EFSA: Emberek is biztonsággal fogyaszthatják a lisztkukacot

2021. január 13. – 14:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vendégváró falatkaként, smoothie-ként, kekszbe sütve is forgalmazhatják a jövőben Európa-szerte a közönséges lisztbogár sárga lárváját, a lisztkukacot, miután ez lett az első olyan rovar a világon, amiről az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) megállapította, hogy emberi fogyasztás esetén is biztonságos.

A Guardian cikke szerint a Tenebrio molitort sem ajánlják azért mindenkinek, ott vannak rögtön azok, akik allergiásak a garnélarákra vagy a poratkára, ők ugyanis nagyobb eséllyel szenvedhetnének el hasonlóan allergiás reakciókat a lárvacsipsz vagy egyéb ínyencség fogyasztásakor, mint kevésbé érzékeny társaik.

Az EFSA persze nem magától, hanem a rovarok élelmiszerként történő felhasználásával foglalkozó cég, a francia Micronutris kérelmére kezdte vizsgálni a lisztkukac fogyaszthatóságát, és akár már hónapokon belül Európa-szerte elfogadhatják, és megjelenhetnek a kukacos termékek a polcokon. Egyelőre a lárvás ételek tiltott termékek egyebek mellett Franciaországban, Németországban, Olaszországban és Spanyolországban is.

A lisztkukacok nagyon sok fehérjét, zsírt és rostot tartalmaznak, emiatt akár fontos táplálékkiegészítőkké is válhatnak, és az ízük sem rossz állítólag: a lap szerint mogyoróra hasonlít, mármint az íze.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!