Archívum

Lázár János még mindig alig jár be a parlamentbe, Szijjártó is sokat hiányzik
A fideszesek hiányoznak a legtöbbször a parlamenti szavazásokon.

… Őt követi Szijjártó Péter 91 hiányzással, majd a szintén fideszes Németh Zsolt 86-tal – mindketten kihagyták az eddigi szavazások több mint felét. …

Forsthoffer Ágnes bekeményít, listázzák a hiányzásokat a parlamentben
A házelnök egyelőre nem büntetett meg senkit, de listába rendezték a parlament honlapján, hogy ki hányszor nem volt ott a szavazásokon. A csúcstartó: Lázár János.

… Azt írja, hogy „a kirívóan magas hiányzásokkal érintett párt” a korábbi szokásoknak megfelelően most is benyújtott egy rövid indoklást arról, hogy a májusi hiányzásokat igazoltnak tekintik. … Kérésére a párt részletesen megindokolta a hiányzásokat. „Nem szeretném minősíteni a megjelölt okokat, vagy megkérdőjelezni azok valódiságát. Egy bizonyosan látszik: az elmúlt időszakban elromlott az erkölcsi iránytű” – írta a házelnök. … Forsthoffer Ágnes azt írta, hogy júniustól már kiszámíthatóvá vált az Országgyűlés munkarendje, ezért „a jövőben kizárólag egészségügyi ok, valamint hivatalos, országgyűlés/kormány általi kiküldetés, kötelezettség méltányolható igazolt hiányzásként”. …

Lázár János és Szijjártó Péter alig jár be a parlamentbe, de eddig megúszták a büntetést
A két fideszes képviselő állandó távolmaradását Magyar Péter osztályfőnök módjára többször is szóvá tette. A házszabály szerint a házelnök csökkentheti az igazolatlanul hiányzó képviselők fizetését....

… A hiányzásokat Magyar Péter szigorú osztályfőnök módjára számontartja, és többször is szóvá tette. „Se Szijjártó Péter, se Lázár János valamiért nem mer vagy nem akar bejönni. … Megjegyezte ugyanakkor, hogy figyelik a hiányzásokat, és „ha szükséges”, akkor felhívják az érintettek figyelmét arra, hogy „miért vannak itt”. … A frakciótól cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ, de Kocsis Máté elküldte lapunknak a Gulyás Gergelynek címzett levelét, amelyben részletesen leírta három hiányzása körülményeit. … „Tisztában voltam vele, hogy a hiányzásba beszámító szavazások döntő hányada akkorra esik, amikor már nem leszek jelen, de nem tudtam másképp megoldani.” … Az MTI beszámolója szerint a Fidesz szombati kongresszusa előtt Gulyás Gergelyt megkérdezték az újságírók, hogy mit gondol a három képviselő parlamenti hiányzásairól. …

Magyar: Sokan megijedtek, hogy Lázár Jánost bevitték, mert régen nem látták a Parlamentben

… Se Szijjártó Péter, se Lázár János nincs bent – ezzel majd foglalkozunk kell, elnök asszony – mondta Magyar Péter az ülést vezető Forsthoffer Ágnesre nézve, hogy ki kellene vizsgálni a képviselői hiányzásokat. …

Soha nem látott csapatok, ismeretlen kihívások, extrém terhelés – indul a 48 csapatos foci-vb
Szélsőséges körülmények közt kell focizniuk a csapatoknak, nem lesznek egyenlő feltételek a vb-n, ami megismerteti velünk a tizenhatoddöntő kifejezést. Végignéztük, mi várható, miért favorit...

… Nyilván Olaszország bármelyik csoportból tovább tudna jutni, de a hiányzása már nem egyedi, az előző két vb-t is nélkülük rendezték. Ha ott lennének, hárommal biztosan kevesebb lenne az érdektelen meccsek száma, mert azokból lesz bőséggel. …

A 2010 utáni magyar növekedési modell: jól ment, csak nem messzire
Az adatok feketén-fehéren megmutatják, miért ütközött falakba a magyar gazdaság a 2020-as évekre: pont azokat a területeket nem támogatta a politika, amelyek a hosszú távú bővüléshez fontosak...

… A munkaerőre gyakorolt következmények közvetlenek: alacsonyabb munkatermelékenység, magasabb hiányzás és alacsonyabb munkaerőpiaci részvétel, különösen egy olyan öregedő társadalomban, mint a magyar. …

Marosvásárhelyi fiatalokat vittek Szolnokra, hogy a Fidesznek kopogtassanak
A Magyar Polgári Erő szervezésében tizenhárom, többségében középiskolás diák járja a szolnoki utcákat a Fidesz–KDNP jelöltjének támogatására, egy évekkel ezelőtt megkötött politikai együttműködés...

… Bár az iskola falain kívül a diákoknak is van véleménynyilvánítási szabadságuk, mivel tanítási időben tartózkodnak külföldön kampányolni, az adminisztratív szempontból igazolatlan hiányzásnak minősül, illetve súlyos büntetést vonhat maga után, ha kiderül … Amikor megtudta, hogy akár kéthetes távolmaradásról is szó lehet, úgy reagált: nem látja, ki és milyen alapon tudná igazolni egy ilyen hosszúságú hiányzást az iskolából. …

Olyan táppénzszigorítás van Romániában, amely nálunk sem lenne népszerű
Az első napra ezentúl nem jár semmi, pedig eddig is a románok mentek a második legritkábban betegszabadságra az EU-n belül.

… Alulnézet: a kormány szerint túl sok az olyan egy-két napos hiányzás, amely mögött nincs betegség, csak orvosi igazolás, ezeket is szeretnék kiszűrni. …

Két nagyobb gyerekkel tudtuk csak lefogni a dühöngő gyereket
Aki a gyermekvédelemben dolgozik, az gyerekverő vagy pedofil? A Telexnek nyilatkozó nevelők szerint súlyos hatása volt a Szőlő utcai botránynak a gyermekotthonokban dolgozókra. Nem mindig vannak...

… Tehetetlenek a szökésekkel szemben A gyermekotthonokban dolgozók tehetetlenségét jól jelzi, hogy az iskolai hiányzásokkal és a szökésekkel sem tudnak mit kezdeni. …

Voltak már sokkoló vereségei a magyar focinak, de ez a mostani több okból is különösen fájó
A világbajnokság létszámbővítése és a kedvező sorsolás mellett a korábbiaknál is nagyobb kudarc a kiesés, pláne hogy ennek a keretnek a korösszetétele miatt ez volt az utolsó esélye, és néhány...

… Ez már sorozatban a tizedik alkalom lesz, hogy Magyarország nem lesz ott a vb-n , de a mostani hiányzás több okból is különösen fájó. … Akkor ezt a topligás játékosok hiányzásával indokolta a kapitány. Másodszor azért fájdalmas a mostani kiesés, mert most juthat ki először 16 csapat a földrészről a 32-ről 48-ra növelt létszámú vb-re, emellett a sorsolás sem volt kedvezőtlen. …

Kövess minket Facebookon is!