Archívum

Sulyok Tamás köztársasági elnök távolmarad a keleti NATO-országok találkozójától
Először nem lesz közös nyilatkozat.

… Az Euractivnak nem indokolta távolmaradását Sulyok hivatala, a Telex is érdeklődött a hiányzás okáról, ha válaszolnak, frissítjük a cikkünket. A Financial Times eközben arról írt, hogy Magyarországot kizárhatják a kilenc ország megbeszéléseiről. …

Fact-check: Deutsch Tamás tényleg a második legkevesebbet szavazó EP-képviselő egész Európában?
Magyar Péter szerint a Fidesz EP-listavezetője az előző ciklusban kihagyta a szavazások 30 százalékát is. Deutsch ennél többet járt be, és más fideszesek is vannak még mögötte.

… Egy-egy plenáris ülésen megesik, hogy száz-százötven módosítóról szavaznak, például a menekültügyi csomag egyik eleménél, így az ezekről való hiányzás erősebben le tudja húzni a százalékokat. …

Egy férfi prostitúcióra kényszerített, éheztetett és bántalmazott egy gyermekotthonból megszökött...
A férfi hét hónap alatt nagyjából 6,5 millió forintot keresett a lány futtatásán. Vádat emeltek ellene.

… A fiatal lány 2022 októberében került gyerekotthonba az iskolai magaviselete, hiányzásai és csavargásai miatt. A lány rendszeresen megszökött az otthonból, ez idő alatt gyógyszereit sem szedte. …

Sörfőzés miatt hiányzott – ókori egyiptomi munkások komoly indokai, miért hagytak ki napot
Egy ókori kőtáblán pontosan vezették, ki, miért maradt távol II. Ramszesz fáraó építkezéséről. Persze a főnök olykor saját ügyeit intéztette a munkásokkal.

… A British Múzeum tulajdonában van egy olyan kőtábla , amelyre még a hiányzás indokait is felvésték. Ebből kiderül, hogy a sörfőzés mindenek elé való volt, de egy halott betekercselése is megfelelő indok lehetett. … Gyakori, több munkásnál visszatérő indok volt a hiányzásra a sörfőzés. A sör akkoriban alaptápláléknak számított, szinte mindennap fogyasztották, persze vallási és egyéb ünnepeken azért élvezetből is itták. …

Füstöltek a szavazógépek: a mini-Dubaj beruházásról és ügyészségi iratokhoz való hozzáférésről is...
Meg a honvédek jogállásáról és a józsefvárosi ingatlanok kisajátításáról is döntöttek.

… Szintén ebben a törvénycsomagban szerepelt, hogy átalakul az orvosi igazolások rendje: az óvodai, iskolai vagy kollégiumi foglalkozásról való hiányzásról szóló igazolást a jövőben az elektronikus egészségügyi szolgáltató téren keresztül is továbbítani …

Ha látták a naplóban, hogy nincs egy tanulónak jegye, akkor szóltak, hogy be kell írni egy egyest
Az ügyészség szerint egy szegedi alapítvány és iskolái több mint százmillió forintot vettek fel olyan tanulók után, akik nem jártak oda, és a dolgozóknak is be kell iratkozniuk a képzésekre.

… Azonban a kuratórium volt elnöke szerint a hiányzásokkal a vezetőségnek nem volt dolga, mivel a felvehető normatíva alapja a jogviszony, és bár a tanulói jogviszony megszüntetése összefügg a hiányzásokkal, azok adminisztrációját az iskolák végezték, a … Egy 2014 januári email alapján az előző félévben 677 tanuló hiányzása haladta meg a jogszabályban meghatározott mértéket. … A másodrendű vádlott szerint erről a kuratórium is tudott, de a hiányzások ellenére is jogosan vették fel a normatívát, mert az arra való jogosultság csak a félévkor megszüntetett jogviszonyok után múlik el. … A törvényi szabályozás szerint, ha egy tanuló hiányzása elérte a húsz órát, akkor meg kellett szüntetni a jogviszonyát. … A nő úgy látta, annyira szigorúan azért nem nézték a hiányzásokat, „inkább emberileg követték” azokat. „Mi lett a sorsa annak, aki húsz, harminc, negyven órát hiányzott huzamosabban?” …

Még száz nap, és kezdődik az olimpia, összeszedtük, mire érdemes figyelni
Százötven magyar versenyző helye már biztos, négy csapatunknak is lehet szurkolni. Tokióban húsz érmünk volt, szerencsés esetben most több is lehet, de ahhoz mindennek össze kellene jönnie. A...

… Úszásban Milák Kristóf formája okozta az elmúlt időszak bizonytalanságát, de ha fegyelmezetten, hiányzások nélkül lenyomja a következő 14 hetet, akkor éremre feltétlenül esélyes. …

Hajdú B. István két és fél hétig kórházban volt, megműtötték
A kommentátor betegsége részleteiről nem beszélt, legközelebb a párizsi olimpián tervezi visszatérését.

… István, a kommentátor a hiányzás okával kapcsolatban most először nyilatkozott a Sportal.hu -nak. Elmondta, hogy megműtötték, két és fél héten át volt kórházban. …

Vádat emeltek egy szegedi szülő ellen, amiért orvosi igazolásokat hamisított a gyerekének
Az anyára pénzbüntetés várhat.

… Vádat emeltek egy szegedi nővel szemben, aki tucatnyi alkalommal próbálta meg hamis orvosi igazolásokkal fedezni kislánya iskolai hiányzásait, írja az MTI. …

Összekötnék az EESZT-t a KRÉTA-val, még több adminisztrációs teher hárulhat a gyerekorvosokra
Az igazolást a jövőben az orvosnak az EESZT-n keresztül továbbítania kellene majd a gyerek oktatási intézményének is.

… A gyerekorvosok munkaidejének több mint a fele az iskolai hiányzások miatti igazolások kiállítására megy el, miközben ilyenkor sokszor nincs is szükség semmilyen orvosi ellátásra – erről a problémáról korábban ebben a cikkben írtunk részletesen . … Eközben az intézményvezetők nehezményezik, hogy a mostani jogszabályok mellett nem tudják a gyermek hiányzását elfogadni, ha nincs orvosi igazolás. …

Kövess minket Facebookon is!