Archívum

RSS

Itt a vége, már hetente sem fognak hazai adatokat közölni a koronavírusos esetekről

Több mint három év után leáll az adatközlés, mert már hetek óta csak szórványos esetek vannak.

… Megszünteti a heti adatszolgáltatást a koronavírus-fertőzöttek számáról a Koronavírus Sajtóközpont. … A szervezet pénteken az MTI-vel azt közölte: miután Magyarországon hetek óta már csak szórványos, egyedi koronavírus-fertőzéseket diagnosztizálnak, vagyis járvány már nincs, és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is hivatalosan megszüntette a globális … vészhelyzetet, a koronavírus-fertőzöttek számáról szóló heti adatközlést megszüntetik. … A napi adatközlés a járvány hivatalos magyarországi kezdete körül, 2020 tavaszán indult, ezután valamivel több mint egy éve, 2022 májusában heti adatközlésre álltak át . … Reklám Ez azt jelenti, hogy az oldal archívumként sem működik tovább, tehát az sem használhatja, aki a korábbi heti/napi járványadatokat és járványügyi intézkedéseket böngészné. …

Járványadatok: 30 beteg meghalt, 825 új fertőzöttet találtak

Hivatalosan továbbra is négyezer alatt van az aktív fertőzöttek száma.

… A január másodikával megszűnt a koronavírus-járvány miatt létrehozott koronavirus.gov.hu, azóta a Koronavírus Sajtóközpont az MTI számára adja ki az előző heti összesített adatokat. … közölt adatokhoz képest +425) A harmadik dózissal is beoltottak száma: 3 904 693 (a múlt héten közölt adatokhoz képest +135) A negyedik dózissal beoltottak száma: 423 023 (a múlt héten közölt adatokhoz képest +920) Az aktív fertőzöttek, tehát akik éppen koronavírusosak …

Járványadatok: 19-en meghaltak, 620 új fertőzöttet találtak

Az országban 3913 aktív fertőzött volt múlt héten.

… A január másodikával megszűnt a koronavírus-járvány miatt létrehozott koronavirus.gov.hu, azóta a Koronavírus Sajtóközpont az MTI számára adja ki az előző heti összesített adatokat. … adatokhoz képest +208) A harmadik dózissal is beoltottak száma: 3 904 558 (a múlt héten közölt adatokhoz képest +145) A negyedik dózissal beoltottak száma: 422 103 (a múlt héten közölt adatokhoz képest +1416) Az aktív fertőzöttek, tehát akik éppen koronavírusosak …

Járványadatok: 51-en haltak meg, 2921 új fertőzöttet találtak a múlt héten

Megszűnt a koronavirus.gov.hu, úgyhogy az MTI hozta az adatokat.

… A január másodikával megszűnt kornavirus.gov.hu helyett ezen a héten már az MTI adta ki a Koronavírus Sajtóközponttól megkapott heti járványadatokat. … képest +21) A harmadik dózissal is beoltottak száma: 3 903 721 (a múlt héten közölt adathoz képest +42) A negyedik dózissal beoltottak száma: 413 303 (a múlt héten közölt adathoz képest +418) Az aktív fertőzöttek száma jelenleg 13 070, csökkent a múlt heti …

Heti járványadatok: 59-en meghaltak, 5170 új fertőzöttet találtak

Az ünnepek alatt nem lesz oltás a kórházi oltópontokon.

… Megérkeztek a legfrissebb hazai adatok a koronavírus-járványról, amelyről továbbra is heti rendszerességgel ad információt a kormányzati tájékoztató oldal . … Az NNK minden héten szondázza a koronavírus szennyvízben mért örökítőanyagát, és a múlt heti adatok további enyhe emelkedést mutatnak az országos átlagkoncentrációt tekintve. …

Járványadatok: 43-an meghaltak, 5193 új fertőzöttet találtak múlt héten

1124-en vannak kórházban, közülük 24-en lélegeztetőgépen.

… Megérkeztek a legfrissebb hazai adatok a koronavírus-járványról, amelyről továbbra is heti rendszerességgel ad információt a kormányzati tájékoztató oldal . …

Járványadatok: 50-en meghaltak, 4704 új fertőzöttet találtak múlt héten

828-an vannak kórházban, közülük 14-en szorulnak lélegeztetőgépre.

… Megérkeztek a legfrissebb hazai adatok a koronavírus-járványról, amelyről továbbra is heti rendszerességgel ad információt a kormányzati tájékoztató oldal . … Reklám Közben enyhén emelkedik a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ. …

Járványadatok: 42-en meghaltak, 4 259 új fertőzöttet találtak múlt héten

336-an vannak kórházban, közülük 7-en szorulnak lélegeztetőgépre.

… Megérkeztek a legfrissebb hazai adatok a koronavírus-járványról, amelyről továbbra is heti rendszerességgel ad információt a kormányzati tájékoztató oldal . …

Járványadatok: 61-en meghaltak, 4098 új fertőzöttet találtak múlt héten

Kórházi ellátásra 770-en szorulnak, lélegeztetőgépre 11 betegnek van szüksége.

… Amikor az ünnepek miatt nem tömbösítik az adatközlést, akkor továbbra is heti rendszerességgel érkeznek a hazai koronavírus-járványról közölt adatok a tájékoztató oldalon . … Arról nincs pontos adat, hogy hány várandós nő halt meg Magyarországon koronavírus-fertőzés miatt, mert nem minden érintett tudott arról, hogy covidos lett, azt viszont tudjuk, hogy az oltott kismamák közül senki nem halt meg – ezt mondta az RTL Praxis …

A járványok után a háborúktól tartunk leginkább, a lezárás alatt nem is romlottak sokat a...

A Policy Solutions kutatása szerint egyre többen tartják veszélytelennek a koronavírust, annak ellenére, hogy sokan nagyon keveset tudnak róla. A home office inkább a diplomások kiváltsága,...

… A koronavírus-járvány két és fél évének mérlege a magyar társadalom szemében a Policy Solutions kutatása … A magyarok nem jól tájékozottak Az újságok a szűkszavú kormányzati kommunikáció miatt ma már csak hetente, kéthetente tudnak írni az aktuális járványadatokról, de nem is olyan rég még naponta érkeztek friss számok. … A koronavírus ellen be nem oltottak a majomhimlőt is nagyobb arányban tartják veszélytelennek (52 százalék), az oltottak viszont a 56 százalékban veszélyesnek tartják a betegséget. … Heti öt napot csak 13 százalék dolgozna otthonról, tehát látható, hogy a hibrid megoldások a legnépszerűbbek. …

Kövess minket Facebookon is!