történt rendbontások...

Egy évig nem járhatnak futballmeccsekre.

… A bíróság gyorsított eljárásban, büntetővégzésben 182-től 440 ezer forintig terjedő pénzbüntetéseket szabott ki, és 1 évre eltiltotta őket a futballmeccsek látogatásától. … A vádirat szerint a vádlottak szurkolóként vettek részt a labdarúgó Európa-bajnokság keretében, a Puskás Arénában, 2021. június 15-én megrendezett Magyarország – Portugália, 2021. június 19-én lebonyolított Magyarország – Franciaország és a 2021. szeptember …

Kövess minket Facebookon is!