Archívum

RSS

Pegasusszal törték fel az amerikai külügyminisztérium dolgozóinak mobilját

Mind Ugandában dolgoztak, vagy az afrikai országgal kapcsolatos ügyekkel foglalkoztak.

Péterfalvi addig nem zárja le a Pegasus-ügy vizsgálatát, amíg nem kapja meg a célpontok teljes...

Az Amnesty miatt nem tudták még befejezni – állítja az adatvédelmi biztos. 86 jogvédő szervezet uniós szankciókat követel a kémszoftver gyártója ellen.

Ellenzéki összefogás: Kövér mondjon le a házelnöki tisztségéről a kiszivárgott beszéd miatt!

Szél Bernadett pedig úgy gondolja, hogy az elhangzottak „a demokráciával szemben a hatalom kizárólagos birtoklására való törekvést fejezik ki.”

Kövér László arról beszélt titkosszolgálati vezetőknek, hogy az ellenzék jelenti a legnagyobb...

A Direkt36 birtokába került Kövér Lászlónak egy zárt ajtók mögött mondott beszédének felvétele, amelyben a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetőinek arról beszélt, hogy tőlük várja a segítséget a...

Ügyészség: Nem a Belügyminisztérium vásárolta meg a Pegasust, így Kósa Lajos nem követett el...

Alig két hét alatt lezárták a nyomozást. Stummer szerint igaza van az ügyészségnek, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke a szerződést látva állítja, a magyar kormány vásárolta meg az izraeli...

Beperli a Pegasus kémszoftver gyártóját az Apple

Ezzel akarnak gátat szabni az állami kiberkémkedésnek az eszközeiken.

A biztonsági szervek rászálltak a pilótára, aki a fideszes elit repülőútjait figyelte. Aztán...

A ma már pilótaként dolgozó egykori tévés műsorvezető, Pető György szerint azért kerülhetett ő a hatóságok látókörébe, mert információkkal segítette a befolyásos emberek magánrepülőzéséről beszámoló...

Varga Zoltán: Engem már előtte is lehallgattak

A Central Médiacsoport tulajdonosa a Pegasusról is beszélt egy hosszú Forbes-interjúban, de főleg gazdasági kérdésekről esett szó.

Ha az a titkosszolgálat dolga, hogy megfigyeljen embereket, miért lett botrány a Pegasusból?

Egy demokratikus ország titkosszolgálata az államot és a polgárait védi, amikor megfigyel embereket. Több mint négy hónap alatt a tagadástól eljutottunk oda, hogy Magyarország is használja a...

Gulyás Gergely: Nem tartozunk köszönettel az uniós pénzekért

A miniszter a Pegasus-ügyről azt mondta, minden államnak vannak eszközei a titkos információgyűjtéshez, a nyugati média viszont szeret rosszat írni Magyarországról.

Kövess minket Facebookon is!